Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Műhelymunkák - Katona Csaba: Toposzok béklyójában: a levéltáros alakja regényekben és filmekben

57

2019/2.

Szinte napjaink visszatérő motívumai köszönnek vissza e textusban is: a levéltáros egy különc, jellemzően nem fiatal ember, aki csak a kutatásainak él, otthon mindenféle ritkaságokat őrizget, gyűjteményéhez pedig nem lehet hozzáférni, másolni is csak úgy engedi azt, saját maga számára, hogy felügyeli a munkát. A regény cselekménye viszont ezt követően, Hoffmannra abszolút jellemző módon, teljes mértékig a misztikum világába vezet. Bizonyára mindnyájan át tudjuk élni Anselmus diák meglepetését, amikor Serpentina, a levéltáros leánya közli vele: „Tudd meg tehát, kedvesem, hogy apám a szalamandrák csodálatos nemzetségéből származik, és én létemet a zöld kígyó iránt érzett szerelmének köszönhetem.”

18 Hoffmann persze még nem tudhatta, de ennek a fantasztikus fordulatnak is megtalálhatjuk 20. századi párhuzamát, hiszen gondoljunk csak a gyíkemberek létezését vallókra és hirdetőkre. E szerint az alakváltó reptiliánok egy kifejezetten hüllőszerű, ám valójában humanoid faj képviselői. Mintegy két méter magasak, és ha éppen nem álcázzák magukat, akkor a föld alatt élnek, hosszan kiépített, kanyargós barlangrendszerekben. Emellett birtokában vannak az elmemanipuláció és a telekinézis képességének is, ezért is tudják egy általános érvényű összeesküvés keretében uralni a világot, mint afféle igazi háttérhatalomhoz illik. Barack Obama volt amerikai elnök, II. Erzsébet angol királynő, Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója: csak néhány példa arra, milyen fontos pozíciókat szereztek meg a globális elit tagjaiként ezek a gyíkemberek.

19 A levéltárosokat környező titokzatossághoz nagyon is illik ez a megoldás, hogy a titkok őrzője, a levéltáros maga is reptilián legyen. Hoffmann nyilván nem ebben a kontextusban adott többletjelentést Lindhorst levéltáros izgalmas karakterének, de a 21. századból visszatekintve ez is egy lehetséges értelmezési keret.

Hoffmannal ellentétben nem lépte át a megtapasztalt való világ kereteit, és így nem is vetette vigyázó szemét a misztikum mezejére a 20. századi magyar próza és líra avatott nagymestere, Kosztolányi Dezső (1885–1936), Pacsirta (1924) című regényében. Ám említést érdemel, hogy a később filmre is vitt jeles alkotásban a címszereplő leány édesapja nem más, mint kisvajkai és köröshegyi Vajkay Ákos, nyugalmazott megyei levéltáros. Kosztolányi számára nem a karakter szakmai oldala volt érdekes, így nem is nagyon domborította ki Vajkay Ákos levéltárosságának jelentőségét, ám mégis határozott jellemvonásokkal ruházta őt fel. A regény szerint Vajkay visszavonultan él, nem jár társaságba, nem iszik, nem dohányzik: „Értett a heraldikához, a címertanhoz, a diplomatikához, a levéltanhoz és a sfragistikához, a pecséttanhoz is. Nézegette, silabizálta a latin nyelvű adományozó leveleket – litterae armales –, melyeket valamelyik régi király íratott, s nem akadhatott kezébe oly nyilcédula, oly perbehívó executionale vagy káptalani vallató fassio, melyről ne tudott volna azonnal fölvilágosítást adni. Egy szempillantás, és látta, hogy sarjadznak szét a különböző 18 Uo. 37. 19 Fábián Tamás: A Nagy Magyar Gyíkember Határozó. In: Index, 2014. 08. 05. https://index.hu/belfold/ 2014/08/05/a_nagy_magyar_gyikemberhatarozo/ (A megtekintés időpontja: 2019. március 7.)

Toposzok béklyójában: a levéltáros