Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Műhelymunkák - Katona Csaba: Toposzok béklyójában: a levéltáros alakja regényekben és filmekben
55 2019/2. hasonló megközelítést választott, sőt köztük olyan írás is akad, amely negyven évvel ezelőtt látott napvilágot. 13 Ezenkívül létezik a témával foglalkozó honlap is. 14 A fentiek mellett vonzott továbbá a téma azért is, mert miután több mint tíz évet dolgoztam levéltárban, immáron kilencedik éve vagyok főállású kutató történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézet kötelékében korábban levéltárban nem dolgozó kollégáktól gyakran hallok a levéltárosokat bíráló megjegyzéseket, miszerint lassú a kiszolgálás, nem értik a kéréseket, vagy túl bürokratikus a rendszer. Rendre felvetődik, hogy a közvélemény szemében a közgyűjteményi szférából a levéltáros szakma a legkevésbé ismert, ellentétben a könyvtáros vagy muzeológus szakmával. Így szilárdult meg bennem az a gondolat, hogy a fentiek mentén egy kísérletet tegyek arra nézve, miben ragadható meg a könyveket olvasó, filmeket néző ember felé sugárzott levéltáros-képzet lényege. Kétségkívül volt némi kockázat e kísérletben, hiszen nem végeztem arra vonatkozóan előzetes felmérést, hogy mennyire gyakran találkozhatunk levéltárosokkal irodalmi, illetve filmművészeti alkotásokban. Kezdeti próbálkozásaim eredményei a korábbi emlékek mentén öltöttek testet. Így haloványan derengett A halál archívuma 15 című NDK-s film. Ebben a II. világháború vége felé öt bátor ellenálló, a német kommunista Georg, továbbá Borisz, a szovjet felderítőknél szolgáló főhadnagy, a szintén német Ernst százados, aki bő egy éve átállt a Vörös Hadsereghez, az egykori Hitlerjugend-tag, Heiner és Janek, a korábban Lublin környékén harcoló lengyel partizán, egy titkos (mi más?) náci archívumot akarnak felderíteni a Beszkideknél, Lengyelországban. Azon túl, hogy e film hatására tudatosult bennem, hogy Gojko Mitić (1940–) nem igazi indián, pontosan emlékeztem rá, hogy a küldetés annyira titkos volt, hogy csak Georg és Borisz ismerték valódi célját, ami remekül passzolt a levéltárakat övező titokzatosság képzetéhez. A 13. részben például Georg azért bukik le többek között, mert azt hazudja, bepárásodott a szemüvege, mire Obersturmführer Beisel, a titkos archívum gátlástalan irányítója ezt válaszolja: „pedig a dokumentumok fontossága miatt minden helyiségben azonos hőmérsékletet tartunk”. Bár a fenti tényező amellett szól, hogy az állományvédelmi szempontok komoly súllyal estek latba, a személyzet pedig képzett, a film végi káoszban a deklik simán a földön hevernek, miközben végleges megsemmisítésükre várnak. Az archívumnak ráadásul van egy titkos pincéje, ahova egy kart meghúzva Beisel leejti vagy egyenesen letaszítja egy csapóajtón keresztül áldozatait, azokat, akik túl sokat tudtak az arch ívumról. Az utolsó résznél pedig – levéltáros szemmel – borzalmas látni, amint az életét 13 Gillis,1979–1980: 3–13.; Le?owitz, 1996; Benford,1999; Schmuland, 1999: 24–73.; Keen, 2003; Bantock, 2004; Cox, 2006 http://readingarchives.blogspot.com/2006/11/what-should-fictional-archivist-look.html (A megtekintés időpontja: 2019. március 7.); Aldred–Burr–Park, 2008: 57–93.; Buckley, 2008: 95–123. 14 ?e Fictional World of Archives, Art Galleries & Museums. http://fictionalarchives.blogspot.com/p/ bibliography-of-fictional-archives-and.html (A megtekintés időpontja: 2019. március 7.) 15 Archiv des Todes, 1980 Toposzok béklyójában: a levéltáros
