Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Műhelymunkák - Szabó Attila András: Osztrák–magyar kolonizációs kísérlet Nyugat-Afrikában – 1899/1900, Rio de Oro

55 2‍0‍1‍8‍/‍1‍.‍ Az események alakulása – az itthon mutatkozó érdektelenség ellenére – kedvezett az Osztrák–Magyar Monarchiának. Bár 1899. október elején a kon­zorcium azonnali, „utolsó óra utáni” választ kért Bécstől, az illetékes spanyol tárgyaló mégis 1900 márciusáig várt az osztrák–magyar vételi szándékra. A spanyolok három hónappal meghosszabbították az eredeti december végi „licitálási” határidőt, és kizártak erre az időszakra minden egyéb konkurensi ajánlatot. Végül kedvező fejleménynek tekinthető, hogy a Rio de Oroért konkurenci­ának számító nagy kolonizáló hatalmak érdeklődését más területek kötötték le. Németország 1899 második felében Afrikában inkább Kamerun környékét tartotta stratégiailag értékesebbnek és több figyelmet érdemlőnek. Angliának Angolában és Dél-Afrikában voltak sürgősebb tennivalói. A marokkói szul­tánnál hónapokig eredménytelenül elidőző olasz követtel a komoly vételi szán­dék tekintetében Ausztria–Magyarország sem számolt. Az osztrák– magyar kandidálást komolyan kezelte a spanyol kormány. Külügyminisztériumunk részletesen tájékozódhatott a spanyolok igényeiről. Silvela spanyol minisz­terelnök Madridban a monarchia madridi követének még februárban átadta a cortes számára készült, de még be nem nyújtott, a nyugat-afrikai spanyol területek politikai és közigazgatási viszonyairól szóló törvényjavaslatot. kedő osztályunk az általa belső körökben oly magabiztosan hangoztatott liberalizmu­sából egy kis részt a nemzetközi életre, a világforgalomra fordítson, és legalább részben e nézőpontban oly hűnek tekintett konzervativizmusát feladja. Az erre vonatkozott állami tényezők minden fáradozásai és igazán céltudatos törekvései meddők fognak maradni, ameddig a gazdasági élet, az intézményei, röviden minden ami ezzel összefügg egy alapos modernizálásnak nem vetődik alá. […] Az osztrák–magyar [köz]vélekedés, esetlegesen az oly kedvelt és kényelmes szemrehányást, hogy az állami szervek a kereskedő osztályt nem kellően támogatják, nyugodt lelkiismerettel fogja elfogadni [vallani]. Hivatkozhat [e nézet] egy több éves cselekvőképes idevágó tevékenységre élénk sajnálat kinyilvánításával, hogy azt nem helyileg vetették fel, mint javaslatot meg nem vitatták és közlésként érdekelt körök által megválaszolva nincsen. A monarchia munkája és annak termékei verseny­képesek, semmilyen módon nem szorulnak más országok mögé, a fő ok amiért Észak­nyugat-Afrikában hiányosan képviseltek főleg abban áll, hogy kereskedelmünk …, magya­rázhatatlan esetlenséggel alkalmazkodik idegen szokásokhoz, az idegen ízlés ismeretének teljes hiányában van, elutasítja, hogy leleményes üzletembereket távoli országba küldjön […] A magyarázhatatlan pesszimizmust, mely Ausztria–Magyarországon éppoly meg­alapozatlan mint elterjedt, véglegesen fel kell oldani, és a megérdemelt önbizalomnak he­lyet biztosítani. Mi felmutathatunk és fogunk a nemzetközi gazdasági életben sikereket, egyenrangúan állhatunk majd más államok mellé, ha mi – mint minden más kérdésben – úgy kereskedelempolitikai vonatkozásban is emlékezve [emlékszünk] a lélekemelő jel­mondatra „viribus unitis [egyesült erőkkel]” (G. Hohenwart, Tanger, 1899. 11. 17.). Osztrák – magyar kolonizációs kísérlet Nyugat-Afrikában...

Next

/
Thumbnails
Contents