Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Műhelymunkák - Szabó Attila András: Osztrák–magyar kolonizációs kísérlet Nyugat-Afrikában – 1899/1900, Rio de Oro
45 2018/1. Szabó Attila András Osztrák–magyar kolonizációs kísérlet Nyugat-Afrikában – 1899/1900, Rio de Oro 1 Az Osztrák–Magyar Monarchia neve ritkán kerül említésre gyarmatosító (kolonizáló) hatalomként történeti munkákban, a közvéleményünk előtt is szinte ismeretlen ilyen irányú tevékenysége. A történelmünkben elmélyültebb érdeklődők legfeljebb néhány gazdaságilag, politikailag jelentéktelen „OMM” gyarmatot tudnának csak említeni, pl. Kína területén Tiencsint, vagy a Ferenc József-földet (ma Oroszország része Zemlja Franca Ioszifaj néven). Az „OMM” legfeljebb közös birodalmunk körül érezte fontosnak birodalmi erejének megmutatását, politikai befolyási övezetének kiterjesztését. A távoli, egzotikus területeken befolyásszerzés gondolata azonban ugyanúgy foglalkoztatta diplomáciánkat, mint bármelyik másik európai nagyhatalom külügyi tisztviselőit. Legfeljebb ezekből a gondolatokból csak egy-egy rövid epizód lett a külpolitikánk történetében, általában eredménytelenek lettek kísérleteink a kolonizációkra. Éppen ilyen érdekes epizód volt a mai Nyugat-Szahara korabeli spanyol nevén Rio de Oro, ahol esély kínálkozott gyarmatszerzésre a 19–20. század fordulóján. Az osztrák kereskedelmi minisztérium 1899. március elején üzleti körökből szerzett tudomást a Marokkói Szultánságtól délre fekvő partszakaszon épült spanyol kereskedelmi telepről, Rio de Ororól. A spanyol kolónia aktuális bérleti szerződése 1899. év végével lejárt. Rio de Oro 30 éven keresztül egy madridi székhelyű koloniális társaság bérletében állt – Compania mercantil Hispano Africana néven –, mely időközben a veszteséges gazdálkodása okán felszámolásra került. A beérkezett információk alapján a madridi kormány 30 vagy 90 évre szándékozott a területet egy másik, lehetőleg katolikus társaságnak bérletbe adni, ill. az odarendelt katonai erőket és csatahajókat vissza 1 A tanulmány forrásanyagai, az eredeti bécsi ügyirat Politisches Archiv XXXII (Marokko), Karton 13, Marokko I: Rio de oro 1899–1900, mikrofilmmásolatai a Magyar Országos Levéltár mikrofilmtárában a X 1419 jelzeten in. Magyar Országos Levéltár fondjainak és állagainak jegyzéke, III. kötet; MOL Budapest, 1996. jelzet alatt áttanulmányozhatók. MŰHELYMUNKÁK