Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Forrás és érték - Kurucz Ádám: A Magyar Nemzeti Levéltár önkormányzati hivataloknál szerzett gyűjtőterületi tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

a belső, adatbázis-építő munkát. 2015-től minden irattárról, irategyüttesről fényképeket is készítünk, ezáltal egyrészt nyomatékot adva a megtapasztalt körülmények dokumentálásának, másrészt a képek – kiegészítve a helyszíni jegyzeteinket – segítenek felidézni a tapasztalatokat akár évek múltán is. Az irattári rend kialakításának általános igénye Általános tapasztalat, hogy a hivatalok munkatársai a 2010 után keletke­zett ügyiratok között „igazodnak ki” jobban és hamarabb kezdik el ennek az évkörnek a selejtezését. Ennek ellenére a tanácsi és korai önkormányzati időszak iratainak selejtezése és levéltári átadásra történő előkészítése meg­kerülhetetlen feladat. Csak ezek elvégzése után, a visszamaradó ügyiratokból alakítható ki megfelelő irattári rend. Az önkormányzatokkal közös célunk, hogy egy kezelhető mennyiségű, irattári rendben elhelyezett iratanyag ma­radjon a hivatalok őrizetében, mert ilyen formában látszik leginkább biz­tosítottnak a „a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló” 28 ügyiratok fennmaradása. Ezért a rövid irattári őrzési idejű ügytípusok selej­tezését már a kézi irattárból javasoljuk. A lejárt irattári őrzési idejű iratok selejtezésének ösztönzése nem csak a levéltárba beszállítandó iratok mennyiségének csökkentése végett fontos. 29 Tapasztalataink szerint ahol jellemzően rövid irattári őrzési idejű iratokat (pl.: különböző támogatások, segélyek ügyei) nem selejteznek, mondván „hátha egyszer valakinek szüksége lesz rá,” a felhalmozódott iratmennyiség ve­szélyezteti az irattári rend fenntarthatóságát és a maradandó értékű ügyira­tok iratkezelési szabályzatban rögzített követelmények szerinti elhelyezését. Fontos hangsúlyozni, hogy az irattári tervek szerint irattározott iratanya­goknál rendszerint nem lehet az irattári tervet „iratselejtezési tervként” 30 alkalmazni, ugyanis az ügyiratokra (és iktatókönyvbe) vezetett irattári jelek jelentős eltérést mutatnak az ügyirat tartalmához képest. Elég csak a követke­zőre gondolni. Ha a levéltár minden 0-s selejtezési jellel ellátott, nem helyben őrzendő ügyiratot átvenne, akkor a megyei tanács és a TÁKISZ minden kör­levele az összes községi iratanyagban tükröződne. 28 Ld.: A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről 1995. évi LXVI. törvény bevezetőjét. 29 Ld.: Sóber, 2008. 59. 5. jegyzet. 30 Ember, 1987. 66. 2‍0‍1‍8‍/‍1‍.‍ 35 A‍z‍ ‍M‍N‍L‍ ‍g‍y‍ű‍j‍t‍ő‍t‍e‍r‍ü‍l‍e‍?‍ ‍t‍a‍p‍a‍s‍z‍t‍a‍l‍a‍t‍a‍i‍.‍.‍.‍ ‍

Next

/
Thumbnails
Contents