Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Forrás és érték - Kurucz Ádám: A Magyar Nemzeti Levéltár önkormányzati hivataloknál szerzett gyűjtőterületi tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A fentiek igazak az irattári rend kialakítására is. Több helyen tapasztaltuk, hogy az irattári rendet utólag – vagyis évtizedekkel a legkorábbi ügyiratok keletkezése után – alakították ki. Ilyen esetekben leggyakrabban év, azon belül ágazati betűjel és selejtezési jel szerint szalagos irományfedelekbe helyezték az ügyiratokat. Az iratkötegeket iratborító lappal (palliummal) fogták át, amelyre tájékoztatás és a könnyebb eligazodás céljából felvezették a vonatkozó évet, ágazati és selejtezési jelet. Ez a rendezési elv akár az Ember Győző által 1987-ben leírt irattári rend iskolapéldája is lehetne, azonban a gyakorlatban a legtöbb ilyen esetben csak „látszatrendezésről” beszélhettünk. Ezek a rendezések ugyanis nem foglalták magukban az egyedi iratértékelést, kizárólag az előadói ívekre felvezetett irattári jel alapján zajlottak – teljes egészében az egykori ügyintéző szaktudására hagyatkozva. A végeredmény szinte minden esetben megtévesztő: olyan ügyiratok (sokszor egész iratcsomók) is kötegelésre kerültek, amelyek iktatás során helytelen irattári jelet kaptak és selejtezésük évekkel, évtizedekkel korábban már indokolt lett volna. Utóbbi rendezések néhány esetben egy-egy külső vállalkozó, vagy „vállalkozói team” bevonásával valósultak meg. Elvégzett munkájuk alapján leg inkább azt állapítottuk meg, amit Haraszti Viktor megfogalmazott a bérirattárolás problémaköre kapcsán: „ ma Magyarországon bárki alapíthat és működtethet irattározással, iratrendezéssel foglalkozó vállalkozást, ennek sem cégjogi, sem képzettségi akadálya nincs. Irattározó cég felett szakmai felügyeletet senki nem gyakorol, közvetve a megbízón keresztül lehet elvárásokat, feltételeket megfogalmazni.” 31 Tehát csak a megbízó, vagyis az adott önkormányzat gyakorolhatott volna szakmai elvárásokat az irattárrendezést, selejtezést, esetleg levéltári átadásra történő előkészítést végző céggel, vállalkozóval, vagy magánszeméllyel szemben. Az önkormányzatok azonban pont a kellő szaktudás vagy humán erőforrás hiányában bíztak meg külsősöket az elmaradt jogszabályi kötelezettségek teljesítésével, így a szakmai szempontok vonatkozásában mindig az adott megbízottra hagyatkoztak. A megállapítható szakmai hozzá nem értést az alapvetően más megyékben tevékenykedő vállalkozások esetében az is tetézte, hogy a gyűjtőterület felügyeletének eltérő a közlevéltári gyakorlata. Többször előfordult már, hogy a helyszíni ellenőrzések során hiába ismertettük a jogszabályban rögzítetteket és levéltárunk szakmai elvárásait, majd foglaltuk ezeket jegyzőkönyvbe, az iratrendező cégek, vállalkozók inkább a saját módszereiket követték, ezzel „több fordulóssá” téve az iratanyag beszállításának engedélyezését. 31 Haraszti, 2011. 32. 36 Levéltári Szemle 68. évf . Kurucz Ádám
