Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 4. szám - Forrás és Érték - Simonkay Márton: Levéltár-pedagógia ma és holnap
Levéltár pedagógia ma és holnap 59 tanegység (LEVD14-467). 62 Ez a kép talán még az 1980-as éveknél is hátrébb sorolja a közművelődést a levéltár szak palettáján, holott a levéltár törvényi kötelessége a kulturális életben való részvétel! Ha megnézzük a szintén a történelem alapszakból „elágazó”, történeti muzeológia MA-képzést, ott két, a közművelődéssel kapcsolatos, kötelező szemináriummal is találkozhatunk, 3-3 kredit értékben: „Látogatóbarát” múzeum és A múzeumi ismeretközlés lehetőségei. 63 Ezt a példát érdemes lenne követnie a levéltári képzésnek és egy vagy két, ehhez hasonló órát indítania – pl. A levéltár társadalmi és intézmé- nyi kapcsolatai címen (vö. a 2. melléklet 1. és 9. tanegységével), ahol a levéltár kiállításszervezési, levéltár-pedagógiai és más kapcsolatépítési lehetőségeiről esne szó, kiemelt témaként kezelve a megvalósult jó gyakorlatokat és az uniós pályázatok lehetőségeit. 64 Annál is inkább fontos ez a témakör, hiszen lehet, hogy a jövő levéltárosa ezzel fogja keresni kenyerét. Ha a levéltár-pedagógia professzionálissá válik, akkor van esély a jogi és intézmé- nyi háttér átalakulására is, például a levéltár-látogatás beépítésére a tantervekbe, összességében pedig a közgyűjtemények nagyobb társadalmi megbecsülésére. A múzeumok ezen az úton ugyan előrébb járnak, ahogy az eddigiekben is láthattuk, de nincsenek igazán jó helyzetben. A 2012. évi Nemzeti alaptantervben a „múzeum” szó tizenkétszer fordul elő, a Magyar nyelv és irodalom, az Ember és társadalom, Ember és termé- szet, valamint a Művészetek műveltségterületnél, a történelem tantárgyhoz köthető kerettanterv mindössze két esetben, a holokauszt és a kommunista diktatúra tanításakor említi konkrétan a múzeum vagy más emlékhely meglátogatását, 5–6. osztályban pedig a múzeum iránti érdeklődés felkeltése pedagógiai célként kerül elő. 65 Igaz, a levéltárpedagógia valószínűleg sikerként könyvelhetné el, ha akár ekkora szerepet kaphatna bármelyik tantervben. Összefoglalva: miért fontos napjainkban levéltárak és iskolák kapcsolata, a levéltár-pedagógia? Ma a levéltáraknak nemcsak törvényi kötelessége a közművelődés segí- tése, hanem a fennmaradásukhoz is nélkülözhetetlen eszköz. Megfelelő társadalmi beágyazottság nélkül a működtetés megkérdőjelezhető. A különböző uniós pályázatok nemcsak feladatot, hanem lehetőséget is rejtenek magukban a levéltár-pedagógia szá- mára. Segítik, hogy a levéltárak a XXI. században is életképesek, erősek maradjanak. Egy lépéssel közelebb juttat ahhoz, hogy a látogatóknak a levéltár ismerős helyként köszönjön vissza, hiszen volt, aki megmutatta nekik. 62 A levéltár MA képzési terve: http://www.btk.elte.hu/file/Leveltar_MA_2_verzio__4___1_.pdf, elérés ideje: 2017. október 3. 63 A történeti muzeológia MA képzési terve: www.btk.elte.hu/file/torteneti_muzeologia__3_.doc, elérés ideje: 2017. október 3. 64 Vö. RŐCZEI–TÓTH, 2009. 90. (Trostovszky Gabriella a sikeres közművelődési programok feltételeiről) 65 A hatályos kerettanterveket a következő honlapról érhetjük el: http://kerettanterv.ofi.hu/, elérés ideje: 2017. október 3. A vonatkozó kerettantervek elérése: http://kerettanterv.ofi.hu/02_melleklet_58/2.2.04_tort_tars_5-8_u.docx, http://kerettanterv.ofi.hu/05_melleklet_5-12/5.2.05_tort_tars_5-12_u.docx, http://kerettanterv.ofi.hu/04_melleklet_7-12/4.2.05_tort_tars_7-12_u.docx, http://kerettanterv.ofi.hu/03_melleklet_9-12/3.2.05_tort_tars_9-12_u.docx