Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - In Memoriam - Lakos János (Szabó Attila)
IN MEMORIAM 89 DR. SZABÓ ATTILA a Bács-Kiskun Megyei levéltár nyugállományú igazgatójának megemlékezése ELHANGZOTT 2017. AUGUSZTUS 16-ÁN, BALATONRENDESEN Kedves János Egyetemi csoporttársaid, barátaid, kollégáid szomorú és bánattal teli szívvel búcsúznak Tőled. Váratlanul érkezett halálhíred után első gondolataim között volt, hogy csaknem kereken 50 évvel ezelőtt, 1967 szeptemberében találkozott először a kéttucatnyi történelem – földrajz szakos gólya a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem évnyitóján. Az akkori felvételi rendszer jellegéből fakadóan (mely azt jelentette, hogy több mint tízszeres túljelentkezés után juthattunk be az egyetemre) mindnyájan éreztük, hogy csoportunk átlagon felüli teljesítményre lesz képes. Az első félév végi vizsgáknál lett szembetűnő és vált teljesen világossá, hogy közülünk egy valaki egyértelműen a legjobb. Az osztatlan balatonrendesi kisiskolából induló, majd gépipari technikumot elvégző Lakos János hozzánk, a gimnáziumi érettségit szerzettekhez képest – papírforma szerint – hátránnyal indult volna a történelem és a földrajz szakon, ám először meglepetésként, majd később teljes természetességgel vettük tudomásul, hogy János érdemjegyekkel is mérhető teljesítménye kiváló. Mindezt úgy tudta elérni, hogy csodá- latra méltó memóriájához rendkívüli lényeglátás, rendszeresség, összpontosítás és egyenletesen színvonalas munka társult. Nála valóban teljes harmóniában élt együtt a tartalom és a forma. Még ma is emlékszem arra, hogy az esetlegesen kihagyott előadá- sok anyagát a legegyszerűbb volt a Tőle elkért – minden lényegi elemet tartalmazó és kitűnően olvasható, nyomtatott betűkkel írt – jegyzetéből átmásolni. Nagy szerencsénkre a legtöbben kollégisták voltunk a csoportunkban, ami akkor azt is jelentette, hogy nemcsak az egyetemi órákon és a vizsgákra való készüléskor, hanem általában máskor is a választott tudományterületünkkel foglalkoztunk. Természetesen ezeken a beszélgetéseken, vitákon a felkészültsége és kitűnő érvelési készsége folytán – a jó értelemben vett – hangadók között meghatározó volt Lakos János. Érdeklődése már az első évfolyamokon a magyar polgári kor történetéhez kapcsolódott, amelyben nagy szerepet játszott az akkor professzorként Debrecenben működő Ránki György történész, akit János mentorának tekintett, és a doktori disszertációt is nála ké- szítette. Az öt egyetemi év azonban nemcsak a tanulásról szólt, hanem annak szerves részét alkották a vizsgák utáni közös ünneplések, focimeccsek, a nyári és az évközi kirándulások, mint pl. a grúziai terepgyakorlat vagy az ukrajnai építőtábor. 1972-ben az egyetem kapuján, tarsolyában kiváló eredményű diplomával és hatá- rozott életcéllal kilépő Lakos János rögtön a történettudomány egyik fellegvárának te-
