Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - In Memoriam - Lakos János (Szabó Attila)
IN MEMORIAM 90 kintett Országos Levéltárban kezdett dolgozni. (Kis csoportunkból – különböző idő- ben – még hárman kerültünk levéltárosi pályára.) Szerencsémre, a levéltári területen újból szorosabb lett János és köztem a szakmai és a baráti kapcsolat, ugyanis több évig a Pest Megyei Levéltárban, majd később az általa vezetett levéltári szakfelügyeletben dolgoztunk együtt, sőt, a levéltári kiegészítő szakot is együtt végeztük. Mint a Pest Megyei Levéltár csoportvezetője, majd igazgatóhelyettese, az Országos Levéltár főigazgatója, később a vezető szakfelügyelő azon kevés szakemberek egyike volt, akinek munkastílusa, hozzáállása semmit nem változott az egyetemi évekhez képest. Személyre való tekintet nélkül a maximális szakmaiságot, csak a minőségi precíz munkát volt hajlandó elfogadni, melynek hiányát mindig és azonnal szóvá tette. Különösen jó érzékkel alkalmazta – „a bölcsészészjárású” munkatársaknak nem ritkán problémát okozó – levéltárügyet érintő törvényeket, sőt, a ’90-es évek nagy szakmai feladatának számító új Levéltári törvény megalkotásában is elvitathatatlan érdemei voltak. Jánossal a munkahelyen kívüli baráti kapcsolattartásnak csupán az egyik területét említem, amikor szervezésével és vezetésével a Minisztériumból, a budapesti és né- hány vidéki levéltárból verbuválódott csapat Nagykőrösre érkezett, baráti focimeccsre. Ezek a rendszerváltás körüli években rendezett találkozások nemcsak a sportról, hanem azt követő vidám zsíroskenyér-evésekről és a hosszú beszélgetésekről is szóltak. Négy évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása óta ritkultak a korábbi rendszeres találkozások, de szerencsére nem szakadt el a szakmától. Utoljára ez év februárjában találkoztunk a nagykőrösi levéltárban, ahol szóba került, hogy ősszel lesz 70 éves. Sajnos erre már nem kerülhet sor! Kedves János! Nagy űrt hagytál magad után, hiányozni fogsz. Isten Veled! Nyugodj békében! Szabó Attila
