Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - In Memoriam - Lakos János (Szabó Attila)
IN MEMORIAM 88 kor – a minisztérium által meghirdetett pályázat után – 1992. július elsejei hatállyal elnyerte a Levéltár főigazgatói posztját, amelyet 1997. június 30-ig töltött be. Főigazgatói pályázatában hármas célt tűzött maga elé: a két levéltár összevonása ne okozzon törést a levéltár működésében, a Magyar Országos Levéltár elfoglalhassa súlyának megfelelő helyét a hazai levéltári rendszerben és a nemzetközi levéltári közéletben, a levéltár a közvélemény előtt is súlyának megfelelő ismertséget kapjon. Ötéves főigazgatósága ideje alatt sikerült e célok többségét megvalósítania, újjá szervezte az egyesített intézményt, és Óbudán felépült a Levéltár új épülete. A szervezeti megújí- tás mellett a kárpótlási törvények nyomán előtérbe került a levéltár modern kori kihí- vásainak kezelése, az informatika és az állományvédelem területén jelentkező új feladatok megoldása. 1994–1997 között a Levéltári Közlemények, 1993-ban a Levéltári Szemle című szakmai folyóiratok főszerkesztője és az MTA Történettudományi Bizottságának a tagja. 1998-tól nyugdíjazásáig vezető szakfelügyelő volt, ami a levéltári szakma egészét érintő feladatokat hozott számára. E beosztása révén nem volt olyan levéltári terület és levéltártípus, amelyet ne ismert volna behatóan. Szakmai jelentéseinek alapossága és pontossága sokat segített abban, hogy az egyes levéltárak megfelelő szakmai állománynyal és költségvetési támogatással működhessenek. 2013-as nyugdíjba vonulása előtt – és utána is – segítette a 2012-ben létrehozott Magyar Nemzeti Levéltár vezetését. Főigazgató helyettesi jogkörben eljárva nagy mértékben járult hozzá a megyei levéltárak integrálásához az új szervezeti keretbe. Munkásságáért több állami díjat és kitüntetést is kapott: a Széchényi Ferenc Díjat 2000-ben, az Ember Győző Díjat 2008-ban és a Pauler Gyula Díjat 2011-ben vette át. Munkássága során egyaránt foglalkozott levéltári és történeti kérdésekkel. Fontosnak tartotta az iratanyagok szakszerű rendezését és szakmailag precíz ismertetőinek elkészítését, valamint azt is, hogy a levéltárak tudományos intézményként is működjenek, és az iratanyagban folytatott kutatások eredményeként magas színvonalú tudományos munkák készüljenek. Pályája során összeállította a Magyar Országos Levéltár kéziratos térképeinek katalógusát, Pest megyei levéltárosként pedig a helytörténetírás támogatásához készített a kutatók számára a gyakorlatban is jól hasznosítható ismertető kötetet. A levéltári forráskiadványok között újdonságként hatott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. évi jegyzőkönyveinek rendszerváltozást követő kiadása. Főigazgatói megbízatásának lejártával lehetőséget kapott arra, hogy befejezze korábban elkezdett munkáját, A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. – 1895. január 13. című kötetet. Az oktatásban és az intézménytörténetben is alapműként forgatjuk a 2006-ban megjelent, A Magyar Országos Levéltár története című monográfiáját. Lakos János a levéltárosi pálya teljességét élhette meg, építhetett, alkothatott, és a tudományos munkában is kiteljesedhetett. Munkájának eredménye az intézmény történetében és a tudományos életben egyaránt fennmarad.
