Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről
Horváth J. András–Németh Ágnes 26 A beköszöntött szocializmus ezen a területen is fordulatot jelentett, a kereskedelempolitika új irányítói a sörnek „a néphez delegálására”, s részben a rövidital visszaszorításá- ra törekedtek. Tény, hogy 1960-ban például már két és félszer volt nagyobb a sörfogyasztás hazánkban, mint 1938-ban. Nem mellékes járulékos elemként az új sörgyárak adott esetben vízzel és árammal is ellátták a környező települések lakosságát. Fontos megállapításként hangzott el végül, hogy a sör iparcikk volt, amit otthon nem lehetett előállítani, míg a bor mindmáig megmaradt házilagos készítményként is. A plenáris ülések záróakkordjaként Hermann István MLE alelnök, az MNL Veszprém Megyei Levéltárának igazgatója hívta fel a hallgatóság figyelmét egy lehetséges levéltárosi, avagy közgyűjteményi életpályamodell kialakításának szükségességére, illetve lehetőségére. A közgyűjteményi egyesületek több mint egy éve kaptak felhívást egy javaslat kidolgozására, ezzel kapcsolatban egy vitaanyag el is készült 2016 májusára, akkor azonban az a döntés született, hogy ennek megküldése előtt egy felhívást tesznek a miniszter elé, hogy egy életpályamodell bevezetése előtt a bérek mielőbbi rendezését kell végrehajtani. A vándorgyűlés időpontjáig érdemi válasz nem érkezett. Hermann István arra kérte a hallgatóságot, hogy a későbbiek folyamán idevágó ötletekkel, javaslatokkal járuljanak hozzá egy ilyen célú tervezet elkészítéséhez, hogy kész anyaggal tudjanak reagálni egy esetleges újabb minisztériumi megkeresésre.