Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről
Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről 25 A múzeum ez év júniusában megnyitott intézményi kiállítása az egész hazai sörgyártás és -fogyasztás történetéről kíván átfogó képet adni, három fő egységbe fogva össze az anyagot. Ezek: történeti áttekintés; gyártás-, illetve gyáripari technológiák; végül a sörfogyasztás társadalmi megnyilvánulási formái. A közreműködők, illetve szaktanácsadók Hegedűs Krisztián, Maczó Balázs, Török Róbert, illetve külső kurátorként Katona Csaba és Kovács Gábor voltak. A történeti rész leghangsúlyosabban az ipari sörgyártás megindulásától, nagyjából a 19. század közepétől az 1948-as államosításig terjed. A szakirodalom – főként a sörfogyasztással kapcsolatos reklámanyagot illetően – jól feltárt és tárgyilag is igen gazdag. A kiállítás fő célja a polgári magyar sörfogyasztás kultúrájának bemutatása volt, amely a szocializmus évtizedei alatt fokozatosan degradálódott. A legfontosabb időszaknak a XX. század eleje tekinthető. Az előadó az ipari szintű gyártást kereskedelmi elszámolá- si dokumentumokkal és termékismertetésekkel, üvegcímkékkel, reklámanyagokkal illusztrálta. Fontos mozzanatnak tekinthető az iparág fejlődésének történetében az 1885-ös országos kiállítás, annak sörcsarnoka. A magas presztízsre utal, hogy Haggenmacher Henriket is a bírálóbizottság tagjai között találjuk, akinek cége a millenniumi kiállításon utóbb aranyérmet nyert. A tőkekoncentráció jelentős mértékére utal, hogy a nagy vállalkozások fúziója viszonylag korán megjelenik az iparágban. Jóllehet a legjelentősebb gyártók Kőbányán találhatók, jelentős termelői potenciállal rendelkezett a vidék ipara is (pl. a soproni Porter sör). A forgalmazás tárgyi kultúráját illetően az előadó az eszközök változatosságát és informatív jellegét emelte ki (öntött, feliratos üvegek). A csapolt sört a századforduló időszakában például nem csupán helyben fogyasztották, de különféle tárolóedényekben haza is vitték (akár pl. tejeskannában is). A látszóleg jelentéktelen aprónyomtatványok, mint például az árjegyzékek pedig a tárgyak azonosíthatóságát teszik lehetővé. A sörfogyasztás körülményeinek bemutatását illetően a kiállítók nehéz fába vágták a fejszéjüket. Elsősorban két időszakra kívánták irányítani a figyelmet. A századfordulótól az 1930-as évekig tartóra, valamint a szocializmus korszakára. Hogyan is alakult a lakosság sörfogyasztási kultúrája? Sör- vagy borivó volt-e a magyar? Mivel a sörös anyag felülreprezentált a múzeum gyűjteményeiben, ez azt a képzetet keltheti, hogy a sörfogyasztás csaknem olyan fontos része volt a hazai polgári kultúrának, mint az osztrák vagy a cseh területeken. Kérdés azonban, hogy ez valós lakossági igény volt-e, avagy afféle felülről jövő kezdeményezés. A különféle étlapok, egyéb vendéglátóipari dokumentáció valójában a bor dominanciájáról árulkodik. Hiszen míg az itallapok, több oldalon sorolják a különféle borokat és az egyéb égetett szeszesitalokat, 12 fajta ásványvízről is olvashatunk, addig a sörválaszték ezeknél sokkal szerényebben szerepel a kínálatok között. Valójában a nemzetközi statisztikák Magyarországot az olaszokkal együtt a borfogyasztó régióba sorolták – hangsúlyozta az előadó. Mindazonáltal a különféle sajtótermékekben a 19. század második felétől kezdve a sörfogyasztás terjedésének – egyesek megítélése szerint a nemzeti karakter sérelmére is terjedő – számos jelévél találkozunk. A századfordulótól tömegesebb jelleggel megjelenő reklámhordozók döntően a polgárságot célozták meg, s 1928-ban az első magyar fényreklám is a Dreher Baksört reklámozta a Nagymező utcában.
