Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 2. szám - Mérleg - A Győri Tanulmányok legújabb kiadványa (Márfi Attila)
Mérleg 78 sen bemutatja a felkészülést a támadásra és az előzetes haditerv kidolgozásának menetét, s eközben részletesen kitér a tizenöt éves háború alsó-magyarországi hadszíntereinek eseményeire, az Udvari Haditanács stratégiájára, s különböző ezzel kapcsolatos, a térségben zajlott hadműveletekre, a különböző végvárak és hadi objektumok megerő- sítésére. A következő alfejezetben a haditerv kidolgozását és a támadásra való felké- szülést ismerteti, gyakran hivatkozva egykorú szerzők beszámolóira. Az uralkodó, illetve az Udvari Haditanács végül is a Bécs védelmének megszervezésére rendelt Adolf von Schwarzenberget vezényelte a magyar hadszíntérre, akinek haditerv javaslatát is elfogadták. Ezt követően, szintén korabeli visszaemlékezésekre és forrásokra hivatkozva a támadók és a védők összetételének és létszámának részletes elemzését adja meg a szerző. Ütközteti az ellentmondásos adatokat, az előzőleg nem ismert vagy tévesen következtetett eseményeket. Végül a két napig tartó ostromot, a vár visszavételét Istvánffy Miklós „Magyarok dolgairól írt históriájából” kölcsönzött alcímmel – Az ellenség elméjében az mieinknek oly megvetése vala – mutatja be. A szerző végül az Utószóban a hatalmas diadal utóéletéről, a nagyszabású ünneplésekről és megemlékezésekről ad képet, amelyek elsősorban Bécs és Prága városait érintették. Mindezek mellett a győri erődváros állapotáról is képet kaphatunk egy korabeli forrás, Habsburg Mátyás főherceg 1601-ben keletkezett beszámolója alapján. A második szintén érdeklődésre érdemes írást Csik Tamás levéltáros (Szépművé- szeti Múzeum irattára), jegyezte „A Szépművészeti Múzeumból elszállított műkincsek Pannonhalmán 1944–1945” címmel. A tanulmány Csánky Dénesnek, a Szépművészeti Múzeum igazgatójának és Kelemen Krizosztomnak, a Pannonhalmi Bencés Főapátság vezetőjének a műkincsek megmentésre érdekében tett közös fellépését ismerteti. A szerző gazdag jegyzetapparátusra hivatkozva Csánky napjainkban ellentmondásos megítéléséről és Kelemen egyértelmű elfogadásáról is megemlékezik. Ezt követően rö- viden vázolja a kérdéses műkincsek biztonságba helyezésének előzményeit: 1943-ban sok műtárgyat (festmények, szobrok, grafikák) Veszprémbe szállítottak a Magyar Nemzeti Bank ottani sziklabunkerébe. Ezt követően a német, majd a szovjet megszállás műkincseket érintő veszélyeiről és az elkobzott vagy magánvillákban őrzött ún. zsidóvagyon sorsáról is olvashatunk, elsősorban Csánky Dénes visszaemlékezései alapján. Az értékes műkincsek biztonságba helyezéséről több alternatíva is felmerült, végül Pannonhalma lett a műkincsek jelentős részének végállomása. Egy külön alfejezetben ismerteti a szerző a rendkívül kiélezett politikai helyzetben lezajlott egyeztetéseket, tárgyalásokat, ami végül is szabad utat biztosított 1944. november–decemberében a szállításhoz. Ezt az előkészítő és szervező munkát gazdag szakirodalomra és a Pannonhalmi Főapátság Perjel naplójának adataira hivatkozva ismerhetjük meg. Az első szállítmányok novemberben érkeztek meg Pannonhalmára. A zűrzavaros időkről és a menetközben elkészült műtárgylistákról, az elhelyezésről, majd a következő év februári továbbszállítás kaotikus körülményeiről megrendítő képet kapunk. Eredetileg a szentgotthárdi apátság pincéjébe vitték volna a műkincseket, de a számtalan – hóviharral is kísért – kitérő során fosztogatások is csökkentették a műkincsek mennyiségét. Szentgotthárdról a szállítmány megmaradt részét tovább vitték Grassauba, ahol Csánky Dé- nes átadta a III. amerikai hadseregnek. Innen ideiglenes helyre kerültek Münchenbe, majd 1946 decemberében szállították vissza Budapestre, ahol újabb „atrocitások” érték a gyűjteményt. A harmadik írás Horváth József, történész, könyvtáros, a dr. Kovács Pál
