Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - In Memoriam - Varga László 1948-2016 (Sipos András)
IN MEMORIAM 99 záloga a jogbiztosításnak, az intézmények átláthatóságának, a hatalmat gyakorlók elszámoltathatóságának. Ezen túlmenően úgy vélte, hogy a rendszerváltozás folyamatá- ban különleges szerep illeti meg a levéltárakat, mivel demokratikus közszellem kialakulásának nélkülözhetetlen feltétele a reális múltismeret. A levéltári anyagban rejlő információknak, az azokra épülő kutatásoknak ebben a sajátos helyzetben közvetlenül és meghatározó módon kell hatniuk a társadalom tudatára. E cél szolgálatában számos rendezvényt, kiadványt kezdeményezett, melyek kö- zül különösen maradandó értéket képvisel a Párhuzamos Archívum című könyvsorozat és a Budapesti Negyed című folyóirat. Olyan levéltárat igyekezett szervezni, amelyben a tudományos tevékenység, legyen szó levéltár- vagy történettudományról, meghatározó szerepet kap. Minden itt dolgozót ösztönzött és támogatott ezen a területen. Azt is azonnal felmérte, hogy a levéltár csak akkor tud ezen elvárásoknak megfelelni, ha minden összetevője – a felső vezetéstől a portaszolgálatig – egyaránt magas színvonalon teljesít, és igen nagy figyelmet fordított olyan eredeti szakmájától és addigi tapasztalataitól távolabb álló területekre is, mint az állományvédelem, a gazdálkodás, a műszaki ügyek. Amikor átvette az intézmény vezetését, éppen folyt a Bazilika altemplomában még a II. világháború idején kialakított szükségraktár hosszúra nyúlt felszámolása, a VIII. kerületi Leonardo da Vinci utcai, régi gyárépületből átalakított levéltár birtokba vétele. Az új helyszín a korábbi viszonyokhoz képest hatalmas minőségi ugrást jelentett, szinte európai színvonalnak tűnt. Varga László rövid idő alatt felmérte, hogy a felfogása szerinti levéltári feladatrendszer magas színvonalú teljesítésének feltétele a szétszórt, a Leonardo utcain kívül jórészt alkalmatlan telephelyeken működő levéltár egységes, hosszú távú megoldást jelentő elhelyezése egy e célra épülő korszerű épületben, és energiáinak javát éveken át ennek szolgálatába állította. Tette ezt olyan körülmények között, amikor a levéltárügyben, magában a BFL-ben is sokan képtelenségnek vélték, hogy a közszférát akkor is jellemző forrásszűke és számos egyéb reális társadalmi igény szorításában a főváros ilyen tervekkel foglalkozzon. Neki lett igaza. Az ő levéltárfelfogásából egyenesen következett, hogy a levéltári anyag fennmaradásának és hozzá- férhetőségének biztosítását a főváros és az állam legfontosabb feladatai közé sorolta, s ennek megfelelő elszántsággal lépett föl – e nélkül a már távozása után, 2004-ben átadott Teve utcai épület aligha valósult volna meg. Meghatározó szerepet játszott a levéltáros szakma szélesebb összefogásában is. Egyik kezdeményezője volt az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa létrehozásának, melynek az első időszakban, 1993–1997 között elnöki tisztét is betöltötte, s melynek utódszervezete máig a szakma egyik fontos fóruma. Vezetőként mindenkivel szemben kemény követelményeket támasztott, az „álló- vizet” nem tűrte és nem viselte el. Saját magával szemben is következetes volt: addig töltötte be a főigazgatói tisztet, amíg annak az ügy szempontjából értelmét látta. 1999. évi lemondása után 2004-ig még főlevéltárosként a BFL állományában maradt, ahol elsősorban az Országos Levéltárból nem sokkal korábban átkerült budapesti MDP és MSZMP iratok rendezési tervének kidolgozásával, valamint a Párhuzamos Archívum könyvsorozat gondozásával foglalkozott. Ekkor készült el kései pályaszakaszának fő műve, a Kádár János bírái előtt c. több mint 700 oldalas forráskiadvány. A Kádár elleni 1951-es koncepciós per és annak felülvizsgálata iratanyagának kiadására – amellett,
