Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. szám - Kilátó - Köcze László: Gazdasági levéltárak Nyugat-Európában
Gazdasági levéltárak Nyugat-Európában 59 A jelenlegi jogszabályi keretek sem erősítik különösebben a gazdasági szerveket érintő munkát, hiszen a levéltári törvény 32. § (3)-e csak annyit rögzít, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. melléklet I. pontjában meghatározott gazdasági társaságok kötelesek együttműködni a levéltárakkal. Ugyanakkor a mellékletben felsorolt cégek közel sem merítik ki az állami tulajdonba tartozó gazdasági szervek kö- rét, az önkormányzati tulajdonú cégeket nem is említve. Természetesen nem a törvé- nyi szabályozás kibővítése mellett érvelek, hiszen a tulajdonforma önmagában nem teremt levéltári értéket, inkább csak arra akarok rámutatni, hogy ennek az elemnek a beemelése a levéltári törvénybe – különösen, ha megvizsgáljuk a felsorolt cégeket – nem kapcsolódik egyértelműen a gazdasági levéltárügy általános problémájához. Jelenleg ugyanis a törvény melléklete hatvanhat céget sorol fel, amelyből huszonkettő erdőgazdasággal foglalkozik, és bár távol álljon tőlem az erdőgazdaság jelentőségének elvitatá- sa – érdemes azért megemlíteni, hogy Magyarország mégsem Finnország vagy Romá- nia –, mégiscsak különös arányokat eredményez a gazdasági szervekkel való foglalkozás terén. Ezen túlmenően tulajdonjogi szempontból is vitatható egy nyilvánosan mű- ködő részvénytársaság, tőzsdei cég esetében bármilyen közlevéltári illetékességről beszélni – ilyen a RÁBA Járműipari Nyrt. esete – még akkor is, ha a részvények jelentős részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. birtokolja. A „szakmai követelményekről” szóló NKÖM, majd újabban 27/2015. (V.27.) EMMI rendelet előírásai sem segítik különösebben a gazdasági iratok érdemi átgondolását. A rendelet előírja, hogy a szervnyilvántartás kiterjed a nemzeti vagyonról szóló törvény mellékletében szereplő gazdasági társaságokra is, de ha megnézzük a hatvanhat céget, több is vállalatcsoport tagjaként és nem „önmagában” működik. A konszernjog ismeretében ebben nincs semmi meglepő, például az MVM csoport esetében a Magyar Villamos Művek Zrt. az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja, de maga a vállalatcsoport összesen tizennyolc cégből áll, míg összevont éves beszámolót készítő anyavállalatként beszámolójában jelenleg – a külföldi érdekeltségeivel együtt – harmincöt cég adatai szerepelnek, az egyéb tulajdonosi érdekeltségeiről nem is beszélve. Ezen túlmenően tényleges vállalatcsoportként működik a listán szereplő cégek közül még a Magyar Posta Zrt., a Magyar Államvasutak Zrt., a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt, illetve a más okból már hivatkozott Rába Járműipari Nyrt. is. Mindezek ismeretében kérdéses, hogy a rendelet szervnyilvántartásra vonatkozó része miként alkalmazható és alkalmazandó – és a példák tovább sorolhatók. 1 Bár itt a magyar gazdasági levéltárügy néhány elemét érintettem, nem szabad elhallgatni, hogy a témát illetően gyakorlatilag a kelet-közép európai régió egésze hallga- 1 A rendelet a legjobb példája a korábbi differenciálatlan szemlélet továbbélésének, amely képtelen eltérő szempontokat kidolgozni a gazdasági szervezetek esetében és a közigazgatási szerve k kapcsán kialakított kereteket kopírozza át: vajon külön „csoportként”, benne a vállalatcsoport minden tagjával vagy csak a törvényben említett gazdálkodó szervezeteket kell nyilvántartani a szervnyilvántartásban? Ráadásul külön érdekessége a rendeletnek, hogy a szervnyilvántartás kapcsán – a korábbihoz hasonlóan – „a szerv műk ö- désével, szervezetével” összefüggő információk gyűjtése továbbra is csak az utolsó helyen szerepel, m iközben a felsorolt cégek igencsak eltérő módon és feladatokkal működnek, arról nem is beszélve, hogy a céges „iratkezelés” a vállalatirányítási rendszerek részét képezi, azok ismerete nélkül nem értelmezhető!
