Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 2. szám - Mérleg - Hátországban: Kecskemét az I. világháború idején (Bojtos Gábor)
Mérleg 69 A szerző bemutatja a hadüzenetet követően kihirdetett 11 pontos polgármesteri kiáltványt, amely előrevetítette a várható gazdasági változásokat. Részletesen ismerteti a témához kapcsolódó belügyi és honvédelmi rendeleteket, leiratokat. Plasztikus képet fest a város tisztviselőinek (lassan, de biztosan) tarthatatlanná vált helyzetéről („nehéz a hatóságnak a közérdekű intézkedéseket kielégítően végrehajtani úgy, hogy azt a lakosság közérdekből szükségesnek ismerje el – 101., a fémgyűjtés és rekvirálás lefolyásáról, a harangok elviteléről. Megtudjuk, hogy a város már 1914-ben kénytelen volt hozzányúlni a város egyéb célokra takarékpénztárba tett tőkéjéhez, és drasztikusan emelnie kellett a pótadó összegét. Az élelmiszerárak, a nyersanyagok árának növekedése súlyos helyzetet eredményezett – ennek relatív voltát mutatja azonban annak a bizottságnak a jelentése, amely a Dunántúlon próbált felesleges sertéseket felhajtani, és útjuk végén a következőket jelentették: „Jó lélekkel jelentjük ki […], hogy mi itt Kecskeméten azokhoz a vidékekhez képest, hol megfordultunk, Kánaán földjén vagyunk. [...] Mindenütt jobban aggódnak a jelen miatt, mint mi.” (132.) A szerző szól a városban tartott sikeres és sikertelen gyűjtési akciókról, az adakozóképesség és a tartalékok kimerüléséről. Ismerteti (1930-as adatok alapján) Kecskemét világháborús veszteségeit: összesen 3380 főről beszélhetünk, ebből 2521 volt a hősi halottak száma. Nagyon érdekes és az összefogás példája Felsőkomárnok település újjáépítésének története. (225–232.) Az akkor Sáros vármegyében található, Dukla-hágó mellett fekvő aprócska települést a földdel tették egyenlővé 1914–1915 telén az orosz csapatok. A kecskemétiek nagylelkű áldozatkészsége révén sikerült a falu újjáépítése. És bár a tanulmány szerzője azzal a kérdéssel zárta ismertetését, „Hogy mi lett a falvak sorsa, felépültek-e a házak, nem tudni” (232.), 2015 nyarától háromnyelvű emléktábla hívja fel a figyelmet a kecskeméti szerepvállalásra. Rigó Róbert a kecskeméti sajtó világháborús helyzetét elemzi. A XX. század elején a lakosság tájékoztatásának legfontosabb eszköze a nyomtatott sajtó, elsősorban a napilapok voltak. A sajtót szabályozó új törvény (1914: XIV.tc.) azonban alig negyedévet élt, mivel a háború kitörése után életbe lépett a hadicenzúra, és jelentősen szigorították a lapok megjelenését és tartalmi ellenőrzését is. A szerző bemutatja azokat a tartalmi korlátokat, amelyekre a szerkesztőknek figyelniük kellett: így nem írhattak a katonai csapatok mozgásáról, fontosabb személyek utazásairól, az élelmiszerellátás problémáiról, botrányokról, visszaélésekről, nem jelenhettek meg hadi eseményeket tárgyaló cikkek, kedvezőtlen külpolitikai írások sem. Részletesen bemutatja és összehasonlítja a kecskeméti lapokat. Ebből megtudjuk, hogy melyik lap „liberális felfogású”, melyik „keresztény és nemzeti”, melyiket támogatta a Nemzeti Munkapárt, melyik laphoz kö- tődött a helyi zsidóság. Részleteket tudhatunk meg a helyi lapok, az egyes lapok és a város tisztviselői kö- zött előforduló vitás ügyekről, amelyekbe gyakran a polgármester is beavatkozott. Gyenesei József arra vállalkozott, hogy bemutatja a háborúra fordítható állami források növelésében leghatékonyabb eszköznek bizonyuló hadikölcsönjegyzések kecskeméti sajátosságait, a városnak és polgárainak pénzügyi áldozatvállalását. Áttekintést kap unk az 1914 és 1918 között összesen nyolc alkalommal kibocsátott hadikölcsönökről, jegyzésük körülményeiről, mértékéről. A háború kiadásainak
