Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. szám - Forrás És Érték - Garadnai Zoltán: Gondolatok egy könyvről és a történész felelősségéről
Gondolatok egy könyvről és a történés^ felelősségéről Garadnai Zoltán GONDOLATOK EGY KÖNYVRŐL ÉS A TÖRTÉNÉSZ FELELŐSSÉGÉRŐL „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944—1947 között. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta L. BALOGH BÉNI. Magyar Nemzeti Levéltár, Bp., 2015. 567 p. Radnóti Miklós „Nem tudhatom...” című versének utolsó sora „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éjiJelleg” jutott eszembe, amikor kezembe vettem L. Balogh Béni által bevezetővel ellátott és szerkesztett kötetet. Közhelynek számít, hogy a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb és legvéresebb időszaka volt az 1944—1945 között eltelt mintegy másfél év, amikor a háború minden borzalmával „megérkezett” a magyarok otthonába, emberek százezreit téve tönkre és nyomorítva meg lelkileg és fizikailag családokat. 1944—1945 a magyar társadalom életében fordulópontot jelent, de tragikumát a harci események borzalmai, az egymással harcoló katonák által kölcsönösen elkövetett atrocitások és a civil lakosság szenvedései jelenük. A második világháború befejeződésének 70. évfordulója ismét ráirányítja a figyelmet erre az időszakra. Eddig számos könyv, tanulmány, cikk jelent meg e témakörben, 1990 előtt és után egyaránt, vagyis a lényegi összefüggésekkel tisztában vagyunk, még akkor is, ha ezt a kérdést 1990 előtt — politikai okok miatt — nem lehetett a teljes összefüggéseiben vizsgálni, az összes szempontot figyelembe venni. Kutatói munkánk célja, hogy újabb és újabb megközelítésből vizsgáljuk meg a történelmi eseményeket, és ebbe a történészi-levéltárosi munkába a forráskiadványok is beletartoznak, hiszen miközben a szempontok változ(hat)nak, egy jól elkészített forráskiadvány (még ha újabb és újabb források is előkerülhetnek) hasznos kötetként szolgálhat a művelt olvasóközönség számára. A levéltárak szerepe ebben a munkában megkerülhetetlen, hiszen a történelmi múlt írott és pótolhatatlan forrásainak őrzőhelyeiként kiemelkedő szerepet játszanak abban, hogy a múlt fehér foltjai egyre inkább eltűnjenek a társadalmi emlékezetből. Napjainkban túl könnyen esünk abba a kísértésbe, hogy aktuálpolitikai okfejtések ingoványos „talajára” tévedünk, a történész feladatát gyakran „átveszik” a politikusok, újságírók, közírók, miközben a szakmai területen az eltérő percepciók és interpretációk korábban (vagyis 1990 előtt) nem tapasztalt sokfélesége is megnehezítik a dolgunkat. Gondoljunk jelen esetben a „felszabadulás”, „megszállás”, „bejövetel”, „szabadulás” szavak értelmezésében tapasztalható eltérésekre, mint ahogy a „törvényes” vagy az 64
