Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. szám - Forrás És Érték - Zámbó István: A budapesti jogszolgáltatási szervek iratselejtezési gyakorlatának változásai
Xámbó István zéket kellett felvenni a kiselejtezett iratokról. A tételes jegyzéket az év, az iktatószám és a darabszám megjelölésével kellett kimutatásszerűen elkészíteni.19 Az ügyészségi selejtezés tekintetében nem játszott szerepet az elévülési idő, mivel az ügyészségek által kiadott, selejtezést elrendelő utasítások hat, tíz, illetve 12 éves határidőket állapítottak meg az ügyek adott csoportjában. Nem voltak selejtezhetőek a kezelési könyvek és jegyzékek, a bűnügyi és rabtartási számadások, a büntetési pertárnaplók, a számadási iratok, a miniszteri és főügyészi rendeletek, az eredeti okiratok, a beadványok, a bírósági ítéletek, a megszüntető határozatok, a végrehajtást elrendelő bírói végzések, a fogházi törzskönyvek, a leltárak, a fegyelmi jegyzőkönyvek, az értéktárgyak jegyzéke, a letéti jegyzékek, valamint a Rendőri Közlöny példányai. „Megőrzendők továbbá mindazok az iratok, amelyek bármely irányban igazságügyi történeti, vagy köztörténeti jelentőséggel bírhatnak. ” Az ügyészségi iratok esetében is „selejtezésijegyzéket” készítettek, de hirdetményt nem kellett kibocsátaniuk.20 Selejtezési szabályozások 1912—1950 között Bíróságok és ügyészségek selejtezései: a 13.300/1912. IM. rendelet A jogszolgáltatási iratok selejtezésére vonatkozó nem eseti rendelkezések közül az első az 1912. évi VII. törvénycikk volt, aminek 36.§-a alapján „azigazságügminisz/er a bírósági és ügyészségi iratok és kezelési könyvek selejtezését rendelettel szabályozna és a rendeletben egyes ügycsoportokra vág egyes iratokra a rendes elévülési határidőnél rövidebb selejtezési határidőt állapíthat meg’'.21 Az idézett paragrafus alapján adták ki a 13.300/1912.IM. rendelet, amely elsőként adott egységes szabályzatot a törvényszéki, a járásbírósági és az ügyészségi iratok selejtezéséhez.22 A rendelet selejtezési útmutatóként az előzőekben kifejtett szempontokat foglalja jogszabályba, vagyis meghatározza, melyek az egyáltalán nem selejtezhető iratok és segédkönyvek, valamint melyek azok, amelyek 32—25—10—5 év után kiselejtezhetők.23 A 6.§ alapján a selejtezésre akkor kerülhet sor, hogyha azt az „irattári helyiség szűk volta vág más ok szükségessé teszi”. A selejtezést a törvényszéki és járásbírósági iratokra a királyi ítélőtábla elnöke, az ügyészségi iratokra a főügyész rendelhette el. A rendelet szabályozta a selejtezési munka vezetését is, miszerint arra „olyan hivatalnokot kell kijelölni, aki selejtezési munkát már végzett és abban gakorlata van”. Hozzáteszi, hogy ha nincs gyakorlata, akkor egy selejtezésben jártas egyénnek előbb ki kell őt tanítania. A bíróságok esetében a selejtezés ellenőrzését bíró vagy önálló jegyző, az ügyészségi iratoknál ügyész végzi. Fontos része a rendeletnek, hogy az egyáltalán nem selejtezhető és megsemmisíthető iratok felsorolásánál bekerültek azok az ügyek, „amelyeknek tartalmuknálfogva iro19 BFL VII.12.a 1911.E1.7.G/12. sz. Az 50.120/191 l.IM.IV.sz. rendelet engedélyezte a Budapesti V. Kerületi Királyi Járásbíróság irattárában őrzött és 1878 végéig jogerősen befejezett ügyek selejtezését. Vö.: Horváth, 1999. 20 Horváth, 1999. 138-140. 21 1912. évi VII. törvénycikk egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról, http://www.l000ev.hu/index.php?a=3¶m=7132 22 IgPZlágügyi Közlöny, 21. évf. 1912. 7. sz. 270-276. 22 Szabó, 1931.186. 56
