Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Műhelymunkák - Tóth Ágnes: A német nemzetiségi oktatás újjászervezése Magyarországon

Tóth Agnes

lás előtt. A pestkörnyéki munkásközségekben már más a helyzet. Itt a természetes asz- szimiláció éppen a gyári munka miatt erős volt. Itt nem élt és nem is él a német nemzeti hovatartozás a németségben — hasonlóan a szlovák, román vagy egyes délszláv községekhez. [...] Ezekben a községekben az irodalmi nyelvtől eltérő, magyarral kevert német nyelvet beszélnek, iskola a felszabadulás előtt sem volt. Ezekben a munkás községekben nem volt kitelepítés. Passzivitás sem tapasztalható ezekben a községekben. Egy alkalommal merült fel (Pilisvörösvár, Pilisszendván) nemzetiségi igény. Egyébként jellemző, hogy a német filmek alkalmából — a többi filmektől eltérően — mindig telt ház van a moziban.

A vértesi kis községekben (Agostyán, Vértestolna, Baj) is nagyfokú passzivitás tapasztalható, és a németség erősen a klérus befolyása alatt áll.”15 A német nemzetiségi oktatás újraindítására a következőket javasolta: az 1951—1952. tanévben a tisztán német — mintegy 50 — községekben felülről irányítottan kezdődjön meg a német nyelv tanítása, míg a vegyes lakosságú községekben csak a szülők külön kérésére. Mindehhez a megyei tanácsoknak a megadott szempontok alapján részletes fölmérést kellett készíteniük. Javasolta továbbá 1951 szeptemberétől a Budapesti Pedagógiai Főiskolán a német tanszék felállítását is.16

A helyszíni tapasztalatok jelentőségét fölismerve, Pálinkás Tibor, a nemzetiségi osztály munkatársa 1951 májusában további olyan német községekben tájékozódott, ahol „a német nyelv bevezetése, illetve a kultúrmunka elindítása” célszerű lenne. A négy megye — Komárom-Esztergom, Békés, Bács-Kiskun, Nógrád — 16 települését fölkereső, elsősorban a helyi párt- és tanácsi tisztségviselőktől tájékozódó Pálinkás Tibor mindenütt a németek passzivitását, bizalmatlanságát, zárkózottságát tapasztalta. Sem a Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezeteiben, sem a bánya-üzemekben megszerveződött szakszervezeti mozgalomban nem vettek részt. A Tszcs-ékből igyekeztek kimaradni. A községek túlnyomó többségében a háború előtt volt német oktatás. A német nyelvoktatás bevezetését gyakorlatilag mindenütt támogatták, sőt a többi nemzetiséggel szembeni hátrányos megkülönböztetésüket is nyíltan megfogalmazták. A telepesek, akik soraiból többnyire a községek új vezetői kikerültek, viszont nem támogatták a német nyelvoktatás bevezetését.17 A minisztérium munkatársa - a Kollégiumi értekezlettel ellentétben — sem rendeleti, sem önkéntes jelentkezés alapján nem javasolta a német nyelv oktatásának bevezetését. Véleménye szerint azokban a községekben, ahol a németek aránya eléri az összlakosság 50—80%-át, először kultúrcsoportokat kellene szervezni, hogy „őket zárkózottságukból kiemeljük”. Kitért a magyar lakosság körében végzendő felvilágosító munkára is, hogy a „nacionalista kilengéseket megszüntessük.”18

15 MNL OL XIX-I-l-r-1951. március 5-ei ülés anyaga. Lásd még FÖGLEIN, 2006. 90—91.

16 Erre csak az ’50-es évek közepén került sor.

17 A fölkeresett települések a következők voltak: Vértessomló, Kecskéd, Várgesztes, Csolnok, Vértestolna, Dunaszentmiklós (Komárom-Esztergom megye); Berkenye, Szendehely (Nógrád megye); Elek (Békés megye); Kunbaja, Bácsalmás, Bácsbokod, Csátalja, Csávoly, Nemesnádudvar, Harta, Hajós, Császártöltés (Bács-Kiskun megye). (MNL OL XIX-I-l-o-0076-4-1950.)

18 MNL OL XIX-I-l-o-0076-4—1950.

34