Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. szám - Forrás És Érték - Hajagos Csaba: A fotó, mint a nemzeti emlékezet „lenyomata” az MNL Bács-Kiskun Megyei levéltárának állományában
A fotó, mint a nemzeti emlékedet „lenyomata”... Összehasonlítva a hagyományos levéltári iratanyag forrásértékével, méltán merül fel a kérdés, hogy a kép hogyan és mivel járni hozzá az egyes elmúlt korok társadalmi valóságának megismeréséhez? Valóban csak az írott forrás magyarázója, szemléltetőjeként bukkanhatunk rá a levéltári feldolgozó munkában jegyzőkönyvek mellékleteként, vagy ezen kívül valóban önálló, másutt nem jelentkező információval rendelkezik? Felfogásom szerint a képeken ábrázolt személy, táj, esemény megjelenésén kívül több olyan részletet ad át az utókornak (pl. építészeti stílusok, városképi változások, öltözködés), amelyek elősegítik a kutatott hely, korszak történeti hátterének feltárását, nemzeti örökségben betöltött szerepét. Támpontot nyújtanak emellett a művelődés és társadalomtörténeti kutatások forrásanyagához, hiszen a képek hűen árulkodnak egy művész vag)T stílus, személy és csoport, állapot (életmód), épület vagy épületek csoportja (város) megjelenéséről valamely ábrázolt esemény megéléséről. Bizonyos társadalmi reakciók is vizsgálhatóvá válnak általuk, ahogyan egy csoport reagál a közvetlenül rá vonatkozó eseményekre. Nem kizárólagosan a fotótechnika megjelenésével mondható el, hogy egyértelműen kitágul az értelmezési horizont, amely a történettudomány demokratizálódásával teret ad egy új, „örökség-alkotó” pozíció megjelenésének, ami már nem kizárólagosan a múlt egy részletét formázza a saját szájíze szerint, hanem a múlt egészére nyújtja be igényét.28 Ez az igény egyértelmű hadüzenetként hat a múlt korábbi „ún. szaktulajdonosai”, a művészettörténész, a régész, a muzeológus, a könyvtáros és a levéltáros felé, amelyet azt gondolom, a modernizmus termékeinek köszönhetünk. Ezen termékek közé sorolható a fotográfia is, amely megalkotta saját „örökség-alkotó” személyét, aki nem más, mint a fotóriporter. A fényképészet megjelenése sajtóban, azaz tömegmédiummá válása egyértelmű lehetőséget adott a fotográfusnak, hogy a saját vagy a megrendelő (jeles politikus, birtokos, kormánypárt) szemszögéből láttassa a megtörtént eseményeket. A modern kort tükröző, pontos képalkotási módok által a fotográfia az idők során hozzájárult a nemzetről való gondolkodáshoz is. Tomsics hírnöke tanulmányában idézi Anthony D. Smith nacionalizmusról alkotott szemléletét, melyben Smith „usable past” (használható múlt) fogalmát boncolgatja a sajtóban megjelent képek jelentőségét vizsgálva. Smith úgy véli, hogy a sajtófotók megnevezik, kiemelik a nemzeti történelem dicső pillanatait, emellett fölnagyítják azokat a jelenben megtörtént eseményeket, amelyek később esélyesként pályázhatnak a dicső múlt archívumába való bekerülésére.29 Hogy kiről és miről készülhetett fotó? Ki volt az, aki a fotós figyelmét irányította, ezzel együtt a nemzeti múlt kanonizációját befolyásolta? E kérdések megfogalmazásakor a szocializmus időszakára szegeztem figyelmemet, hiszen a későbbiekben bemutatásra kerülő fényképanyag ebből az időszakból került állományba az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárában. A Smith-i meghatározást követve a szocializmus időszakát jellemző propaganda- és státusz szimbólum fenntartó/építő, a rendszer hibátlanságát hirdető fotótechnika által tehát a jelen üzent a jövőnek, hogy mi az, ami a vonatkozó korszakból bekerülhet a nemzeti múlt panteonjába. így belátható, hogy az emlékezet „mesterségesen meg28 Sonkoly, 2005. 54-55. 29 Tomsics, 2005. 63. 41
