Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Kilátó - KÖCZE LÁSZLÓ: A gazdasági levéltárügy Nagy-Britanniában
Kocsié László Ami különösen érdekes a vállalati levéltárak kapcsán, hogy — hasonlóan az Egyesült Államokhoz — az iratkezelési rendszerek és az archívumi tevékenység a legtöbb helyen elválik egymástól. A records management programok integrálása elsősorban a „kisebb” vállalatoknál valósul meg, deklarálva az iratkezelés elsődlegesen a vállalati működést és hatékonyságot elősegítő funkcióját. Gyakori ugyanakkor, hogy a cégek által fenntartott levéltárak működése kiterjed más gyűjteménykezelési feladatokra is (ilyenek például a múzeumi programok), illetve nem válik el élesen egymástól.25 Ez a fajta „integrált” szemlélet26 gyakran olyan projekteknek is helyet ad, mint az oral history egyre elterjedtebb művelése. Míg az Egyesült Államokban az oral history és az üzleti világ közötti kapcsolat régi múltra tekint vissza, addig Nagy-Britanniában — a merőben eltérő kulturális közeg miatt — csak jóval később kapott teret ez a műfaj.27 Bár konvencionálisán a brit gazdasági levéltárosok az oral history-ra csak a vállalati iratok kiegészítőjeként tekintettek, maguk a vállalatok - jóval nagyobb fantáziát látva abban — már jó ideje támogatják az ilyen jellegű programokat, akár a döntéshozatal vagy az informális működés feltárása és vizsgálata, akár a vállalati emlékezet irányából megközelítve azt. Ugyanakkor ezen programok hátránya volt — túl a műfaji korlátokon —, hogy kezdetben kizárólag a (felső)menedzsment tagjaira fókuszáltak, amelyen csak az utóbbi néhány évben léptek túl, megszólaltatva a cégek alsóbb szintjein dolgozó, gyakran az adott vállalatnál egy egész életet eltöltő alkalmazottak körét is.28 Ezzel szemben a gazdásági iratokat őrző (köz)gyűjtemények ezen a téren jóval kevésbé aktívak, sőt csak elvétve foglalkoznak vele, amely több okra vezethető vissza. A brit levéltári gondolkodás fősodrát vizsgálva a gazdasági szervezetek és iratainak ügye mindvégig marginális maradt, ebből következően a közlevéltáraknál — különösen helyi szinten — gyakori az érdeklődés, valamint a megfelelően kvalifikált személyzet hiánya. A gyakran megkérdőjelezhető lépések29 vagy az évtizedekig elhúzódó feldolgozás szintén nem segíti a gazdaság működésének eredményes dokumentálását, illetve annak át- és újragondolását. Ehhez képest a tekintélyes, fentebb ismertetett gazdasági levéltárak esetében a probléma részben máshonnan ered. A brit gazdasági levéltárügyet a harmincas évekbeli intézményesülés első lépéseitől kezdve szoros kapcsolat kötötte 25 A vállalatok honlapjain (a vállalattörténet vagy az örökség aloldalakon) számtalan projektről található részletes információ, illetve a Business Archives folyóirat is rendszeresen teret ad a vállalati levéltárosok ilyen témájú beszámolóinak. 26 A vállalati archívumok, amelyek sokkal inkább tekinthetők információs központnak, mintsem „hagyományos” levéltárnak, ráadásul a jogelőd vagy a beolvasztott cégek anyagát is együttesen kezelik az anya- vagy utódcéggel! 27 Nagy-Britanniában az oral history-hoz a kezdetektől erőteljesen hozzákapcsolódott egy baloldali társadalomkritikai attitűd, amely az alul-, vagy csak minimális formában dokumentált társadalmi csoportok (főként a munkások) megszólaltatását tűzte zászlajára, szemben az Egyesült Államokkal, ahol ilyenfajta program nem volt jelen, sőt maga az oral history is elitista közegben született meg, összekapcsolódva az üzleti élet prominens szereplőinek „vallomásaival” és szponzorációjával. Ez az együttműködés teremtette meg az alapját a Columbia Egyetem oral history gyűjteményének, amely a legnagyobb az Egyesült Államokban. (Perks, 2010. 36—38.) 28 A kérdés egészéhez lásd a British Library kurátorának előző jegyzetben idézett írását. 29 A (köz)levéltárak gyakorlatának (például a vállalati gyűjtemények formátum szerinti feldarabolása a közgyűjtemények között) kritikáját lásd az Unilever vállalati levéltárosának tollából: STRICKLAND, 2000. 22
