Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Forrás és érték - Keresztes Csaba: Az 1945 utáni művelődési jellegű fondok kutatásának lehetőségei az MNL Országos Levéltárában
1945 utáni művelődési jellegű fondok kutatásának lehetőségei... Az Oktatásügyi Minisztérium a Népművelési Minisztériummal párhuzamosan 1956-ig működött. A kormányzat aktuális egységesítő szándéka ekkor e két területet 1957-től egyetlen tárcává egyesítette, Művelődésügyi Minisztérium néven (XIX—I—4 fond). A Művelődésügyi Minisztérium a kezdeti nehézségek leküzdése után egészen az 1974. évi, soron következő szétválasztásig irányította — továbbra is a párt határozatai alapján — a konszolidáltnak nevezett szocialista államrendszer kulturális életét. (Megjegyzésre érdemes, hogy a 20. század második felétől egészen napjainkig ez volt a leg- hosszabban működő minisztérium.) A jelzett évben ismét a kulturális és az oktatási ágazat szétválasztása mellett döntöttek, létrehozták a Kulturális Minisztériumot (XIX— 1—7 fond) és mellette az Oktatási Minisztériumot (XIX—1—8 fond). E szétválás nem sokáig tartott: 1980-ban Művelődési Minisztériumként egyesítették (ismét) őket (XIX— 1—9 fond). 1990-ben — az első szabad választások után laz új kormányhivatalba lépésével — a nevet Művelődési és Közoktatási Minisztériummá változtatták.2 Az MNL OL természetesen nem csak a minisztériumok iratanyagait őrzi, hanem számos önállóan működő, de országos hatáskörű szervezet dokumentumanyagát is kötelezően gyűjti. Néhány fontosabb terület: filmfelügyelet (pl. Filmfőigazgatóság), kiadási és kiadványterjesztési ügyek (pl. Kiadói Főigazgatóság), közgyűjtemények (pl. Múzeumok és Műemlékek Országos Központja), tárcaközi bizottságok (pl. Oktatási Tanács) és emellett számos kisebb szervezet. Az egyházak ellenőrzését és a nemzetközi kapcsolattartás feladatait a nevezett időszak nagyobbik részében a Minisztertanács felügyelte, ezért néhány fontos iratanyag-csoport nem a kulturális jellegű fondok csoportjába került, hanem a szakhatóságok és hivatalok fondcsoportjába (Állami Egyházügyi Hivatal, Kulturális Kapcsolatok Intézete).3 Az önálló szervek egy része hosszabb ideig, akár több évtizedig is működött, más részük csak néhány évet „élt”. Megszűnésük vagy beolvadásuk más szerv kereteibe szinte ok(irati-) nyomozó munkát igényel a pontos időpont megismeréséhez, és e dátumok esedeges hiánya a kutatásokat is megnehezíti. Ezekre az intézményekre az is jellemző, hogy iratanyaguk hiányosan maradt fenn és került levéltárba, és ekkor sem mindig csak a maradandó értékű rész. Mindebből jól látható, hogy a művelődési ügyek irányítása mennyi átszervezést ért meg, és ennek a — kedvezőnek nem igazán nevezhető — következményei napjainkig meghatározzák a létrejött iratanyagok átvételét, elhelyezését és tudományos igényű feldolgozását. Kutatásuk lehetőségei nagyban kapcsolódnak az iratok keletkezésekor alkalmazott iratkezelési módszerekhez. A segédletek jellemzői és kutatási célú használhatóságuk Az iratanyagokban történő kutatói keresések (és nem elhanyagolható módon a jelentős számú ügyviteli célú adatnyerés) elsődlegesen a korabeli ún. segédletek használatára alapulnak. Az iratok nyilvántartását szolgáló egykorú iktató- és mutatókönyvek, vagy 2 A kilencvenes évektől napjainkig szintén gyakori és hasonló jellegű átalakítások zajlottak le ebben a szférában. 3 Az ÁEH törzsszáma: XIX—A—21. A KKI törzsszáma: XIX-A-30. 27
