Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Kitüntetettek

DÓKA KLÁRA-DÍJ MÁSODIK FOKOZAT: Tatai Zsuzsanna, segédlevéltáros (MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára) húsz esztendeje dolgozik az intézményben. Az azóta eltelt két évtizedben lelkiismeretes, precíz munkája és kutatási tevékenysége alapján elismerést vívott ki ma­gának. A tagintézmény forráskiadványainak megjelentetéséhez jelentős gyűjtőmunká­val járult hozzá. Tudását társadalmi szervezetekben, intézmények iratkezeléssel foglal­kozó munkatársainak szervezett továbbképzéseken, az oktatásban és rendezvények szervezésében is hasznosítja. Az intézmény motorja, részt vesz a működéssel kapcsola­tos gazdasági, adminisztrációs munkákban is. Barna Melinda, segédlevéltáros (MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Le­véltára) húsz éve dolgozik a megyei levéltárban, ahol hamar kitűnt alapos, lelkiismere­tes munkájával. A munka során szerzett anyagismerete, módszertani tudása vitathatat­lan, ugyanakkor folyamatosan részt vesz továbbképzéseken is. Tudását a levéltári fela­datok széles körében — kezdve az iratok rendezésétől, az anyakönyvek vezetésén át az ügyfélszolgálat vezetéséig — kamatoztatja. Lelkesedése, szakmai munkája, etikai és er­kölcsi tartása példa lehet a fiatal nemzedék számára. DÓKA KLÁRA-DÍJ HARMADIK FOKOZAT: P. Holl Adrienn, levéltári restaurátor, állományvédelmi főosztályvezető (Bu­dapest Főváros Levéltára) sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, kiemelkedő eredménnyel végzi a munkáját, oktatja szakmájára az egyetemi hallgatókat, a BFL-en belül akkreditált tanfolyamokon a kollégákat, szakértőként részt vesz az NKA munká­jában, a pályázatok elbírálásában. Segítőkészségét megtapasztalhatták a levéltári intéz­mények, kollégák, akiknek hasznos tanácsokat adott pályázatok elkészítéséhez, állo­mányvédelmi munkájuk megvalósításához. A BFL meghatározó tagja szakmai igényes­ségével, céltudatos munkájával szakterülete legjobbjai közé tartozik. 2008-tól MLE tag, vezeti az MLE állományvédelmi szekcióját.

Next

/
Thumbnails
Contents