Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 4. szám - Hírek - Közművelődési kerekasztal a Magyar Nemzeti Levéltárban (Garadnai Zoltán)
Hírek 87 elkészült munkaanyagot több gyakorló levéltári szakembernek, intézménynek elküldték, a kerekasztal résztvevőinek átadott változat a beérkezett észrevételek figyelembe vételével készült. Az előadó szerint hogy a leírtak csak a fő koncepcionális feladatokat kívánják m eghatározni, amelyek mentén az MNL tagintézményei elkészíthetik saját programjaikat, feladattervüket. Lényegében egy olyan vázról, ajánlásról van szó, amit a helyi adottságok hozzáadásával lehet felöltöztetni, a z új igények mentén folyamatosan korrigálni l ehet. A hozzászólók egyetértettek a levéltár középtávú közművelődési koncepciójának alapelveivel, azaz a nyitott és szolgáltató levéltár feladataival. Igényként hangzott el egy belső használatra alkalmas (módszertani) kézikönyv elkészítésének szükségesség e, a kötet elk é- szítését szolgálná egy a módszertani adatbázis összeállítása, amit az egyes levéltárak egy meghatározott tárhelyre töltenének fel (konkrét események szervezése, képanyagok, ját é- kok készítése stb.), és már e b ben az állapotában is segítené az egyes részterületeken a belső továbbképzést. Az adatbázis étlapként szolgálna, amelyen belüli szörföléssel az MNL i ntézményei bátran felhasználnák mások ötleteit, anyagait, módszereit. A nap munkáját összefoglaló zárszó után Török Róbert a házigazda intézm ény igazg a tóhelyettese mutatta be az érdeklődőknek a múzeum kiállításait. A második napon – mintegy folytatva az előző napi levéltárpedagógiai blokkot – Apáti Anna Zita levéltáros (MNL FT Közművelődés) a levéltárpedagógia kialakulásáról, feladatáról és s zerepéről tartott elméleti igényű előadást. H angsúlyozta, hogy a levéltárpedagógia meghatározásához a múzeumpedagógia tapasztalatait, alapelveit kell k iinduló pontnak tekinteni, de k i emelte, hogy a levéltáros írott forrásokkal, s nem tárgyakkal foglalkozik . A levéltárpedagógia fogalmának értelmezése szerint: „Történeti forrásokra alapo zva ismerteti az adott korszakot, komolyan véve a tudás és ismeretterjesztés fogalmát, egy olyan kreatív, a már megszerzett tudásra és logikára építő szellemi munkát jelent, a melynek a célja a minőségi idő fe lhasználása megfelelő irányítással”. „Jóleső fáradtság legyen a gyerekekben” , amikor távoznak az intézményből, és vissza aka rjanak jönni. Fontos, hogy a gyermekprogramok tervszerűek legyenek, fel kell venni a ka pcsolatot a tanárokkal, a levéltárban pedig felkészült, pedagógus végzettségű szakemberek foglalkozzanak a különböző korú gyermekekkel. A célkorosztály elsődlegesen a 10 – 14 éves általános iskolásoké, de mellettük – más pedagógiai módszereket alkalmazva – a 14 – 18 éves középiskolások oktatása hasonlóan fontos. A levéltári foglalkozások során a kutatási ismeretek, a levéltár történetének ismertet é- se, egy adott történeti korszak, esemény, személy bemutatása eredeti források felhasznál á- sával tö r ténik. A tematika illeszkedi k az iskolai kerettantervhez ezért is fontos a pedagógus és a levéltáros kapcsolata. Az előadás alapján levéltárpedagógia céljait az alábbiakban ö szszegezhetjük: 1. Komplex látásmód kialakítása a gyerekekben. 2. Alkalmazható tudás átadása szórakoztató formában. 3. Igény a tudományos megismerésre, hitek és tévhitek megkülönböztetésére. 4. Segédeszközök használatának elsajátítása (szakkönyvek, internetes oldalak). 5. Iskolai ismeretek használata a levéltárban, levéltári ismeretek alkalmazása az iskolában. 6. Ha gyományos feladatok megismertetése modern eszközökkel. 7. Kutatási lehetőségek bemutatása. 8. Eredeti források megismerése, elhelyezése térben és időben.