Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 4. szám - REISZ T. CSABA: Kutatási szabadság és annak korlátai a magyarországi levéltárakban (1945-től napjainkig)
Kutatási szabadság és annak korlátai a magyaror szági levéltárakban 21 5.2. Az irat keletkezési ideje A levéltárban őrzött iratanyag kut athatóságának egyik fő korlátja annak keletkezési id eje. Ezt vagy a nemzeti történ e lem sorsfordulóit tükröző abszolút dátumokhoz (1867, 1895, 1918, 1919, 1938, 1939, 1945, 1956), vagy a keletkezéstől eltelt időhöz igazíto ttan állapították meg (20, 30, 50, 60, 70, 75, 90, 100 év). A szabályozás kezdetén a n agyobb általános védelmi idő (50 év) volt jellemző, ugyanakkor a politikai rendszervá ltás miatt az egészen fiatal iratokhoz is hozzá lehetett férni. Később a 30 éves általános korlátozás vált uralkodóvá, d e az iratok tartalma alapján ez a védelem sokszorosan is kiterjedhetett. Különös eltérés az általános 30 éves védelmi időtől a jelenleg hatályos levéltári törvény azon rendelkezése, hogy az 1990 előtt keletkezett iratokat csak 15 évig tartotta védendőnek, vagyis a rendszerváltás előtti iratanyag ma szabadon kutath ató. (Az persze más kérdés, hogy a pártiratok, amelyek számos szenzitív szem é lyi adatot tartalmaznak, nem védendőke az általános védelmi idők szerint? Ezt a kérdést azo nban inkább fel sem teszik.) 2013ban vezették be az állami anyakönyveknél a születési adatokra vonatkozó 100 és 75 éves védelmi időt, ez a személyes adatokra vonatkozó klasszikus trichotóm vé delmi időt (30 – 90 – 60 év) egyetlen dokumentumtípus adataival áttöri. Ennek sza kmai távlati kö vetkezményei még nem lá t hatók. 5.3. Magáncél Magánszemélyként , vagyis nem szakmai feladatvégzésként, professzionális kutatóként végezni levéltári kutatásokat s o ha nem volt könnyű feladat. Nemcsak azért, mert kevés idő állt a kutató rendelkezésére, és bizonyos s zakmai fogásokat saját magának kellett – saját hibáiból okulva – megtanulnia. E kutatótípus nem volt a levéltárak kedvelt ügyf ele, mert sokat kellett vele foglalkozni, és könnyen lehetséges volt, hogy kutatásainak eredménye csak saját asztalfiókjának írt f eljegyzésekből állt. Kezdetben (1947) a magánszemély kutatása elé nem gördítettek különösebb ak adályt, de az ingyenesen végezh e tő tudományos kutatással szemben díjat kellett fizetnie, és az újabb iratok megtekintését nem engedélyezték neki. Engedélyt a le véltá r vezetőtől kellett kérnie, zárt anyagban nem, de más iratanyagban szabadon kutathatott (1950). 1953ban már teljesen megtiltották a magánérdekű kutatásokat, 1955ben a zárt ira tanyagban tiltották a kutatást, ezt a szabály o zást 1960ban is megerősített ék. 1962ben a belügyi és rendőrségi iratokból való felvilágosítás nyújtása volt szigorúan tilos magá nfelek számára. 1964ben a középiskolásokkal együtt zárták ki a magánkutatókat a levé ltári kutatásokból, és míg előzőeket legalább a könyvtárba visszaenged ték, a magánk utatók kizárása fennmaradt. A másodrangú kutatói státusz 1971re oldódott, amikor a LÜSZ a levéltári kut atást többek között úgy definiálta, hogy az adatok feltárása magáncélok kielégítése cé ljából. A későbbiekben nem a magánkutatók lehetőségei nek korlát o zását tartalmazta a jogi szabályozás, hanem inkább a tud o mányos kutatók privilégiumait rögzítette, és ez a megközelítés a hatályos levéltári törvényben is megmaradt. Nagy kérdés, hogy vajon szükségese a tudományos kutatók ilyen kiváltságokban v aló részesítése, nem demo kratikusabbe a j o gokat minden kutatóra kiterjeszteni?
