Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. szám - Mérleg - Lefoglalások, kisajátítások és kárpótlások. Levéltárak és könyvtárak a 20. században. (Garadnai Zoltán)
Mérleg 64 a Moszkvába szállított francia levéltári iratok kérdése Charles de Gaulle francia elnök 1966os Szovjetunióbeli útján is szóba került, mutatván azt, hogy Franciaország soha é s semmilyen körülmények között nem mondott le a francia nemzeti örökség részét képező dokumentumokról, könyvekről. A feladat összetettségét, nehézségét, és a di plomáciai munkában annyira fontos „idő és helyzet” jelentőségét mutatja, hogy hatv anas években e lindított francia kezdeményezés – annak ellenére, hogy szovjet részről is felismerték a francia kapcsolat fontosságát – lényegében csak a kilencvenes években hozta meg az első komolyabb „gyümölcseit”. AnneSophie Maure a francia Külügyi Levéltár kutatási feladatokkal megbízott l evéltárosa a francia szakdiplomácia eredményeit ismerteti (Les restitutions d’archives de Russie, 1992 – 2009 ), míg Sylvie le ClechDamien Richard levéltáros a Francia Nemzeti L evéltárnak ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódóan végzett dipl omáciai tevékenységét és nemzetközi kapcsolatait ismerteti, hangsúlyozva az „orosz kapcsolat” jelentőségét ( Fortune critique du „fonds de Moscou”aux Archives nationales, 1994 – 2010 ). Aurélie Mazet a CGT (Confédération générale du travail), a francia szaksze rvezeti konföderáció levé ltárának levéltárosa a francia Szakszervezeti Levéltár sorsát ismerteti ( Les archives du „séquestre de 1940” à l’Institut CGT d’histoire sociale ). 1940ben ugyanis a szakszervezeti mozgalom iratait a németek Berlinbe szállították, majd onnan Moszkvába kerültek. Az oroszok a kilencvenes években visszaadták az iratokat, és a Szakszervezeti Levéltár iránti kutatói érdeklődés napjainkban egyre növekszik. Összegezve a tanulmánykötetet megállapíthatjuk, hogy összetett és ellentmond á- sos k érdéskörrel találkozunk. A feladatoknak csak egyik oldala a kisajátított vagy az e lrabolt iratok, könyvek sorsának feltárása, illetve a proveniencia elve alapján a levéltárak és a könyvtárak elrabolt gyűjteményeinek a rekonstrukciója. A másik – szintén fon tos – tényező a tudatosan elvégzett hamisítások feltárása, a félrevezetések tisztázása, ami a történészi kutató munka mellett „nyomozói” képességeket és interdiszciplináris tud ományos módszertani megközelítést igényel. Ez a kérdéskör tehát együtt, egymássa l szoros összefüggésben értelmezhető. A különböző nemzetközi példák összevetése r é- vén azonban feltárhatjuk az általános törvényszerűségeket és az egyedi sajátosságokat. Természetesen egy kutatást sem lehet befejezettnek tekinteni, és ez erre a témakörre kü lönösen is érvényes. Az elkövetkező években a szerkesztők értékelése szerint az alábbi kérdéseket kell közelebbről megvizsgálni: 1. Milyen előkészületek vezettek a levéltárak és a könyvtárak kiválasztás á- hoz, és milyen célok vezették a nácikat és a szovjeteke t? 2. Hogyan katalogizálták, rendezték az elrabolt iratokat és könyveket? H ogyan lehet az elrabolt iratokat, könyveket megismerni? 3. Milyen informátorhálózatot építettek ki a hódító németek, és milyen volt az információk minősége, ez mennyiben befolyásolta a ké sőbb elvégzett munka hatékonyságát? 4. A németek gondosan ügyeltek arra, hogy az elkobzott értékeket bizto nságba helyezzék, ami a tervszerűségre és a logisztika fontosságára hívja fel a figyelmet, így annak vizsgálata is feltétlenül szükséges.
