Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. szám - Mérleg - Lefoglalások, kisajátítások és kárpótlások. Levéltárak és könyvtárak a 20. században. (Garadnai Zoltán)
Mérleg 62 ben a levéltári forrásoknak is kiemelkedő szerepet tulajdonítottak. Bruno Galland medievalista, a Francia Nemzeti Levéltár levéltárosa a napóleoni hadsereg által elrabolt levéltári iratok Pétain által Simancasba történő visszaszolgáltatásának történet ét muta tja be (Les archives de Simancas. De la saisie napoléonienne à la restitution de Pétain ). A franciák által 1809ben elrabolt levéltári iratokat Pétain 1941ben, személyes ajándékként adta vissza. Ez a lépés ugyanakkor precedensként szolgált a franci ák számára ahhoz, hogy 1947ben újra benyújtsák igényüket az 1860ban általuk elfoglalt Savoja területére v onatkozó, Torinóban őrzött dokumentumokra. Az olaszok ezt természetesen elutasíto tták, de a spanyol – francia megegyezés mégis sikert eredményezett, mi vel francia – olasz relációban a kölcsönös mikrofilmcserével oldották fel az ellentétet. Vincent Laniol tö rténész, a Pierre Mendès France Intézet tudományos attaséja a francia Külügyminiszt é- rium levéltárának a történetét tanulmányozta ( Le Quai d’Orsay face a ux saissies et spoliations d’archives diplomatiques par l’Allemagne nazie, 1940 – 1944) . A francia levéltárosok ugyan készültek egy esetleges háborúra, de azzal nem számoltak, hogy Franciaország nagy részét a németek meghódítják, így az összeomlás napjaiban a Külügyi Levéltár tisztviselői pánikszerű iratsemmisítést végeztek, hogy megakadályozzák a francia á llamtitkok német kézbe kerülését. A megszállás alatt francia – német vegyes bizottság is alakult német vezetéssel, mivel a hódítók is szerették volna jobban megérteni a fra ncia – német ellentétek mozgatórugóit. Az együttműködés ugyanakkor nem egyenrangú partnerek között zajlott, a francia tisztviselőknek állandóan vigyázniuk kellett arra, n ehogy a kollaborálás vádja érje őket, és igyekeztek a németek kisajátítás ra vonatkozó igényeit elszabotálni, miközben a Vichy vezetés utasításainak megfelelően együttm ű- ködésre voltak kényszerülve. A háborús helyzetből következő veszélyeket jól mutatja, hogy a Külügyi Levéltár igazgatóhelyettese (Georges Girard) máig ismeretlen körü lmények között, gyilkosság áldozata lett. JeanMarc Dreyfus történész, a francia – német kapcsolatok szakértője, a Müncheni Jelenkortörténeti Intézet kutatója, a Freiburg/Breisgau Egyetem oktatója a németek elzászi rablásait mutatja be ( Le pillage des bi bliothèques – et particulièrement des bibliothèques juives – en Alsace annexée, 1940 – 1945 ). A holokauszt során a zsidók könyveit is kisajátították, a „fajilag nem megfelelő” köt eteket megsemmisítették, és egy részüket olcsón kiárusították, így azokat az an tikvári umokban bárki megvásárolhatta. A könyvek nagy részének a sorsát azonban már nem lehet nyomon követni, és az eredeti tulajdonosokat sem lehet azonosítani. A negyedik fejezetben a washingtoni Holocaust Memorial Museum által a hol okauszt áldozatok és l eszármazottaik érdekében elvégzett kutatómunkát Diane Afoumado történész, a Holocaust Memorial Museum kutatója ismertette ( Recréer les archives des diparus. La collection de l’International Tracing Sevice à l’United States Holocaust Memorial M useum ). Cikké ből a brazil, a chilei, és az argentin titkosszolgálatok által elkövetett atroc itások áldozatainak feltárására végzett munkákat is megismerhetjük. Bruno Groppo tört é- nész, a Sorbonne I. tanára a latinamerikai sajátosságokat ismertette ( Les archives de la r épression et de la résistance au Brésil, au Chili et en Argentine ). A washingtoni intézet célja a holokauszt áldozatainak feltárása, az áldozatok neveinek megismerése és a leszárm azottak lelkének megnyugtatása. A délamerikai példák látszólag eltérnek az e urópaia któl, de az összehasonlító tanulmányból láthatjuk, hogy a diktatúrák helytől és korsza któl függetlenül arra törekedtek, hogy az ellenzéküket fizikailag és lelkileg is megtörjék, a múltat átírják, megsemmisítsék és elfelejtessék. Bruno Groppo tanulmá nyából me g-
