Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. szám - HÍREK - „Jubileumi emlékápolás” – A 40. Hajdú-Bihar Megyei levéltári napok (Brigovácz László)

Hírek 95 Ezután Varjasi Imre, a Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának osztályvezetője lépett a

hallgatóság elé, s a Hajdúkerület iratanyagára terelte a figyelmet, előrebocsátva, hogy az mai kutathatóságát jelentős mértékben Nagy András hajdúböszörményi levéltárnok háború idején

végzett iratmentésének köszönheti. Az előadó az iratanyaggal összefüggésben vázlatosan szólt

a Hajdúkerület történetéről, Hajdú vármegyéről, majd a rájuk irányuló kutatásokban alapforrá-

sokként kezelt összeírásokról és kerületi jegyzőkönyvekről, végül boszorkányperek anyagát, valamint tolvajszavak 1776-ból és 1782-ből fennmaradt jegyzékeit mutatta be. Utóbbiakkal kapcsolatban jelezte, hogy azok a fióklevéltár igen értékes, országos viszonylatban is ritkaságnak

minősülő iratkincsei, melyek nemcsak nyelvtörténeti elemzésekhez kínálnak fontos adalékokat,

hanem a kerület és a vármegye társadalmi életének és az igazságszolgáltatás területi működésé-

nek vizsgálatához is. A konferencia, s ezzel a Levéltári Napok első délelőtti ülésszaka után a Levéltár Központi

Kutatójában Komoróczy György életére, levéltári és történettudományi munkásságára emlékező kerekasztal-beszélgetés kezdődött Szendiné Orvos Erzsébet levéltár-igazgató vezetésével. E

jubileumi emlékápoló rendezvényen részt vettek Orosz István akadémikus, Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja és Történelmi Intézetének igazgatója,

Komoróczy György családja, Petheő Judit, Herpay Gábor unokája és ifj. Mata János filmrendező, grafikus is. Komoróczy György (1909–1981) családi, levéltárosi és tudományos életútjának mérföldköveire elsőként dédunokája Horváth Benedek irányított fényt. Személyes történetével kapcsolatban

érintette egyetemi éveit, hadtáposként ellátott katonai szolgálatát, hadifogságát, s a családjával

Göncruszkán megélt időt is. Feltűntek elbeszélésében dédapja szikszói levéltárosi évei (1947–

1950), s debreceni évtizedeit áttekintve hangsúlyossá tette, hogy a Debreceni Állami Levéltár

igazgatójaként nem engedélyezte kulákká nyilvánítással kapcsolatos iratok selejtezését. Életének utolsó időszakáról szólva pedig érzékeltette, hogy Komoróczy György a szakmai tevékenységtől nyugdíjba vonulása után sem szakadt el, azt egészen haláláig folytatta. Történész-levéltárosként szerzett érdemeiről, családi élete melletti hosszú, fél évszázados tudományszolgálatáról részletesen, tanulmányi versenyen győztes gimnazistától kandidátusi értekezését védő tudósig ívelő portrésorozatot alkotva emlékezett meg Szendiné Orvos Erzsébet. Bemutatta Komoróczy Györgyöt mint tudományos kutatót, aki külföldi szakmai utak tapasztalataiból is merítve számos könyvvel, folyóiratban megjelent tanulmánnyal és műbírálattal (köztük több lengyel nyelvű munkával) gyarapította a gazdaság- és a helytörténet irodalmát. Megemlítette Nádasdy Tamással és Debrecennel, valamint Magyarország kereskedelmével (azon belül

is főként borkivitellel) foglalkozó monográfiáit, s áttekintette iktatást és irattározást érintő írásait. Ötvenes-hatvanas évekbeli levéltári tevékenységéről szólva érzékeltette, hogy

levéltártudományi gondolkodásának elsődleges tárgya a rendezés volt, amit a Debreceni Állami

Levéltár, majd Hajdú-Bihar Megyei Levéltár iratanyagának kutathatóvá tételével gyakorlatban is

bizonyított. A tudományos előadások után a személyes emlékezés pillanatai következtek, Komoróczy

György levéltár-igazgatóhoz először a Levéltár három nyugalmazott munkatársa: Mervó Zoltánné, Nagy Gyuláné és Uri Sándorné szavai vitték közelebb a kerekasztal-beszélgetés hallgatóságát.

Mervó Zoltánné hálával emlékezett Komoróczy Györgyre, akihez munkatársai mindenkor fordulhattak, hiszen nemcsak ügyvitelben nyújtott számukra támogatást, hanem tudományos téren

is. Igazgatósága idején élénk gyűjtőterületi munka folyt, ennek során Komoróczy tanácsi vezetők megnyerésével biztosította maradandó értékű iratok épségének megóvását. A közigazgatás

döntéshozóinál Nagy Gyuláné emlékei szerint is támogatást tudott szerezni törekvéseinek, társadalmi tekintélyének köszönhetően általában érvényesíteni tudta akaratát. Igazgatóként a

munka értékét ismerő és tisztelő szakmai közösséget szervezett a levéltárban, s mindig a megfelelő hangon tudott szólni embertársaihoz, akár levéltári dolgozóval, akár vidéki közigazgatás