Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről

Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról… 43 de olyat is, amire már ugyancsak utaltam, hogy a hivatalos dokumentumokkal nem is

kell foglalkozni, mert azok ama bizonyos hatalmi diskurzust tükrözik csak. Tény, hogy

azt, ám nem hiszek a Simon Schama-féle dead certainties világában;

18 történészként

nem is hihetek.

19 Van egy beszédes című Karinthy Frigyes-vers: Nihil. Ekképp kezdő-

dik: „A művészetnek ne legyenek korlátai / Se ütem, se vonal, se szín. / Vagyis az a

művészet, amit az ember gondol, / És ha nem gondol semmit, az is művészet, / És

ha csak érez valamit, az is művészet. / És ha neked nem, hát nekem. / És ha neked ez

nem képez művészetet, /Kedves Ernő: hát akkor nem művészet. / Nem is az a fontos, hogy művészet-e / Vagy sem; – nem az a fontos.” A történetírás azonban nem művészet, nem a korlátlan és szertelen szabadság

játszótere. Elfogadott alapigazság, hogy a múltat tökéletesen rekonstruálni lehetetlen.

20 Nehezen vitatható az is, hogy a múlt egy-egy apróbb vagy nagyobb fejezetét kiki másként élte meg. Ismét a szépirodalom irányába kalandozva: egyik kedvenc Krú-

dy-novellám története szerint valamikor az 1800-as évek végén egy Heves vármegyé-

be való idős hölgy visszaemlékszik arra, mikor élete első pesti útján – tizenévesen – egy kávéházban, ahova szüleivel tért be, felismerni vélte Petőfi Sándor fiát, Zoltánt.

Az idős hölgy révedezve meséli, hogy a költő égő szemű, tüdővésztől sanyargatott,

züllött életvitelű fia epedve nézett rá, szerelem volt ez első látásra, de nekik menniük

kellett és soha többé nem találkoztak, pedig ki tudja, ha nem így van, a szerelem talán

megmentette volna Petőfi Zoltánt a tobzódó életmódtól és a korai haláltól. Ugyanakkor az író felvillantja a történetet a férfi szemszögéből is: Petőfi Zoltán unottan figyeli

a fiatal lányt, akit csúnyácskának lát, ruházata és zavarából fakadó suta viselkedése

alapján rögvest felismeri, hogy vidékről jött, majd pillantását rászegezve, kíváncsian méregeti, vajon el tudná-e csábítani? S miután megállapítja, hogy igen, unottan továbbáll.

21 18 SCHAMA, SIMON: Dead Certainties (Unwarranted Speculations) New York, 1991. 19 Ami nem zárja ki a fiktív történeti elemzések jogosultságát, lásd pl. legújabban Magyarországon:

KOVÁTS JUDIT: A tizenkilencedik század beköszönése. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XVIII. Dr.

Nagy Ferenc levéltár-igazgatónak ajándékba… Szerk. KUJBUSNÉ MECSEI ÉVA. A szerk. munkatársa: SIVADÓ

LÁSZLÓ. Nyíregyháza, 2008. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai I. Évkönyvek) 35–

40. A témát illetően pedig nem maradhat említés nélkül: ECO, UMBERTO: Hat séta a fikció erdejében. Bp., 2002. 20 „Pedig közhely (vagy annak kellene lennie), hogy a forrásként használt szöveges dokumentumok nem

magát a múltat, hanem annak egyféle értelmezését tartalmazzák. A történelmi tények ezen interpretációk

által teremtődnek, ezeken kívül álló, ››elemi‹‹ tények nem léteznek a jelenben a múltról, egészen egyszerűen azért, mert a múlt – már elmúlt.” TAKÁCS TIBOR: A források tere. Élet és Irodalom, 52. évf. 2007. 24.

sz. http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0724&article=2007-0617-2034-23OPGL [2008. októberi letöltés] 21 Talán nem érektelen itt idézni Eric Hobsbawm gondolatait, nem megfellebbezhetetlen igazságként,

csupán gondolkodásra ösztönző felvetésként: „A mai regényírók előszeretettel választják szét a reális

valóságot a kitalációs helyett, így mosva össze a határvonalakat a történeti tény és a fikció között. A másik,

a »posztmodern« intellektuális divatok előretörése a nyugati egyetemeken, főleg az irodalmi és antropológiai fakultásokon, amelyek azt sugallják, hogy minden »tény«, amely az objektív létezés igényével lép

elő, csupán intellektuális konstrukció – vagyis nem létezik lé-nyegi különbség a tény és a fikció között.”

HOBSBAWM, ERIC: A történelemről, a történetírásról. Bp., 2006. 17–18. Idézi: KRAUSZ, 2007. 301.