Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről

Katona Csaba 42 Közös pont a vallási köntös is, de a kulcsszó mégis a hatalom, amely eljár és dokumentál. Mindkét szerző törekvése, lévén a mikrotörténelem képviselői, ez evidencia, azonos abban, hogy mégsem a hatalom – erős kontúrokkal vázolható, ismert – viszonyára helyezi a hangsúlyt, hanem a szokatlan részletességű források révén megismerhető mikroközösségekre. E téren pedig Le Roy Ladurie az kettejük közül, akire, ha

arányaiban nem is, de mondandójában igazak Kazinczy Ferenc Kisfaludy Sándort célzó (és korántsem mellékesen: eltaláló) nevezetes sorai Himfy című epigrammájából:

„Dayka: Tűzbe felét! Himfy: Vetem. Dayka: Újra felét! Himfy: Ím! Dayka: Harmadikat még! Himfy: Lángol az is! Dayka: Jer most; vár az olympusi kar.” Le Roy Ladurie

mintha túl sokat akart volna markolni, tán a kelleténél több az értelmezések száma,

ugyanakkor több figyelmet kellett volna fordítani arra a tényre, hogy rettegő, megtö-

rő/megtört emberek vallomásairól van szó. A 20. századi totalitárius diktatúrákkal

kapcsolatban szokás emlegetni, hogy a kicsikart vallomások forrásértéke erős kritikát

kíván: a félelem arra késztethet embereket, hogy magukról elterelve a figyelmet (a remélt jutalom vagy kegyelem fejében), másokra irányítsák azt, illetve haragosaikat vá-

dolják meg. Minthogy a hatalom (és az ember) természete nemigen változik, ily mérté-

kig fentiek figyelembe vétele itt sem mellőzhető. (Levi nem is mellőzte, kitér a modernizálódó állam központosító törekvéseire.) Összességében úgy foglalnám össze, hogy

Levi műve komolyabb munka, „izmosabb” alaptudással, kevesebb esetlegességgel, kiérleltebb, tudatosabb megközelítéssel, ám tény az is, hogy – miként már hangsúlyoztam – ismerős talajon lépkedett, több volt a támpontja, kevesebb bizonytalansággal

kellett számolnia, mint a kevésbé szerencsés forrásadottságú középkort kutató Le Roy

Ladurie-nek. Vele kapcsolatban viszont igen találónak érzem Klaniczay Gábor hasonlatát (tekintettel a szerző régészetre/archeológiára utaló módszertani gondolataira), aki szerint Le Roy Ladurie Heinrich Schliemann konok leleményességével, ám szakmai felelőtlenséggel „ásta ki” (és „ásta szét”) kutatóárkaival a maga Trójáját, Montaillou-t: óriási ötlet, bátor útkeresés, ám a felfedezők fokozott felelőssége nélküli néhol silányabb

kivitel. Pedig egy úttörőnek mindig kétszeres teher nyugszik a vállán – talán erősnek

tűnik a hasonlat, de Teleki Sámuel afrikai expedíciója során napokig töprengett, helyesen járt-e el, mikor expedíciója érdekében szabad rablást engedélyezett a bennszülöttek

földjén.

17 Le Roy Ladurie-t – ha másért nem, sikere miatti irigységből – úgyis megtalálta volna a „szakma”. Így viszont ráadásul könnyű dolguk volt azoknak, akik – ab ovo elvetve a társadalomtörténet módszertanát, eredményeit – eleve kifent karddal álltak a

vártán, valami hasonló gondolattal a fejükben, mint amit Hamlet fogalmazott meg tö-

mören William Shakespeare művében: „A látott szellem ördög is lehet.” S még jó, ha a

dán királyfihoz hasonlóan, náluk is csupán kétségként fogant meg a lelkekben a gondolat, nem pedig felülbírálhatatlan axiómaként.” * * * Végezetül e ponton pár szabad gondolat erejéig hadd térjek vissza azokhoz az elméleti alapokhoz, amelyekkel írásomat – belátom – némiképp hosszadalmasan felvezettem. Ismét a források „tiszteletét” vetném fel, épp azzal kapcsolatban, hogy Le Roy

Ladurie nem az eredeti dokumentumokkal foglalkozott, illetve a többek által szemére

lobbantott felszínessége kapcsán; hallottam olyam véleményt, hogy ez nem is fontos, 17 ERDÉLYI LAJOS: Teleki Samu Afrikában. Az Afrika-kutató eredeti fényképfelvételeivel. Bukarest, 1977. 56.