Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - IN MEMORIAM - HÉJJAS PÁL: BOROSY ANDRÁS

IN MEMÓRIÁM egyetemen, felkínálta a visszatérést az értelmiségi pályára, ha belép a pártba. Világnézete, jelle­me, neveltetése ezt a lehetőséget elutasította. A Budapesti Sütőporgyárban, majd a Zamat Édesipari Gyárban hét évig dolgozott. Itteni „karrierjéről" utólag annyit mondott fanyar humo­rával, hogy hét év alatt sikerült segédmunkásból betanított munkássá előlépnie. Hiába törölte az Elnöki Tanács 1959-ben a priuszát, még évekig zsákolt a gyárban. Ennek ellenére a gyárban el­töltött éveit megszépítette az, hogy itt ismerte meg Marikát, a feleségét, akivel élete végéig nagy szeretetben élt. 1963-ban új irányt vett a pályája, Szabó István és Ember Győző segítségével az Eszter­gomi Állami Levéltárba került segédlevéltárosnak. 1964-ben már az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott, mint szakozó könyvtáros. A következő évben, 1965. május l-jén ke­rült a Pest Megyei Levéltárba, ahol végre révbe ért. Jól érezte magát nálunk, amit az is bizonyít, hogy 80 éves koráig rendes munkaviszonyban maradt. Minden levéltári tevékenységből kivette a részét. És nem csak a tudományos munkákból, hanem a fizikaiból is. Könnyen beilleszkedett a Pest Megyei Levéltár kollektívájába, ahol az ak­kori igazgató, Lakatos Ernő, valamint néhány hozzá hasonló korábbi politikai elítélt - Kosáry Domokos és Jánosi Ferenc — régi ismerőse volt. A levéltárban alkalma nyílt arra, hogy régi ér­deklődésének megfelelően hadtörténelmi kutatásokat végezzen. Az 1974-ben megvédett kandi­dátusi értekezése is ebben a témában született (A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magfar hadszervezetben). Ennek folytatásaként jelent meg a Hadakozó népelemek Magyarországon a XI—XIII. században című nagydoktori dolgozata. 1992-ben lett a történelemtudományok dokto­ra. Éveken keresztül óraadóként tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1992­ben címzetes egyetemi tanárrá fogadták. Fő kutatási területe a középkori magyar és európai hadtörténet maradt, de az önálló mun­kák mellett számos dolgozata, tanulmánya jelent meg a Századokban, a Hadtörténelmi Közle­ményekben, a Levéltári Szemlében, továbbá több száz szócikket írt lexikonok számára. Az ő válogatása nyomán és szerkesztésében jelent meg Arnold Joseph Toynbee műveinek magyar nyelvű összeállítása. Kutatásainál, miként a levéltárban végzett munkáinál is nagy segítségére volt nyelvismere­te. Jól tudott németül, franciául, angolul és a debreceni piaristáknak köszönhetően latinul. Ö kezdte el a Pest Megyei Levéltárban 1984-ben a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek regesztázását, amelynek során 19 kötet jelent meg. Ezekből 12-t egyedül, a többit szerzőtársak­kal készítette el. Bár amint említettem, az Elnöki Tanács 1959-ben felmentette a büntetett előélet hátrá­nyos következményei alól, igazi rehabilitációt csak a rendszerváltozás hozott számára. 1990-ben először a Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd a Minisztertanács Rehabilitációs Bizottsága, végül a művelődési miniszter szolgáltatott számára elégtételt az elszenvedett sérelmekért. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ugyancsak 1990-ben nyilvánította az 1950-es elítélését - a fegy­házbüntetést, a hivatalvesztést és a teljes vagyonelkobzást — semmisnek. Negyven évig kellett erre várnia. Szerencsésnek mondta magát, hogy ezt megérhette. A történelem mellett számos dolog foglalkoztatta, érdeklődése szerteágazó volt. Miután lehetővé vált számára, sokat utazott külföldre. Fiatalabb korában sportolt, és még nyolcvan éves korában is rendszeres testmozgást végzett. Kitűnő fizikumát ennek köszönhette. A Ma­gyar Súlyemelő Szövetségben végzett munkájáért kitüntetésben részesült, versenyeken közre­működött, és 1974-ben még egy nemzetközi 1. osztályú versenybírói vizsgát is letett. Levéltárban végzett kimagasló munkáját 1993-ban Pauler Gyula-díjjal jutalmazták. 98

Next

/
Thumbnails
Contents