Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - IN MEMORIAM - HÉJJAS PÁL: BOROSY ANDRÁS

IN MEMÓRIÁM BOROSY ANDRÁS 1922 - 2011 A karácsonyi készülődés közben érkezett a szomorú tudósítás, egykori kollégánk, Borosy András fölevéltáros halálhíre. Hosszú, nehéz, ám nagyon tartalmas élet ért véget december 16-án. Borosy András 1922. január 10-én született Debrecenben. Szülővárosában járt iskolába, 1940-ben itt is érettségizett a Piarista Gimnáziumban. Ekkor fordult figyelme a történelem felé, s tanárai is arra ösztönözték, hogy ezen a területen képezze tovább magát. 1940—1944 között a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatójaként történelemföldrajz szakos tanárjelölt volt. Felvételét az Eötvös Kollégiumba az akkor ott oktató Kosár)' Domokos segítette. Egyetemi tanulmányai során figyelme — elsősorban Mályusz PLlemér hatására—a középkori magyar hadtörténet felé fordult. Szakdolgozatának is ez lett a témája. Ennek folyományaként született meg a Szabó Istvánhoz írt doktori értekezése, amely évekkel később A magfar lovasság a XI—XIV. században címmel a Hadtörténelmi Közleményekben jelent meg. A Szálasi-kormány idején részt vett a nemzed ellenállásban, amikor Kicsi Sándor az Eötvös-kollégisták közül többeket beszervezett röpcédulák szórására, ragasztására. Bár katona nem volt, sok civil polgárhoz hasonlóan nem tudta elkerülni a szovjet hadifogságot. Innen úgy tudott megszabadulni, hogy önként jelentkezett a Debrecenben szerveződő új magyar hadseregbe. Rövid idő múlva a Debreceni Tudományegyetemen volt, ahol 1945 júniusában letette doktori szigorlatát, majd a következő évben, 1946-ban történelem—földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1945-től 1950-ig a Debreceni Tudományegyetem Történelmi Intézetében volt előbb gyakornok, majd tanársegéd, végül adjunktus Szabó Dezső és Szabó István professzorok mellett. A háború utáni években a debreceni egyetemen 1948-ig normális élet folyt, de a „fordulat éve" itt is nagy változásokat hozott. Szabó István professzor szálka volt a kultúrpolitika szemében, de nagy tekintélye miatt nem tudták kitenni. Meggyengíteni viszont igen, és ennek negatív következményei környezetén csapódtak le. Borosy Andrást és néhány tanársegéd társát egy provokátor az AVH megbízásából, egy a Hatóság által konstruált ügybe megtévesztéssel bevonta. Lefogásuk előtt izgató tartalmú leveleket sokszorosítottak és terjesztettek. Borosy Andrást 1950. április 24-én az egyetemről vitték az AVH-ra, ahol ütlegelésekkel és kellemeden tornagyakorlatokkal tarkított ötven napot töltött. Az ügyészségen ugyan már nem bántották, de a megyei bíróság végül államellenes szervezkedés címén hét év börtönre ítélte. Börtönéveiről sokat mesélt a kollégáinak. Humorral fűszerezett történeteiből sohasem fogyott ki. Néhányan, akik nagy szerencsénkre évtizedeken keresztül dolgozhattunk vele, százszámra hallottuk ezeket a történeteket, s az ifjabb kollégáink hallva azokat, még ma is jót derülnek rajta. Megjárta Márianosztrát és Vácot, valamint a várpalotai és tatabányai szénbányákat. Az ötvenes évek első felében a hatóságok „gondoskodásának" köszönhetően a magyarországi börtönökben igen siralmas állapotok uralkodtak, az ő történeteiben mégis több volt a humor, mint a keserűség. Ez utóbbiból inkább a szabadulása után volt része. Amikor hat év elteltével, 1956. április 30-án kiszabadult a börtönből, nem tudta a korábbi munkáját folytatni. Évekig csak fizikai munkás lehetett. Igaz, egy akkori miniszterhelyettes, aki korábban tanítványa volt az 97