Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - MÉRLEG - SZABÓ ATTILA: Évkönyv 2010. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyve 19.

Mérleg Az újabb, a VIZEK, FOLYÓK, EMBEREK című fejezet első tanulmányát Bagi Zoltán írta „Folyók és a víz jelentősége a tizenöt éves háborúban" címmel. A szerző egy érdekes kutatási lehetőség kiaknázására hívja fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a háborúk kimenetelére, a hadseregek számára Magyarországon is rendkívül nag}' hatással voltak a terület éghajlati adottságai, a folyók (különösen a Duna) és egyéb vizek sajátosságai. Ezek fontos szerepet játszottak a szállításban ugyanúgy, mint a természetes védelemben, vagy az ivóvíz biztosításában. Balla Tibor a. „LEITHA és MAROS dunai monitorok tevékenysége Bosznia-Hercegovina 1878-as megszállása során" című munkájában bemutatja a két monitor tevékenységét a jelzett 1878-as katonai műveletben. Itt bizonyosodott be, hogy a Száván harcoló két hajó sokoldalú alkalmazhatósága, de fény derült néhány hiányosságukra is. Különösen azért is számított nagy jelentőségűnek ez az „éles" próba, mert az első világháborúig a monarchia monitorai nem folytattak ezen kívül más harci tevékenységet. A fejezet záró tanulmányát, „Egy 19. századi Bős-Nagymaros: a Duna-Tisza-csatorna" címmel Deák Antal András írta. Azt, hogy „nincs új a nap alatt" régi mondás igaz, a szerző már a munka címében is jelzi. Nemcsak napjaink Bős-nagymarosi hírhedt fiaskója történt meg, hanem a múltban is legalább ilyen hasonló kétes hírnévvel dicsekedhet a Duna-Tisza-csatorna tervezése, illetve építése. Deák Antal András a 18. század elejétől egészen a Rákosi-korig vezeti végig az olvasót a rengeteg csatornatervezési buktatón, sőt még a bátortalan munkálatok megkezdésének bemutatására is sort kerít. A VÁRMEGYE- ÉS EGYHÁZTÖRTÉNET című fejezetet Csombor Erzsébet tanulmánya nyitja „A megyei közigazgatás változásai Trianon után Komárom-Esztergom vármegyében" címmel. A szerző a területüknek mintegy felét elvesztő Komárom és Esztergom vármegyék kényszerű területrendezését mutatja be az 1920-as trianoni országcsonkítástól egészen 1950-ig. Ennek legfontosabb állomásai, az 1923-as megye-összevonás, mely során létrejött Esztergom központtal Komárom-Esztergom „közigazgatásilag egyelőre egyesített" vármegye. A nag}' helyi vitákat kiváltó intézkedés után hat évvel (1929-ben) újabb országos közigazgatási rendezés történt, majd 1938-tól 1944-ig a szóban forgó vármegyék északi része - néhány falut kivéve visszatértek. Ezt követően a vesztes háború utáni területi visszarendeződés történt, azaz 1945től ismét az 1923-as állapotok álltak vissza, „fűszerezve" olyan intézkedésekkel, hogy pl. „a fő klerikális egyházi fészek", Esztergom helyett a gyors ütemben fejlesztett bányászváros, Tatabánya lett a megyei központ. A megyei közigazgatási változások bemutatása után Wenc£ Balázs „Az MKP és az 1945-ös nemzetgyűlési választások Komárom-Esztergom vármegyében" című írása következik. A szerző a téma jelentőségét úgy határozza meg, hogy az 1945-ös magyarországi volt az egyetlen „tiszta" választás a szovjet érdekszférába került országokban, melyet a nyugati diplomáciai vélemények is alátámasztottak. A tanulmány első részében a szerző a megyében induló pártok - kiemelve az MKP-t - választási programjairól, kampányaikról számol be, majd a november 4-én lebonyolított választás megyei eredményeit közli, település-szintre lebontott táblázatokkal. A megyében az MKP az országoshoz képest — a bányásztelepülések lakóinak köszönhető - jóval nagyobb, 28,7%-os eredményt ért el, ami a második helyet jelentette számára. Első helyen ebben a megyében is a Független Kisgazda Párt végzett, de az országos 57%-hoz képest itt csupán 40,8% szavazatot szerzett. A következő tanulmányt L. Balogh Béni írta „Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945-1949 között" címmel. Mint a török hódoltság alá került magyar területeken mindenhol - így Komárom-Esztergom megye mai területén is - a 18. században erősen átrendeződtek a nemzetiségi viszonyok. A csaknem pusztává vált területre nagyszámú német és szlovák népesség települt, akiknél a 20. század közepéig csak lassú asszimiláció figyelhető meg. Amennyire nagy átrendeződés zajlott a megye nemzetiségi viszonyaiban a 18. században, legalább akkora változás történt a második világháború utáni néhány évben a németek erőszakos kitelepítése, a felvidéki magyarok kényszerű ide telepítése, vagy az itteni szlovákoknak a Csehszlovákiába való „visszatelepítése" nyomán. Mindezeknek köszönhetően, de nem kevésbé az újabb kitelepítéstől való félelem miatt is, az 1949. évi népszámlálásnál már alig 2%-nyi lakos akadt, aki nem magyar anyanyelvűnek merte 59