Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - MÉRLEG - Vas megye gazdag történeti múltjából (Márfi Attila)

Mérleg mellett a történeti etnográfia, várostopográfia, művészettörténet, műemlékvédelem és történeriantropológia területeit is érintenie kell. A kutató azonban gyakran csak szórványadatokkal rendelkezhet, s a szerző számos olyan forrástípust ismertet, amelyek adataiból már használható adattár állhat rendelkezésre. E források közül részletesen elemzi az urbáriumokban regisztrált adatokat, a házadó-összeírásokat, a tűzvészekről készült forrásokat, a peres iratok és a városi jegyzőkönyvek idevonatkozó adatait, valamint a végrendeletek tulajdonviszonyokat érintő feljegyzéseit. Bariska István „A kőszegi Batthyány-ház a 18. században" című rövid írásában a Batthyány család kőszegi kapcsolatairól és ifjabb Batthyány III. Adám kőszegi házáról, az ezzel kapcsolatosan fennmaradt szórványadatokról, a család más ingatlanairól és a Batthyány házak azonosításának nehézségeiről közöl értékes, gazdag forrásanyagra támaszkodó ismereteket. Ezt követően Feis%t György „Adalékok a szombathelyi Sabaria vendéglő történetéhez" cím alatti írása olvasható, amely a jeles épület évszázadokon át betöltött különböző szerepeit ismerteti. Maga a fundus más a 13. században ismert volt szpkeföldi kúria néven, számos tulajdonos után 1752-ben a Batthyánvak kezére került a kúria, majd Szarvas vendégfogadó néven működött a városban. 1874-ben, a fogadó elárverezése utáni felújítást követően kezdődhetett el a népszerű Sabaria Szálló története, ahol ismét megjelentek a kultúra, a színjátszás, a politika, sőt a sport képviselői is. A dualizmus alatt fénykorát élő szálló a 20. században is átesett némi változáson, többször fenyegette a megszűnés, a lebontás veszélye, de az emblematikus vendéglátó egység ma is áll, igaz megváltozott szerepkörrel. Tilcsik György „Szombathely lakásállománya az 1820-as évek végén" című írásában egy ritka építészettörténeti forrásra, az 1828. évi országos összeírás szombathelyi tabellájára hívta fel a figyelmet. A MOL őrzésében álló Magyar Királyi Helytartótanács iratai közt zömében megmaradtak ezek a források, az egykori törvényhatóságok azonban kiselejtezték a kurrens összeírásokat. Nagyon kevés ilyen jellegű adatsor maradt fenn. Ezek egy részét már publikálták, illetve értelmezték. A szerző arra vállalkozott, hogy Szombathely 1828 és 1832 között felvett városi adóösszeírásait elemezze. A rendkívül részletes vizsgálódás során a város utcaszerkezetéről és szintszám szerinti megoszlásáról, a házakhoz tartozó helyiségek számáról, a bérbe vett lakások adatairól kaphatunk figyelemreméltó elemzést. A szerző összegzésében utal az adatsorok által levonható társadalmi és szociális szintű következtetésekre, s annak fontosságára, hogy a pontosabb elemzés érdekében további kutatások szükségesek. Balogh Péter „Rauscher Miksa műépítész (1850-1934) munkássága" című tanulmányában egy tartalmas életpálya legfontosabb állomásait mutatja be. A hiányosan fennmaradt életrajzi források ellenére képet kapunk a jeles építész életének fő szakaszairól, majd hivatásának főbb állomásairól, bécsi, kecskeméti és más vidéki tervezéseiről, s a hazai, jeles mérnökökkel való közös vállalkozásairól. Természetesen a hangsúly a szombathelyi épülettervezésekre - laktanya, gimnázium, villák, bérházak stb. - esett, amelyek egy részéről gazdag illusztráció található a kötetben. Írása végén a szerző külön táblázatba foglalva összegzi az építész szombathelyi munkáit. A témakört befejező írás Söptei Imre nevéhez fűződik „A kőszegi várkör 67. számú ház építés- és tulajdonlástörténete, 1767—1952" címmel. A kőszegi viszonylatban is jelentős patinás épület három évszázados történetének legjelentősebb szakaszait ismerhetjük meg gazdag forrásanyagra támaszkodva. Mikos Károly az első tulajdonos és építő életrajzi adatai mellett rövid bepillantást nyerhetünk Kőszeg társadalmi viszonyaiba is. A tulajdonosváltások után a jeles épület 1852-ben a város takarékpénztára lett. Az írás egészen 1952-ig, az államosításig követi nyomon a ház történetét, ismertetve az ekkor regisztrált állapotokat. A kötet utolsó záró fejezete „Legendák és tévhitek, valódanságok és melléfogások Vas megye 19-20. századi történetében" sokat sejtető címet viseli. Elsőként Gyánl Gábor „Identitás, emlékezés, lokalitás" című bevezető írása olvasható. A szerző a három címben meghatározott fogalom terminológiai eredetét vizsgálja, a gyakori, főleg a társadalomtudomány különböző szakterületeinél előforduló fogalmi zavarokkal, téves értelmezésekkel együtt. Közös történettudományi kategóriaként említi meg, hogy a történelem és a legenda egyformán cseppfolyós, korántsem homogén kategória. Az írás kiváló bevezetés az ezt követő, valóban heterogén, de annál érdekfeszítőbb témakörökhöz. Időrendben haladva, a módszertani fejtegetést követően 72