Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - KECSKEMÉTI KÁROLY: Levéltár és emlékezet. Levéltári paradoxonok

Levéltár és emlékedet 1789—1795 c. könyvét, amelyben azt bizonyítja be, hogy az álnok Ausztria volt a felelős a Baselben 1795-ben megkötött porosz—francia különbékéért. A poroszok felelősségét kimutató osztrák válasz, a Herzog Albrecht von Sachsen-Teschen als Reichs-Feld-Marschall, Alfred von Vivenot-tói, 1859-ben jelent meg. Vivenot a bécsi levéltárakban kutathatott, ahova Sybelt nem engedték be, de a berlini és párizsi forrásokat nem láthatta. Az 1850-es években Franciaország ellensége nem Poroszország, hanem Ausztria volt.

1

6 A hosszú tapogatózás és habozás után, a kutatókat befogadó nemzeti, területi és helyi levéltárak hálózata az 1880-as évekre épül ki. Az Archivio Segreto Vaticano-t XIII. Leó 1881-ben nyitja meg, a Public Record Office 1884-ben, a francia levéltárak 1887-ben vezetik be a liberális rutint összegező kutatási szabályzatot. E szabályzatok lényege: zártak csak a politikailag érzékeny és magánszemélyek intimitását érintő iratok maradnak hosszabb ideig, egyébként a levéltári anyag kutatása ötven év elteltével szabad — tegyük hozzá, amennyiben leltárak vagy egyéb segédletek a kutatást lehetővé teszik. A 19. század levéltári forradalma két, ebben a korban alig szétválasztható szakma, a levéltárosok és történészek együttes akciójának eredménye. A levéltárosok begyűjtötték, rendezték és leltározták, gyakran ki is adták, a forrásokat (így a francia Louis Dou'ét dArcq, az osztrák Alfred von Arneth, a belga Louis-Prosper Gachard), a „pozitivista" történészek három egymást követő generációja (pro memoria néhány kiragadott név: Rjinke, Lord Acton, Marc^ali, Pirenne, de a felsorolást hosszan lehetne folytatni) az így megnyílt, tényeket dokumentáló forrásanyagra támaszkodva megteremtette a történettudományt. A pozitivista történelmi látásmódot és követelményeket Charles Vidor I.Mnglois (1863—1929, a francia levéltárak igazgatója) és Charles Seignobos (1854—1942, a Sorbonne tanára) 1898-ban megjelent kézikönyve, az Introduction aux études historiques, foglalta össze. Levéltári tragédiák és sikerek a 20. században A liberális optimizmus nem élte túl az I. világháborút. A viktoriánus és ferencjó^sefi korban kiépült és megszilárdult, a történettudományhoz szorosan kapcsolódó levéltári rendszerről azonban többé már nem lehetett lemondani. Sőt, a mind szélesebb hatáskörű és egyre több iratot termelő államoknak egyre hatékonyabb levéltárakra volt szükségük. A levéltártörténet következő szakaszának főszereplői a 19. századi forradalmából kimaradt és megkésetten Európához felzárkózó két nagyhatalom: Oroszország és az Egyesült Államok. Az orosz felzárkózást, 1917 tavaszán, a liberális forradalom szellemében, européer arisztokraták, professzorok és levéltárosok kezdeményezték. Lenin 1918. júniusi rendelete ennek a lendületnek a terméke, de az Egységes Állami Levéltári Fond fogalmának bevezetésével, ez a rendelet alapítja meg az új diktatórikus állam centralizációs levéltári politikáját.

1

7 1917 és 1938 között, a levéltárak története ugyanolyan drámai és bonyolult, átszervezésekben, tisztogatásokban és ideológiai fordulatokban bővelkedő, mint az Unió és a Párt története. Ez alatt a húsz év alatt építi ki a hatalom a kettős, állami és pártlevéltári hálózatot az intézményrendszer három szintjén (Unió, Köztársaságok, területek). Ugyan a franciaországitól eltérő kronológiával, de a forradalmi tabula rasa egyik formáját se kerülte el a szovjet levéltárügy. A húszas évek végén előbb Pokrovszkij ideologikus rendezési sémája hozta veszélybe a levéltári örökség forrásértékét, a harmincas évek „makulatúra-kampányai" során pedig a levéltárakba került teljes anyag felét, 14 000 tonna papírt kitevő 28 millió tételt zúztak be a papíripar szolgálatában. 1938-ban a levéltárak a politikai rendőrség kötelékébe olvadtak be. A makulatúra-kampányoknak ezzel vége lett. De vége lett minden kutatási lehetőségnek is. Az NKVD bevezette a teljes titkosítást, amely csak 1953 után kezdett lazulni. 1

6 Francia Külügyminisztériumi Levéltár, Mémoires et Documents, Autriche 67. és 68 számú irat (1869. február 9). 1

7 HORHORDINA, 1994. 2

1 KENNEDY, 2001. XLV1I-749. 13