Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - DISPUTA - „Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában” konferencia előadásaiból” - NAGY GYÖRGY: A levéltári értékek használata a médiában, avagy a betű tisztelete

„Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában" Disputa kapcsolatokat teremtsünk a nézőben általa már korábban ismert tudáselemek köpött, és ebben ezek a tárgyak, adott esetben egy armális, gondolatindító lehet. Hoztam erre néhány illusztrációt — nem csupa levéltári dokumentumot, hanem mindenféle dolgokat, amelyek arról szólnak, hogy ezeket a bizonyos kapcsolatokat hogyan igyekszünk megteremteni, és ebben hogyan segítenek a tárgyak, levéltáriak és nem levéltáriak egyaránt. Ez itt egy emlékkő, történetesen a morvamezei csata emlékköve, hiszen egy Magyarország történetéről szóló műsorban természetesen meg kell mutatni ezt a helyszínt. És közelről bizony kiderül, hogy nevezetes mezőn a 700. évfordulón, 1978-ban történelmet hamisítottak\ Ugyanis az akkor felállított emlékkövön a csata kimenetelét eldöntő IV. László nevét meg sem emiitik, csak Rudolfét és Ottokárét! A magyaroknak tehát mindössze az a megtiszteltetés jutott, hogy elősegíthették Európa egyik későbbi vezető dinasztiájának a felemelkedését, és ezt aztán majd 600 év múlva a millenniumi idők jerencjóskás hangulatában meg is örökítik az ezredéves emlékmű egyik reliefjén... Igaz ugyan, hogy mivel IV. L.ászló szobra nem szerepel a Hősök tere panteonjában, ezért jobb híján szegény I. Károlyhoz - illetve ahogyan helytelenül megszoktuk, Károly Róberthez társították a csata ábrázolását, - hát ezt is érdemes megnézni, ha arra járnak... Szóval ott kell lenni, meg kell nézni, kézbe kell venni a tárgyakat, okleveleket; és ha már Ottokárról volt szó: van itt eg}' kard, amit S%ent István kardjaként tartunk számon, sőt már a prágai Szent Vitus székesegyház 1368-as leltárában is úgy szerepelt, mint „S%ent István magyar király kardja elefántcsont markolattar. Azt, hogy valószínűleg hogyan került Prágába, meg lehet tudni könyvekből, és el lehet mesélni a nézőknek. De ahhoz már ott kell lenni, és kézbe kell venni ezt a kardot, hog)' észrevegye rajta az ember, hogy azelefántcsont markolata igen erősen kopotA A sérülései azt jelzik, hog)' ez a fegyver bizony „használva volt"! Azt, hogy az első magyar király maga koptatta-e így el a markolatot, vagyis személyesen részt vett-e a csatákban István — hát ezt nem mondja el a kard; de észre kell venni a kopást, és el kell gondolkodtatni a nézőt... És ehhez ott kell lenni, múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban, és az a dolgunk, hog)' a néző is jöjjön velünk, hogy fedezze fel velünk együtt a dolgokat. De ez a személyes kapcsolat a tárgyakkal módot ad a televíziós újságírónak arra is, hogy sokévtizedes beidegződött tévedéseket próbáljon meg kiigazítani. Ezek közül ugye az egyik legnépszerűbb az, hogy azt a királyt, aki Caroberto néven látta meg a napvilágot Nápolyban, és magyar királlyá válva az oklevelein és a pénzein következetesen Carolus Rex-nek, vagyis egyszerűen csak Károly királynak íratta a nevét, hogyan lett Károly Róbert - amilyen néven ő soha nem hívatta magát - és ami még ennél is borzasztóbb: hogyan lett belőle Róbert Károly... Vagy egy másik ilyen tévedés, amit minden középiskolai tankönyv elmesél, hogy „a világosi Bohus-kastélyban Görgey aláírta a fegyverletételi okmányt", és akkor persze a lelkes tévések elzarándokolnak Világosra, ahol eg)' szép nagy kerek asztalon a kastélyban olvasható is eg)' ezüsttáblácskán mindez. Aztán a tévések elkezdik keresgélni a nevezetes okmányt — és kiderül, hog)' ilyen nem is volt, a világosi kastélyban nem írtak alá semmit, Görgeyék ugyanis sióban egyeztek meg... Hát ezt is el kell mondani kellő tisztelettel a világosi asztal mellett állva... Vagyis az okmányok NEM-léte is eg)' érdekes információ. De hadd mondjak még eg)' ilyen közkeletű tévedést, amelynek a korrigálásához ugyancsak közelről kellett megnézni a szóbanforgó tárgyat: ez pedig a pannonhalmi oklevél, amelyről hiába mondták el nemzedékek történészei, hog)' nem alapítólevél, hiszen az apátságot Géza fejedelem alapította, 1002-ben István csak megerősítette a birtokaiban -továbbra is mindenki pannonhalmi alapítólevékírix ismeri,... - hát az ilyesminek a folyamatos cáfolata is a mi közös dolgunk, felelősségünk. Hát persze hogy el kell menni Pannonhalmára, és meg kell nézni, le kell filmezni a nevezetes okmányt. A civil újságíró elkezdi böngészni a keltezést, hogy hol van az bizonyos 1002-es évszám, — és nem találja! És akkor segítségül jönnek a tudós levéltárosok, és elmesélik, hogy az eredeti oklevél elveszett, ez a most ismert oklevél egy 12. századi másolat, de nagyon pontosan lerajzolták, átmásolták az eredetit, István jellegzetes monogramjával együtt, de itt-ott betoldottak néhány szót, vagy átvettek mondatokat egy másik oklevélből. Például különös módon a ki13