Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - MÉRLEG - SZÁLKAI TAMÁS: Armales Transylvanorum - Válogatás erdélyi fejedelmek címeradományaiból (MEGYERI-PÁLFFI ZOLTÁN)

Mérleg a jobbágyság és a birtokos nemesség között találták magukat, s csak néhány kivételes esetben (házmentesítést is tartalmazó oklevelesek) léphettek látványosan feljebb a társadalmi ranglétrán. A szerző a címeres levelek eredetét a 14. századba vezeti vissza, amikor is valóban csak ennyiről volt szó: „döntően »nemességük nagyobb dicsőségére« kértek címert már korábban is nemes személyek". Még Zsigmond és Mátyás idejében sem járt együtt a címeradomány nemesítéssel, ugyanis - kevés, a szerző által is idézet kivételtől eltekintve — az adományosok nemesek voltak. Aló. század első felére már rögzültek a címerkérés és adományozás kancelláriai szabályai, amelyek a század második felében létrejövő Erdélyi Fejedelemségben is tovább éltek, majd sajátos fejlődési utat jártak be, amelyet a szerző nem mulaszt el bemutatni. Többnyire jobbágyok szerezhettek ilyen nemesítő leveleket, azonban a nemessé válás akár több lépcsőben, az ún. manumissziós, jobbágy-felszabadító levelek közbejöttével is megtörténhetett, s ebben az esetben szabadosként (libertinus) szerezhetett az érintett nemeslevelet. Erre több példát is olvashatunk a kötetben. Az erdélyi címeres levelek kiállításának gyakorlata „több ponton eltért az udvari kancellárián megszokottól, de megőrizte a középkori oklevélforma klasszikus hármas felosztását (I. bevezetés; II. tárgyalás; III. befejezés" - írja a szerző, majd a más jogokat tartalmazó, de az armális formájához nagyon hasonló oklevelekkel való összehasonlítást követően rátér egy speciális fajtára, a házmentesítést is tartalmazó címeres levélre. Ezt a típust — ugyan a magyar királyi adományokra visszanyúló, de — sajátosan erdélyi vonásnak tekinti a szerző, s levéltári adatokkal mutatja be kiadásának mennyiségi változásait. „Legmarkánsabban a címerfestmény különbözteti meg az armálist a többi kiváltságlevéltől" - olvashatjuk, majd a kora újkori erdélyi címerfestők, az üres címerhelyek és a meghamisított armálisok világába tekinthetünk be. Erdély jelentős alkotmánytörténeti eseménye, a Diploma Leopoldinum kiadása egy érdekes jelenségben mutatkozott meg: az erdélyi nemesek fejedelmi adományukat megpróbálták utólagosan — a magyar királlyal is elismertetni, ezért nem egyszer fordult elő, hogy egy család több címeradománnyal is rendelkezett. A bevezető utolsó érdemi részét az armalisták társadalmi bázisa bemutatásának szenteli a szerző, ennek kapcsán kiemeli, hogy nemcsak nemtelenek, hanem már magasabb társadalmi státusban lévők is folyamodtak efféle dokumentumért. Az armálist szerzők széles skálája mutatkozik meg a címerképeken: a kézművesek, mesteremberek, kereskedők, földművesek, katonák és értelmiségiek mesterségüknek legjellemzőbb tárgya, eszköze, szerszáma köszön vissza a címerek pajzsain, sisakdíszein. A kötet második, nagyobb egysége a főszereplőknek, a címereknek ad helyet. A szerző 1583-tól 1684-ig terjedően ötven címeradomány leírását és az eredeti armálisok címereinek fotóit közli a legfontosabb adatokkal (adományozott, adományozó, kiadás-kihirdetés ideje, helye, címerek leírása). A leírásoknál az eredeti oklevél vonatkozó részeinek fordítását is megtaláljuk, amellyel a szerzőnek - szándékainak megfelelően — sikerült az adott kor hangulatát felidézni. Végül — mintegy függelékként — a helynévmutató és a színes térkép segítségével megkapjuk az adatok földrajzi elhelyezését is. E téma ilyen nívós feldolgozása nemcsak a tágabb társadalom- és művelődéstörténet gazdagítását szolgálhatja: ha csak a jobbágyból nemessé válással együtt járó státusváltozást, vagy a kancellária működési gyakorlatának egy-egy szeletét tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy e kötet jogtörténeti ismereteinket is tovább mélyítette. Ezért e munkának nemcsak a közkönyvtárak és gyűjtemények polcain van helye, hanem magánkönyvtárainkban is, hiszen a tudományos ismeretterjesztés egy példás darabját tartjuk vele a kezünkben. A tudomány követelményeinek a szerző alapos (levéltári) kutatásai és hiánypótló eredményei, az ismeretterjesztésnek pedig érthetősége, átláthatósága valamint szemet gyönyörködtető megjelenése, a címerképek Itiváló minőségben digitalizált reprodukciói tesznek eleget. Megyeri-Pálffi Zoltán 43