Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - MÉRLEG - PÁLMÁNY BÉLA: a reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825-1848.I—II. kötet (KECSKEMÉTI KÁROLY)

Mérleg — a házastárs; — a gyerekek és a gyerekek házastársai. Hála ennek a genealógiai szempontból kifogástalan módszernek, az Almanach segítségével akár az egész reformkori politikai osztályt rá lehetne vinni egy gigantikus családfára. Az adatok megbízhatósága azoknak a magyarországi, szlovákiai és bécsi genealógusoknak, levéltárosoknak, lelkészeknek és tanároknak is köszönhető, akiknek segítségét Pálmány Béla a vonatkozó névcikkekben megköszöni. A biográfiai adatok önmagukban is fontosak. Ezt két példával illusztrálnám. Végre megtudjuk két, a történeti irodalomban gyakran említett személy, a köpönyegforgató Luka Sándor és a végtelenül rokonszenves liberális közkatona, Barkassy Imre halálozási dátumát. A háromgenerációs módszer megmagyaráz például politikai karriereket. A liberálisként megválasztott Siskovits József 1833-ban áll a kormány oldalára, amikor sógora, Somssich Pongrác lett a Személynők, azaz a követi tábla elnöke. Karrierje felível, néhány évvel később Verőce főispánja lesz. De előfordulnak más váradan rokonsági kapcsolatok is. Az 1849 októberében kivégzett Csernyus Manó a keményen konzervatív, császárhű La Motte Károly sógora volt. Érdekesek az adatok a gyerekekről is: két dualizmus kori miniszterelnök, S%apáry Gyula és Széli Kálmán apja megyei követ volt a reformkorban. Mindeddig hiányzott a reformkori (és általában al8—19. századi) politikai történelem egyik kulcsa: a házassági hálózatok. Az Almanach felületes átnézése azt sejteti, hogy a katolikus házassági hálózatoknak volt politikai színezetük. Az egyik oldalon találjuk a kormánypárti Máriássy, Pogány, Pongrácz stb., a másik oldalon a liberális (ellenzéki) Hertelendy, Be^erédy, Deák stb családokat. Úgy tűnik, hogy hasonló politikai színezetű házassági hálózat alakult ki a bácskai szerb benepossessionatus családok között. Pillanatnyilag csak valószínű feltételezésről van szó, de a kérdésnek érdemes lenne utánanézni. A névcikkek következő rubrikája - primér források alapján — az iskolai (jogakadémiai és egyetemi) tanulmányokat ismerteti. Az egyéni életrajzi adatokon túl, az Almanach általános képet ad a magyar politikai osztály intellektuális arculatáról. A következő rubrika a közéleti pályát mutatja be. A szöveg terjedelme az egyéni pályától függ. Ezek az adatok is hézagpótlóak - elnézést a superlativus szüntelen alkalmazásáért. Hozzászoktunk ahhoz a szerzők és könyvkiadók által osztott nézethez, hogy az olvasóközönséget a nagy emberek pályafutása érdekli. így történt az, hogy a reformkori politikusokról szóló irodalomnak talán 90-95%-a hat személlyel foglalkozik. A neveket ismerjük: Kölcsey, Deák, Wesselényi, Eötvös és mindenek fölött Széchenyi és Kossuth. Nincs év új cím nélkül - a történészek folytatják a reformkori vitákat. Rajtuk kívül készültek monográfiák Be^erédy Istvánról, Teleki Lászlóról és újabban S^emere Bertalanról, Batthyány Lajosról és Lónyay Menyhértről. Minden névcikk felsorolja a bibliográfiai adatokat. Az Almanachnak ez a rubrikája pontosan tükrözi a „nagy ember szindróma" hatását. A reformkori Magyarországon sokan tartoztak a történelemcsinálók közé - haladók és konzervatívok, ellenzékiek és kormánypártiak - akiknek, gondolatairól, tevékenységéről, szerelmeiről, azaz életéről és pályájáról hallgat a tudomány. A liberális/ellenzéki Beöthy Ödön, Bernáth Zsigmond, Bónis Sámuel, Jeszenák János, Somssich Miklós és Szentkirályi Móric névcikkekből ugyanúgy hiányzik a biográfiai irodalom, mint a kormánypárti/konzervatív Andrássy József, Apponyi György, id. és ijj. Majláth György, Somssich Pongrác és Zsedényi Eduárd!Ede névcikkekből. Az optimizmus bocsánatos naivság. Hiszem, hogy az Almanach sok fiatalt buzdít majd biográfiai kutatásokra. A reformkori politikai osztály erkölcsi méltóságáról annyit, hogy Zsedényi, a konzervatívok szellemi vezére a reformországgyűléseken, 1855 júniusában, amikor Párizsban járt, meglátogatta Szemerét, Borsod liberális követét, a forradalom miniszterelnökét. Kevés figyelmet kaptak mindeddig a városi követek. A cikkek érthetővé teszik a liberális ellenzék gyakran hangoztatott véleményét a városi követek konzervatív fegyelméről. 33