Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - MÉRLEG - PÁLMÁNY BÉLA: a reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825-1848.I—II. kötet (KECSKEMÉTI KÁROLY)

MÉRLEG PÁLMÁNY BÉLA A REFORMKORI MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSEK TÖRTÉNETI ALMANACHJA 1825-1848. I—II. kötet avagy a levéltáros—történész szakma fontossága

1 Argumentum kiadó. Bp., 2011. 2620 p. Személyes megjegyzéssel kezdem. Miért engem ért az a megtiszteltetés, hogy bemutathatom Pálmány Béla reformkori Almanachját? Talán azért, mert valamennyiünk közül, akik összegyűltünk a Parlament Delegációs termében, én örülök legjobban ennek a könyvnek. Levéltáros kollégák voltunk, hat-hét évvel ezelőtt, sokat beszéltünk Bélával az Almanach tervéről. Most előttünk van a két kötet. Külön öröm számomra, hogy a magyar humántudományok mai otthonában, Líí«g/o^re/"kiadásában jelent meg. Az Almanach hatalmas munka eredménye, a reformkor kutatás új korszakát nyitja meg. 1865-ben jelent meg Genfben Horváth Mihály 25 éve. Azért írta meg, olvassuk a Bevezetőben, mert: „sem módja, sem kedve nincs mindenkinek átbúvárlani a forrásokat, melyekből magának teljes világot szerezhetne; kézi könyv pedig, melyből mind ezekről rendszeresen kielégithetőleg okulhatna, nem létezik." 146 évvel ezelőtt írta ezt Horváth Mihály. Valószínűleg egyeden magyar történed monográfiának nem volt annyi olvasója, mint a 25 év-nek. Statisztikailag nem tudom igazolni, de azt hiszem, hogy a genfi Bevezető óta eltelt 146 év alatt egyetlen korszakról sem született annyi mű, mint a reformkorról. Pálmány Béla nem monográfiát írt ama 25 évről, hanem minden ezután megírandó monográfia szerzőjének a kezébe adta a reformkor megértésének mindeddig hiányzó kulcsát: a magyar politikai osztály fényképét. A magyar történész társadalom szerencséje, hogy számíthat azokra a levéltárosokra, akik Michel Duchein kollégánk kifejezését idézve, nem bontották fel a házasságot Clio-val. De mit tud a tegnapi és mai művelt ember — az honnéte homme — erről a szakmáról? Kevesen vagyunk, és nem bestsellereket írunk, hanem levéltári segédleteket. Az igazság kedvéért, ehhez hozzá kell tenni, hogy egy leltár, egy útmutató illetve adatbázis elkészítéséhez mobilizálni kell egy sor ún. segédtudományt, ismerni kell az intézmények és az ügykezelés történetét és technikáit, és mindenek fölött értékelni kell tudni a források hitelességét és hihetőségét. Az irodalomban rólunk élő kép távolról sem hízelgő. Ez volt a témája Etienne Sabbe megnyitó beszédének az 1964. évi brüsszeli nemzetközi levéltáros kongresszuson. Alphonse Daudet levéltárosa, egy „ineptissimus wV idejét a porból először exhumált iratok érdektelen boncolgatására fordította, amely iratokat úgyse fogja senki olvasni. A domináló kép: öreg, ráncos, fölösleges pepecselő munkákba temetkező figurák vagyunk. Kicsit vigasztalóbb az, amit az 1840-es évek német Landesarchiv levéltárosokról meséltek, hogy felvilágosítást a kutatónak csak akkor adnak, ha 1 Elhangzott az Országház Delegációs termében tartott könyvbemutatón 2011. október 7-én 31