Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - HÍREK - KÖRMENDY LAJOS: Az EAG és az EHC budapesti ülése. 2011. május 11-13

Hírek. olyan kényes problémákat kell megoldani, mint a szerzői jogok (különösen a könyvtárakban) okozta akadályok, az ingyenes vagy fizetős szolgáltatás dilemmája, illetve, hogy meddig terjed a közérdek és hol kezdődik az egyéni (esedeg egyéni üzleti) érdek kiszolgálása. Az utóbbira jó példát szolgáltatnak azok a vállalkozások szerte Európában, melyek levéltári anyagra, adatszolgáltatásra építve működtetnek családtörténeti szolgáltatást. A Skót Nemzeti Levéltár által vezetett munkacsoport egy kérdőíves felmérésen alapuló jelentést készített az újrahasznosításról. Az említett dilemmákat ez sem tudja feloldani, de az állapotot, a gyakorlatot rögzíti. Az újrahasznosulás három területét emeli ki a jelentés: 1) a tudományos közösség (akadémiák, egyetemek) számára készült másolatok, 2) az internet segítségével elérhető adatbázisok, leírások és fakszimile (digitális) másolatok, 3) a családkutatóknak nyújtott szolgáltatások. Fontos konklúziója a jelentésnek, hogy bár sok európai ország tudatában van a kérdés fontosságának, a gyakorlatban csak Nagy-Britannia és Finnország nemzeti levéltárai dolgoztak ki konkrét stratégiát a levéltári információk újrahasznosításának előmozdítására. Az újrahasznosítás egyik példájaként szolgálhat az APEnet, ez az előző ciklusban indult közös európai levéltári internetes adatbázis, ami már eddig is szép eredményeket ért el, de mégis messze van a befejezéstől. Ha jobban belegondolunk, a vállalkozás valóban óriási: 27 ország (plusz a társult európai országok) nemzeti és egyéb közlevéltárainak digitális állományát (főleg adatbázisokat) a levéltári alapelveknek megfelelően (pl. hierarchikus felépítés) egy platformra kell hozni és megjeleníthetővé, kereshetővé kell tenni. Az egyik legnehezebb feladat az egységes szabványok elfogadtatása és kidolgozása volt, illetve lesz. A projektre eddig elköltött 2,4 millió euró csak arra elegendő, hogy az APEnet várhatóan 2012-ben elinduljon, a fenntartás, fejlesztés és növekedés még nem biztosított. Elengedhetetlen a projekthez csadakozó országok együttműködése is. Jelenleg közel húsz ország vesz részt a munkában, mindenki a saját adataiért lesz felelős, neki kell azokat szabványossá konvertálni (EAD, EAC stb.), feltölteni, karbantartani és tárolni. Az adatok egy listázó-kereső internetes felületen lesznek elérhetők, a tervek szerint szájtot a svéd levéltárak működtetik majd, a kereső-listázó interfészt a németek biztosítják (MIDOSA). Nagyon tanulságos volt az APEnet és az Europeana közötti konfliktus kirobbanása éppen a budapesti ülésen. Az Europeana egy — főleg könyvtárosok, részben muzeológusok által vezetett — digitalizálási európai projekt, amely szeretné az összes európai közgyűjtemény, így a levéltárak anyagát is magába olvasztani. Azonban a levéltári és a könyvtári információ két külön világ, teljesen másképpen szerveződik, nagyon jól látható ez az eltérő adatstruktúrákban és szabványokban. Az APEnet a levéltári információ sajátosságának megfelelően építi fel az adatokat, felülről lefelé (top-down), és az EAD-ot használja szabványként, az Europeana viszont alulról fölfelé építkezik (bottom-up) és a Dublin Core-on alapuló ESE-szabványt követi. A két adategyüttes között jelenleg nem lehetséges az összekötés, ezért az Europeana vezetősége elhatározta az új (köztes?) metaadatszabvány kidolgozását, melynek neve European Metadata Model (EDM) lesz. Az APEnet vezetősége azonban vonakodik alávetni magát, és függetienségre törekszik, lényegében válaszút elé állítja az Europeana-t: vagy elfogadja a szabványosítási, szakmai feltételeit, vagy nem lesz együttműködés. A szakmai minimumhoz való ragaszkodás dicséretes, de nem kockázat nélküli. Különböző projektek versenyeznek európai pénzekért, és nem biztos, hogy a döntéshozók megértik a levéltárosok mégoly' jogos szakmai érveit, mert ha nem, akkor félő, hogy a könyvtárosok jutnak hozzá a megfelelő pénzforráshoz, amint arra alább még utalni fogok. A Svéd Nemzeti Levéltár vezetésével készült el a levéltári helybem és on-line-kutatás közötti kapcsolatra vonatkozó tanulmány. A szintén kérdőíves felmérésen alapuló adatok és konklúziók nem okoznak meglepetést: a levéltárak többségénél már on-line is hozzáférhető az iratok egy (kisebb) része, azon belül elsősorban segédletek. A szolgáltatás az országok többségében ingyenes, hárman (nincsenek nevesítve) azonban pénzt kérnek. Az is előfordul, hogy az adatbázis 103