Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 1. szám - MÉRLEG - PlHURIK JUDIT: Naplók és memoárok a Don-kanyarból, 1942-1943. (Ism.: VARSÁNYI ERIKA)

MÉRLEG PIHURIK JUDIT NAPLÓK ÉS MEMOÁROK A DON-KANYARBÓL, 1942-1943 Bp., Napvilág Kiadó, 2007. 222 p. A második világháború igazi kárvallottjai az ország határától több száz kilométerre kivezényelt „hont védő" katonák, akik a 2. magyar hadsereg kötelékében a keleti fronton, a Donkanyarban élet-halál harcot vívtak Adolf Hitler világuralmi törekvéseinek megvalósításáért, saját életbemaradásukért, aggódva a hátországban hagyott szeretteikért. Az 1942 tavaszán (április 11-én) induló első katonai egységek még abban reménykedve hagyhatták el szülőföldjüket, hogy őszre visszatérhetnek. Hittek a hivatalos propaganda sugallta gyors győzelemben, majd a tábori postai levelezőlapok mottójában: „Magyarország jövő békessége és felvirágzása a szovjet-oroszországi harcmezőkön dől el!" Nem így történt. Beigazolódott Kádár Gyula ezredes jóslata, aki a magyarok Don-kanyarba való felvonulásakor a harci események várható végeredményét második Mohácsként vizionálta (KÁDÁR GYULA: Л Ludovikától Sopronkőhidáig. Bp., 1975. 441). A több mint 200 000 fős 2. magyar hadsereg katonái nem megfelelő ruházatban, kellő élelem, fegyverzet nélkül, akadozó utánpótlással, magukra hagyatottan, felkészüledenül dacoltak a kemény orosz téllel. Igyekeztek a német hadvezetés követelte irreális — mintegy 200 kilométeres — védelmi vonalat biztosítani, farkasszemet nézve a jól képzett és a helyi viszonyoknak jobban megfelelő harci eszközökkel felszerelt ellenséggel. Pihurik Judit rendhagyó, tudományos értékű történed munkája ezeknek a katonának (tiszteknek, közlegényeknek, munkaszolgálatosoknak) a katartikus élményeit, megpróbáltatásait, a túlélésért folytatott mindennapi küzdelmeit tárja az olvasó elé. Drámai képsorok elevenednek meg a korabeli feljegyzések, naplók, levelek és egyes, később publikált memoárok, visszaemlékezések nyomán. A szerző halladan szorgalommal felkutatta — túlnyomó többségében mindmáig kiadadan — valamennyi ismert, mintegy 150 fellelhető ilyen típusú korabeli dokumentumot, és szelektíve feldolgozta az elmúlt évtizedekben megszaporodó memoárirodalom vonatkozó köteteit. Nem törekedett arra, hogy a szubjektív vélemények, érzések hitelességét vizsgálja, egyéb forrásokkal, szakirodalmi feldolgozásokkal egybevesse, igazolja vagy cáfolja azokat. Ugyanakkor a tényekre, adatokra vonatkozó megállapításokat, feljegyzéseket alapos forráselemzéssel, forráskritikával kezelte. Ezért lett munkája korhű, életszerű és a maga módján hiteles: szubjektív megélésekre épülő szubjektív történelem. Az emlékek gazdag tárháza tematikus csoportosításban tárul az olvasó elé. A gondosan megírt bevezető jó útbaigazítást, értékes információt nyújt a téma forrásanyagára és az elemzés szempontjaira vonatkozóan. Hasonlóan a kötet végén közölt forrás- és irodalomjegyzék, valamint a szerzők adatait (családi adatok, rendfokozat) tartalmazó összeállítás. Érdekes feljegyzések kerültek elő a háborús propagandaanyagok keletkezési körülményeiről, a haditudósítók kreálta „színjátékokról", a hadba lépést indokoló, igazoló érvanyagok kezdeti fogadtatásáról. A propagandaszólamok az idő múlásával, a fronton szerzett közveden tapasztalatok birtokában átértékelődtek, hatásuk elhalványult. Egyre kevésbé és egyre kevesebben tudtak lelkesedni annak a hazának a védelméért, amely katonáit arra kényszeríti, hogy otthonától távol, idegen földön, idegen érdekekért, embertelen körülmények között vállaljanak áldozatot. Egy idő után a kommunizmus, a Sztálin-rendszer rémképe, a trianoni békediktátum revíziójának illúziója megkopott, szertefoszlott. Levéltári Szemle, 60. (2010) 1. sz. 35-21.