Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 3. szám - MÉRLEG - Hangulat]élentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig. Szerk.: KATONA CSABA- RÁCZ ATTILA (BERKI IMRE)

Mérleg forrt az ország. 1956 megítélésének újraértelmezésével, Nagy Imre és mártírtársainak rehabi­litálásával és újratemetésével a társadalom széles rétegei előtt vált világossá, hogy elkerülhe­tetlen a változás. George Bush amerikai elnök látogatása, az NDK-s menekültek előtti ha­tárnyitás már e mozgalmas év (és így a kötet) utolsó eseményei közé tartozik, hiszen 1989. október 23-án a köztársaság kikiáltásával új korszak kezdődött Magyarországon. Röviden ezeket a történéseket eleveníti fel a bevezető tanulmány, és ha tovább lapozunk a kötetben a dokumentumokhoz, akkor az események (köztörténeti) paravánja mögé is bepillanthatunk A kötetben közölt 55 hangulatjelentés kronológiai sorba rendezték a szerkesztők, min­den forrásnál levéltárosokhoz illő szakszerűséggel feltüntették annak pontos jelzetét. A közölt dokumentumokat egyszerűen korjelzőnek tekintették, és láthatóan a forrásszövegek tartalma alapján válogattak, azokat a dokumentumok emelték ki közlésre, vállalva a szubjek­tivitást, amelyeket ők a legérdekesebbnek találtak. A Bp. PB illetékes osztályai által írt jelen­téseken túl alsóbb szintű, tehát kerületi és alapszervi pártbizottságok jelentéseit is beválogat­ták, így az olvasó a jelentések formálódását is nyomon követheti. A kötetnek fontos része a névtár is, amely tartalmazza mindazoknak a neveit, akik fő- vagy mellékszereplői voltak a kötetbe gyűjtött „történeteknek", így nevük felbukkan a dokumentumokban. A jelentések­ben szereplő emberek az esetek többségében nem országos közszereplők, az életrajzi anno­tációk összeállítása így feltehetően fáradságos, ám kétségkívül hasznos munka volt. Összességében megállapítható, hogy egy igényes kivitelű és jól használható forráskötet­tel lettünk gazdagabbak. A könyv, mint már esett róla szó, nem csak a szűken vett történész szakmához szól, hanem alkalmat ad a kortársaknak az események felidézésére, és a fiatalabb olvasóknak az események megidézésére. Sokat megtudhatunk az akkori hatalomnak az emberekről, a társadalomról alkotott képéről, és egyúttal bepillanthatunk a hétköznapi em­bereket foglalkoztató gyakorlati kérdésekbe, a mindennapi élet legfontosabb eseményeibe is. A rendszerváltás „hétköznapjainak" részletesebb elemzése talán majd a tíz év múlva únnep­lendő évfordulóra megjelenő monográfiák feladata lesz. Berki Imre REISZ T. CSABA, a Magyar Országos levéltár főigazgatója 2010. október 11—13. között a Bajor Kancellá­ria meghívására és költségén háromnapos látogatást tett Münchenben. Házigazdája a Bajor Levéltári főigazgatóság vezetője, MARGIT KSOLL-MARCON asszony volt. A találkozó célja többek között a korábbi levéltári hospitálási program felújításának lehetősége volt, amelyet levéltárosok, könyvtá­rosok és restaurátorok számára szerveztek. A látogatás alkalmával a felek levéltárügyének aktuális kihívásait, feladatait és eredményeit is áttekintették, a főigazgató pedig látogatást tett a müncheni állami és városi levéltárban, a nürnbergi állami és városi levéltárban, valamint a Deutsches Múzeum levéltárában is. 2010. október 22-én a Néprajz? Múzeum aulájában SZÓCS GÉZA kulturális államtitkár adta át a ki­emelkedő teljesítményt nyújtó muzeológusoknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak és közműve­lődési szakembereknek a szakma legmagasabb kitüntetéseit. Széchényi Ferenc-díjat vehetett át TLL­CSIK GYÖRGY, a Vas Megyei Levéltár igazgatója és PÁL-ANTAL SÁNDOR, a Marosvásárhelyi Állami Le­véltár ny. tanácsos—levéltárosa. Pauler Gy»Zs-díjban részesült ERDÉSZ ÁDÁM, a Békés Megyei Levéltár igazgatója; FAZEKAS ISTVÁN, a Magyar Országos Levéltár Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltségének főlevél­tárosa; PETRIKNÉ VÁMOS IDA, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője és RÁCZ GYÖRGY, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője. Valamennyiüknek gratulálunk! 71

Next

/
Thumbnails
Contents