Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - MÉRLEG - Tanulmányok. Gazdaság-, család-, egészségügy-, egyház- és kultúrtörténet. Szerk.: DOBOS GYULA. (Tolna Megyei Levéltári Füzetek, 12.) (Ism.: BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR)

Mérleg zódott arról, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltárában őrzött halotti anyakönyvi másodpéldányok mennyire alkalmasak arra, hogy képet alkothassunk az ott feljegyzett halálesetek természetéről, okairól. Kiderült, hogy e forráscsoport nem csak arra szolgálhat, hogy a halálesetek számát megállapíthassuk, hanem arra is, hogy más forrásokból származó demográfiai adatok felhasználásával a halálozási arányszámok alakulására is fényt deríthessünk, illetve részletes adatokat nyerhessünk a főbb halálokok természetéről. A forrásokból kiderült, hogy a 19—20. század fordulóján a csecsemők halálozása igen magas volt. Minden negyedik-ötödik élve született az egyéves kor betöltése előtt, jórészt a fiatal csecsemő (újszülött) korban meghalt. A halálozás a későbbi gyermekkorban csökkent ugyan, de az első életévekben főleg a járványos gyermekbetegségek (a diftéria, a vörheny, a kanyaró és a szamárhurut) tizedelték a gyermeklakosságot, a serdülés felé közeledve pedig a tuberkulózis által okozott halálesetek száma emelkedett. Természetes, hogy a halálozási adatok vizsgálatánál nem lehet figyelmen kívül hagyni egyrészt, hogy az évek folyamán a születésszámok sem állandóak, részben az évről évre megfigyelhető ingadozás, részben az egyéb hatások által okozott hosszabb távú változások miatt, másrészt azt, hogy a halálozások mértékét jelentős mértékben befolyásolja a társadalom életszínvonala mellett az egészségügyi ismeretek növekedése és az ellátás minősége is. A rengeteg statisztikai adattal alátámasztott megállapítások a kutatás eredményességét igazolják. A harmadik tanulmányban Major Atilla Tolna nagyközség villamosításának történetét dolgozta fel. Magyarországon a villamosipar működésének kezdetét 1888-tól számítjuk, amikor a mai Magyarország területén elsőnek Mátészalkán indult el a község villamosítása. Ez azért meglepő, mert egy időben történt Párizs villamosításával. Budapesten 1893-ban épült először közcélú villamosüzem, amit aztán folyamatosan követtek a vidéki városok, községek. A 20. század a villamosítás évszázada volt, amit az előző század fejlődései tettek lehetővé. Altalánossá vált a villamosenergia-szolgáltatás, amivel a társadalom tiszta és kényelmes energiához jutott. Ennek az energiának mind nagyobb szerepet jutott a munka könnyebbé tételében, a szórakozásban, a művelődésben, a gyógyításban, Tolnán 1900-ban villamosították a Selyemfonoda 120 orsós géptermét. Ez a dátum azt jelenti, hogy Tolna megelőzte a megyeszékhely Szekszárdot is, mert ott csak 1901-ben kezdett működni a villamosüzem. A nagyközségben ez volt az első alkalom, hogy a villamosenergiát használni kezdték. Arra, hogy a község is alkalmazza, még néhány évet várni kellett, az első kísérletekre 1907-ben került sor. A soron következő tanulmányban Keresztes Hajnalka fejezeteket mutat be a nagyszéke lyi német reformátusság életéből. A helytörténetírás kedvenc témája volt mindenkor az egyházi élet vizsgálata, a különböző felekezetek együttélése, az egyházi szokások feltárása. A szerző óvatosan csak fejezeteket, tehát nem teljes feldolgozást ígér és ezt maradéktalanul teljesíti is. A magyar ajkú egyházközségről feljegyzett levéltári dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a legősibb dunántúli református egyházközségek közé tartozott a nagyszékelyi. Még a török idők alatt csatiakoztak az itt lakó magyarok a reformáció ügyéhez, és éppen a simontornyai szandzsák székhelye közelében. A magyar település elnéptelenedett, a református német egyházközség anyakönyvi iratai 1722-ben indulnak. Azért is érdekes történetük, mert a megye területére betelepülő németek elsősorban a római katolikus és az evangélikus vallást követték. Igen kevés volt a református vallást gyakorló németek száma, mindössze Mórágyon, Gyönkön és Nagyszékelyen éltek és alapítottak gyülekezetet. A betelepülés után — az elvándorlás ellenére — folyamatosan nőtt az egyháztagok száma. A lelkipásztorok gondosan számba vették a lakosságot és bejegyezték az elköltözések helyét is a kuriózumszámba menő családkönyvekbe. Nagy létszámban költöztek el Bonnyára, Hartára, 63