Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - MÉRLEG - Tanulmányok. Gazdaság-, család-, egészségügy-, egyház- és kultúrtörténet. Szerk.: DOBOS GYULA. (Tolna Megyei Levéltári Füzetek, 12.) (Ism.: BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR)

Mérleg Soltvadkertre, Köttsére, Gyönkre stb. Az első időkben a gyülekezet Németországból hozott magának anyanyelvükön prédikáló lelkipásztorokat, akik általában halálukig viselték hivatalukat és kiváló képességűek, valamint odaadó lelkületűek voltak. A továbbiakban a szerző részletesen szól a nagyszékelyi reformátusok egyházi szokásairól. A keresztelési anyakönyvek tanúsága szerint a német reformátusok egy keresztszülő párt választottak, akik nem feltédenül voltak házaspár. Az is előfordult, hogy csak egy keresztapa vagy egy keresztanya volt. Általában a távolabbi rokonságból választottak a szülők gyermeküknek keresztszülőt, ezzel is erősítették a kötődést a családok között. Évszázadokon át fennmaradt a német reformátusok azon szokása, hogy a gyermek a keresztszülő nevét kapja, míg a magyaroknál általában a szülő, vagy a nagyszülő, ritkán a keresztszülő nevét kapta meg. A német reformátusok nem választottak katolikus neveket, a szentek neveit. A keresztszülők dsztelete a gyermek egész életét végigkísérte. Újévkor jártak a gyerekek köszönteni és az első, akihez elmentek, a keresztszülő volt, csak utána következtek a nagyszülők, majd a rokonság. Újévkor a keresztanya annyi nagy kalácsot sütött, ahány keresztgyereke volt. Ennek a kalácsnak baba formája volt és az ügyesebb keresztanyák még koszorút is tudtak fonni a kalácsbaba fejére tésztából. Cukros vízzel kenték meg a tetejét, hogy szép fényes legyen. Olyan volt a mérete, hogy a kemencébe éppen beleférjen, gyakran az egy métert is elérte. Ezt azután a keresztgyermek, miután jókívánságait az újesztendő küszöbén elmondta, nagyobb szalvétába csomagolva vitte haza. A konfirmációig kaptak ajándékot a gyerekek a keresztszülőktől. A keresztelés a szülést követően, két-három nap múlva történt és a bábaasszony vitte a gyermeket a keresztanyával együtt a templomba. Komatálat szokás volt vinni öt napig, de csak reggelit és ebédet. A reggeli kávé és kalács vagy kuglóf volt, az ebéd húsleves, csirkepörkölt, rántott vagy sült hús és sütemény. A komák közötti kapcsolat nem érte el azt a szívélyességi fokot, mint a magyarok esetében, gyakran magázták egymást. A komasági meghívást illett viszonozni, oda-vissza komaság volt. Évente ötször éltek az úrvacsorával: karácsony, húsvét, pünkösd, új kenyér és újbor alkalmával. Az ún. sátoros ünnepeken az első két nap élhettek a gyülekezeti tagok a szent jegyekkel. A magyarországi reformátusoktól teljesen idegen szokás a búcsú megünneplése. Ennek a szokásnak nincsenek sem egyházi, sem néprajzi gyökerei a magyar kálvinisták körében. Eredetileg a templom felszentelésének napjára való emlékezés. Egyházi és világi része volt. Általában 6-6 búcsúlegényt és búcsúlányt választottak. A búcsúlányok színes brokátvagy selyemruhájának anyagáért Zombára kellett elmenni gyalog. A búcsúlányok egyformára varratták ruháikat, csak a színek voltak különbözőek. Az elkészült új ruhát a templomba vették fel először. A délutáni bálba és este már másik ruhát illett felvenni. A templom előtt volt felállítva egy 200-300 literes boroshordó, amelyet kijövet körbetáncoltak. A hordón poharak voltak. Délutánonként bál volt, ahol a búcsúpárok nyitották meg a táncot. A szerző a témára vonatkozó irodalmat imponálóan ismeri és használja. A dolgozat áttekintését és folyamatos olvasását azonban megnehezíti az összefoglaló irodalomjegyzék hiánya. A recens gyűjtéseket viszont jól ötvözi a levéltári kutatások eredményeivel. A feldolgozás végén azonban fel kellett volna sorolni az adatközlőket, lakcímüket, életkorukat és a gyűjtés idejét. A kivitelezés színvonala jó, olvasmányos stílusban, jól szerkesztve ismerhetjük meg a nagyszékelyi reformátusok egyházias szokásait. Fuksz Márta tanulmányában egy tolnai eredetű család történetét dolgozza fel, akik immár hét generáció óta foglalkoznak kézművességgel egy későn iparosodó, mezőgazdasági karakterű kisvárosban, Szekszárdon. A Petrits név mindenki számára ismerősen cseng a városban és környékén. A szerző munkája megkezdésekor Petrits József szóbeli közléseire támaszkodott, amelyek alapján történetüket a 18. század végéig tudta visszavezetni. A levél64