Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - VITA - BOLGÁR DÁNIEL: Levéltári kánon és egy tapasztalatlan történetíró. Hozzászólás a Gyáni Gábor: Levéltári kánon és történetírói tapasztalat című tanulmánya nyomán kibontakozó vitához

VITA BOLGÁR DÁNIEL LEVÉLTÁRI KÁNON ÉS EGY TAPASZTALATLAN TÖRTÉNETÍRÓ HOZZÁSZÓLÁS A GYÁNI GÁBOR: LEVÉLTÁRI KÁNON ÉS TÖRTÉNETÍRÓI TAPASZTALAT CÍMŰ TANULMÁNYA NYOMÁN KIBONTAKOZÓ VITÁHOZi Gyáni Gáborral vitatkozó írásában Katona Csaba említést tesz a Heves vármegye levéltárában a kiegyezés után véghezvitt (és a századfordulón is folytatódó), eredendően helyhiányból következő, nagyszabású selejtezésről, bár talán helyesebb lenne pusztításról beszélnem.

2 Az akcióknak részben a korabeli történettudomány nézőpontjából hasznavehetedennek és jelentéktelennek számító iratok estek áldozatul, részben pedig az önkényuralmi korszakban keletkezett, az akkori mainstream történetírás számára is (idővel) értelmezendőnek számítóak.

3 Utóbbi iratokra nyilván azért is esett az újra alkotmányosan működő vármegye választása, mert az átmeneti állapot után helyreállítottként felfogott jogrend szemszögéből közömbös volt a tartalmuk, a bennük foglaltak úgyszólván nem létezőknek számítottak, de feltehetőleg hirtelenjében többeknek módfelett kínossá is vált sok minden abból, ami a megsemmisített papírokon állt. A levéltárnok, mint vármegyei tisztségviselő tehát ekkoriban még inkább a bürokratikus szakszerűséget és a politikai racionalitást érvényesítette, mintsem a historikusi logikát.

4 Manapság azonban bármelyik levéltáros — Katona Csaba is — elborzad ettől az akciótól, sőt úgy találja, hogy megbocsáthatadan az a veszteség, amely a történettudományt érte, és fel sem merülnek benne a jogi—közigazgatási, illetve a politikai ésszerűség szempontjai. Úgy látszik tehát, hogy mostanra a levéltáros és a történész szakma szétbogozbatatlanul egymásba gabalyodott. így hiába csodálkozik Katona Csaba azon, hogy az ügyfél bele óhajt szólni az általa látogatott hivatal munkájába, és hiába hangsúlyozza Nagy Sándorral,

5 hogy a céhbeü történészek csak kisebbségét alkotják az archívumot felkereső közönségnek, és hiába látja Pierre Nora ma már elsődlegesnek a levéltár emlékezeti—identifikáló funkcióját a történeti-dokumentáló szerephez képest,

6 a levéltárosok maguk is rendre kutatóként pillantanak a gondjaikra bízott iratanyagra. Éppen ezért jogosult, sőt kiemelten fontos Gyáni kérdése: miféle rendben célszerű őrizni az iratokat, ha a történettudomány igényeit vesszük döntő jelentőségűnek, vagy mondjuk úgy, hogy ha történeti forrásként tekintünk a levéltárak falai közé zárt papirosokra? Véleményem kifejtéséhez először összefoglalom (és átfogalmazom) Gyáni Gábor vitaindítónak bizonyult cikkének

7 szemszögemből leglényegesebb következtetéseit. írásának első felében arra jut, hogy az archívum kanonikus szerkezete korlátozza a történeti vizsgáló1 Köszönet Halmos Károlynak, Lugosi Andrásnak és Szécsényi Mihálynak, amiért önzetlenül elmondták nekem a vita tárgyával kapcsolatos gondolataikat és engedték, hogy szemezgessek belőlük. 2 KATONA, 2009. 32-33. 3 www.hevesarchiv.hu (a letöltés ideje: 2009 áprilisa); DÓKA-MÜLLER-RÉFI OSZKÓ, 2000. 170., 191. 4 VÖ. N

ORA

, 2006. 6. 5 KATONA, 2009. 32-33.; NAGY, 2009. 6 NÓRA, 2006. 6. 7 GYÁNI, 2009. Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. sz. 52-32.