Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - VITA - KATONA CSABA: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat

Katona Csaba ellenérzést, és vált ki ellenkezést — valójában nem egyéb azonban, mint a múlt valóságának az egyik lehetséges értelmét (vagy inkább értelmezését) megalapozó tanúságtétel, mely interpretáció a történeti nyomok sajátos (de nem az egyedül lehetséges) levéltári rendjében jut kifejeződésre." (6.). Ezzel kapcsolatosan: ld. mint fent. Nem igazán értem, mivel/kivel kell vitatkozni kristálytiszta evidenciákról: a Szerző mintha kísértettel viaskodna, olyképp, mint Arany János Éjféli párbaj című balladájának Bende vitéze. Szögezzük le: a levéltári forrás természetesen nem a csak virtuálisan létező abszolút igazság hordozója.

9 Mégis többször, több helyen futottam már bele olyan vélekedésbe, amely már-már gúnyos hangvétellel veti fel, hogy nem kell annyira komolyan venni a levéltári forrásokat. Hadd citáljak e helyt néhány példát: „A korabeli hivatalokban keletkezett, a történészek által sokszor szentírásnak tekintett — levéltári források elsősorban a hatalom ideológiáját, normáit tükrözik és csak ennek tükrében értelmezhetők."

1

0 Vagy máshonnan: „... a leginkább hagyományos szemléletű (a levéltári forrásokat fetisizáló, a »múlt megismerésében, feltárásában« vakon hívő) történészek..."

1

1 Szép, szép — de talán mégse ártana az óvatos optimizmus talaján állva mérlegelni azt a középutas eshetőséget is, hogy a történész, ha nem is szentírásnak és/vagy fétisnek, de forrásnak tekintve a levéltári iratot, kézbe veszi azt, netán megkísérli elolvasni, hátha sikerül, majd pedig forráskritikának veti alá? S vajon csak hivatalos iratok találhatóak a levéltárakban? Naplók, visszaemlékezések, magánlevelezések, gazdasági számadások talán nem? S a hivatalos irat talán nem lehet forrás pusztán azért, mert a hatalom nézőpontját tükrözi? Más típusú iratok más nézőpontot tükröznek: az abszolút igazság, „a múlt" ott sem lelhető fel maradéktalanul (ld. fentebb), ahogy ezekben sem. Mindenesetre úgy vélem, a gyakorlatiasság okán elmondható, hogy aki a múlt bármely szeletét óhajtja kutatni, annak vélhetően nem lesz komoly kárára, ha egy levéltár iratanyagába is betekint: nem azért, mert ott mindent megtalál, hanem azért, mert, ha témája olyan, jó esély van rá, hogy számára érdekes iratokra bukkan. Hangsúlyozom: nincs garancia, csak esély. De higgyük el, ez sem kevés — s majdan a kutatás során kiderül, hogy van-e értékes forrás a kutató szemszögéből ott, ahol keresi vagy pedig nem? E ponton egész odáig merészkedem szárnyaló gondolatmenetemben, hogy elképzelhető; egy-egy téma elsődleges forrásai levéltárakban kerültek elhelyezésre! Ám ezekben az esetekben ezek a dokumentumok nem azért elsődleges források, mert levéltárba kerültek és a genius loci jótékony hatása által nemesedtek azzá, hanem épp fordítva, azért kerültek levéltárba, mert anno feltételezték, hogy valaminek az elsődleges történeti forrásai. Ugyanakkor — sajnos — előfordult, hogy bekerültek az archívumba történeti értékeket nem hordozó dokumentumok. Arra is volt fájdalmas példa, hogy nem került be értékes dokumentum, sőt még arra is, hogy rossz felfogás okán — errare humánum est — maguk a levéltárosok selejteztek le értékes iratokat. Konkrét példával élve: 1867-1868 folyamán pl. Heves vármegye 9 Vö. — csupán egyetlen példaként — Erdész Ádámnak a Békés megyei cigányságra vonatkozó forrásgyűjtemény bevezető tanulmányában írt alábbi soraival: „Végezetül hangsúlyoznunk kell, hogy a kötetben közölt dokumentumok a Békés megyei cigányság történetéről alapvetően egy nézőpontból, a közigazgatás szemszögéből adnak képet. Ez különlegesen fontos forrásegyüttes, de mégis csak egy látásmódot tükröz. A ránk maradt levéltári dokumentumok között válogattunk, arra törekedve, hogy minden korszak jellegzetes, tartalmi szempontból fontos forrásai az olvasó elé kerüljenek. Természetesen a kutatók rendelkezésére álló forrásanyag ennél jóval szélesebb. A közigazgatási dokumentumokból kirajzolódó kép külső szemlélő által kialakított kép. A cigányság történetét akkor ismerhetjük meg, ha a külső szemlélő által rajzolt képet és a néprajz, a szociológia s más tudományok, illetve a művészet által feltárt önképet egymásra vetítjük. ERDÉSZ, 2008. 23. 1

0 MAJTÉNYI, 2005. 131. 1

1 NAGY-CSERE, 2008/b. http://ww.betekinto.hu/Default.aspx?cikkld=95. 32