Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - VITA - KATONA CSABA: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat

KATONA CSABA SZERIÁLIS TÖRTÉNETÍRÓI KÁNON ÉS LEVÉLTÁRI TAPASZTALAT Eleve élénk érdeklődéssel, majd a meglepetés eleinte halovány, ám mind karakteresebb árnyalatokat öltő érzetével olvastam Gyáni Gábornak a 'Levéltári Szemle 2008. évi 3. számában 2009 januárjában megjelent írását (Levéltári kánon és történetírói tapasztalat)} Az alábbiakban e számos gondolatébresztő meglátással teljes írásra szeretnék reflektálni, illetve egyes felvetéseivel — esetenként élesen — polemizálni elméleti és gyakorlati szempontok szerint.

2 Nem könnyen teszem ezt. Gyáni Gábort történészként és kollégaként, emellett tanáromként különösen tisztelem. Ám az általa leírtak mint levéltárost szükségszerűen késztetnek arra, hogy az alábbiakat papírra vessem; nem megfellebbezhetetlen igazságom tudatában, hanem egyes felvetéseit más szemszögből megközelítve. Egyúttal pedig azzal is megadva az illő tiszteletet Tanár Úrnak, hogy írását maximális komolysággal kezelem, ezért ugyanazon lap hasábjain érintem egyes felvetéseit, ahol ő is közzé tette tán nem vitaindítónak szánt, de kétségkívül azzá érlelődött gondolatait, nem pedig a könnyebb utat választva, szóban hánytorgatom fel azokat akár neki, akár nélküle, ám számára címezve — más társaságban.

3 Elöljáróban leszögezem: 12. éve vagyok a Magyar Országos Levéltár munkatársa levéltárosként, de csak igen rövid időt (1998 októberétől 1999 szeptemberéig) töltöttem iratanyag mellett referensként, munkám ezt követően másféle feladatokat rótt rám. így tehát a „klaszszikus" levéltárosi munkafázisokat (beszállítás, rendezés, segédletkészítés, kutatószolgálat, paginálás, reponálás stb.) immár bő évtizede nem gyakorlom. Jelzem; volt is, van is emiatt részem hol enyhébb, hol durvább kritikában, méghozzá a levéltáros szakmán belül. Mi ennek a jelentősége? Önmagában tán semmi (túl azon, hogy nem feltétlen esik jól, de a szubjektív elemeket hanyagoljuk), ám hic et nunc mégis nyomatékot kölcsönöz írásomnak, mivel éppen az általam nagyra becsült, a fenti munkaelemeket napi rutinban végző számos kollégám mellett szeretnék szót emelni. Kezdeném azzal a felvetéssel, hogy a levéltár a „történészek adatgyűjtési mániáinak célpontja lett" (4.). Nem feltétlen érzem helyénvalónak a kissé talán dehonesztáló „mánia" szó használatát.

4 A történész a múlt iránt érdeklődik, azt kutatja. A múlt — aligha vitatható — 1 GYANI, 2008. 2 Gyáni Gábor a posztmodern történetírás egyik legkiválóbb és legelső hazai ismerője; a posztmodemre nézve nemrég jelent meg összefoglaló munkája: GYÁNI, 2003. Annak, aki ismeri munkásságát, nem jelent újdonságot, hogy számos vitaindító, újragondolásra késztető írása látott már napvilágot, a szakmai kérdések mentén folyó párbeszédre mindig kész, gyakorlott vitázó (velem ellentétben). Számos, az utóbbi években megjelent, nem egy esetben tabukat is döntögető írása összefoglalóan is megjelent nemrég: GYÁNI, 2007. Ennek friss, néhol a kritika eszközeivel is élő ismertetése: SzÓCS, 2008. 3 Vö. Szőcs Máté felvetésével: „Nemcsak a megszólított »mainstream történetírást« képviselőknek kellene válaszolniuk, de olyan alapvető kérdések megvitatására is sort kellene keríteni, hogy jogos-e a szakma kettéosztása azokra, akik legalábbis nem ragaszkodnak az »egyeden igazsághoz« és azokra, akik a naiv, realista pozitivizmust képviselik?" SzÓCS, 2008. 106. Vagyis az érdemi válasz eszerint gyakorta elmarad. Ennek ellentmondani látszik: „Végül pedig fölvetném annak vizsgálatát is, hogy vajon miért van ennyi indulatos vagy tudatosan torzított reakció a posztmodern felvetésekre?" SzÖCS, 2008. 107. Magam a fent említett felosztást szintén nem tartom szerencsésnek, ugyanakkor hangsúlyozom, ezen írásomban levéltárosként igyekszem árnyalni Gyáni Gábor meglátásait. 4 Természetesen nincs akadálya a forrásoktól függeden textualizációnak sem, aminek nagyszerű példáját adják Vámos Miklós alábbi sorai: „Még később olvastam vagy hallottam (vag)' álmodtam, vagy kitaláltam), hogy a gorLevéltári Szemle, 59. (2009) 1. sz. 29-17.