Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - VITA - BOLGÁR DÁNIEL: Levéltári kánon és egy tapasztalatlan történetíró. Hozzászólás a Gyáni Gábor: Levéltári kánon és történetírói tapasztalat című tanulmánya nyomán kibontakozó vitához

Bolgár Dániel egy diploma, viszont sokat segítene pl. az, ha eleve a jogügylet megkötésénél résztvevő felek nevei vagy a méltóságsorban szereplők, vagyis tartalmi szempontok szerint lennének rendezve az iratok. Hadd emlékeztessek itt arra, ami érdekes módon még nem merült fel ebben a vitában: a Gyáni Gábor által azonosított levéltári kánon eltörlését elsőként épp egy nevezetes középkorász, az államtörténet-írás képviselője, az újjászervezett közpond állami levéltár első irányítója, Pauler Gyula kísérelte meg, amikor az Archivum Regni történetileg, az állam hivatali működésének megfelelően kialakult rendjének felülírásával próbálkozott. Az új Országos Levéltár szervezésének mikéntjéről tárgyaló, jeles történetírókból álló bizottság — Pauler részvétele és helyeslése mellett — még azt javasolta, hogy az iratokat tárgyuk szerint osszák tíz csoportba (pl. belpolitika, külpolitika, nemzetgazdaság). Pauler igazgatóként már mérsékeltebb programot képviselt, de épp a tudományos kutatás érdekeire hivatkozva ugyancsak egy bizonyos tartalmi vonatkozás szerint, jelesül kronologikus (és némiképp területi) alapon tervezte megbontani az iratanyag addigi rendjét.

1

1 Az új szemlélet pont a középkortörténet területén érvényesült hathatósan: a Mohács előtti iratokat kiemelték addigi helyükről és megszervezték belőlük a Diplomatikai Levéltárat, amelyben a keltezés időrendje szerint helyezték el az anyagot.

1

2 Az államtörténet-írás tehát nemhogy magától értetődően idomult a proveniencia elvéhez, hanem egyenesen elégededen volt azzal és el kívánta söpörni. Csakhogy a pertinencia elve szerinti rendszerezés kísérlete életképtelennek bizonyaik, a Mohács utáni iratok újrarendszerezése végül elmaradt, az Országos Levéltár Csánki Dezső igazgatóságától fogva a proveniencia szerinti őrzést tekintette irányadónak,

1

3 és ugyanez az elmozdulás regisztrálható nemzetközileg is.

1

4 A Diplomatikai Levéltár ugyan megmaradt, ám ha nem tévedek, ennek felépítése keveset segít a kutatók eligazodásában, és a levéltári keresés nehézségeit a medievisták mindmáig legfőképp anyagismeretük extenzív fejlesztésével igyekeznek vagy kénytelenek áthidalni. Nekik ugyanis legalább annyi szerencséjük van, hogy komolyan törekedhetnek a teljes iratanyag megismerésére egy szűkebb időszakra vonatkozólag, így fejükben és céduláikban létrehozhatnak egy igényeik szerint rendezett képzetes levéltárat. Miért fulladhatott kudarcba az éppen az államtörténet-írás által proponált elképzelésen alapuló kísérlet? Válaszommal azt kívánom kifejteni, mi okból vélem úgy, hogy az uralkodó rendszerezési elv kitüntetett szerepe történetírói nézőpontból indokolt és — legalábbis az iratok fizikai valóját tekintve — megőrzendő. Gyáninak kétségtelenül igaza van abban, hogy a történész számára lenne kedvező oldala annak, ha nem az iratokat ránk hagyományozó hivatali rend szűrőjén keresztül, hanem a bennük foglalt tartalom szerint férhetne hozzá forrásaihoz. Ám a történésznek van egy ennél is alapvetőbb érdeke. Az, hogy a levéltárban lévő iratokhoz egyáltalán hozzá tudjon férni, illetve ha később őt vagy olvasóját újra érdekli a kútfő és visszajön az archívumba, megint megtalálja ugyanazt az iratot, és majd kollégáinak is rendelkezésére tudják bocsátani az archiváriusok ugyanazt a szöveget. Ilyen megbízható módon működő levéltárat pedig aligha lehet tartalmi kritériumokra alapozni. Megfelelő választásnak tűnik viszont az iratképző szervek szerinti rendezés érvényesítése. Ennek — és itt csak Katona Csaba kissé bőbeszédű feleletének második szakaszát tömörítem össze, illetve megismédek egy levéltáros toposzt — az az egyszerű oka, hogy egy iratnak rendszerint egyeden egy iratképzője van, viszont rendesen sok mindenről szól. Épp ezért levéltári kánon helyett talán pontosabb 1

1 LAKOS, 2006. 84-86., 99-101., 110-111., 137-140., 155.; BORSA, 1969. 290-293. 1

2 BORSA, 1969.; LAKOS, 2006.137-139. 1

3 LAKOS, 2006.139-140., 173-174, 176. 1

4 Ld. VARGA, 1938. 54