Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 3. szám - MÉRLEG - Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei Szerk.: GÖZSY ZOLTÁN-VARGA SZABOLCS-VÉRTESI LÁZÁR Pécs, 2007. (MÓZESSY GERGELY)

KATUS LÁSZLÓ EGYHÁZTÖRTÉNETI TANULMÁNYAI ÉS CIKKEI Ecclesia semper reformanda et renovanda. Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei. Szerk.: GÖZSY ZOLTÁN-VARGA SZABOLCS-VÉRTESI LÁZÁR Seria Históriáé Dioecesis Quinqueecclesiensis IV. Pécs, 2007. 336. oldal Katus László 80. születésnapja alkalmából adta közre a Pécsi Hittudományi Főiskola a professzor összegyűjtött egyháztörténeti vonatkozású írásait. Ez egyfelől nemes és indokolt gesztus a szerző felé; másrészt gyakorlati haszna is van, hiszen olyan alapvető tanulmányokat vehetnek így egybegyűjtve, könnyen kézbe a hallgatók, melyek gyakorta feltűnnek kollokviumi vagy szigorlati olvasmányjegyzékeken. A kötet 13 írása mind viszonylag friss (valamennyi 1992 után publikált) és tulajdonképp hozzáférhető; ám kettő csak kis példányszámú tanulmánykötetben látott napvilágot korábban; két további írás pedig — a közlő lap adottságai miatt — eredetileg csak jelentős rövidítésekkel jelenhetett meg. A kötet bevezetőjében Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát „ a késleltetett nemzedék kiváló történészének" nevezi Katus Lászlót Az ezt követő „rendhagyó interjúból" részleteiben is megismerkedhet az olvasó azokkal a hányattatásokkal, melyek a professzor pályáját befolyásolták. A diktatúra évtizedeiben hitvalló életformája miatt klerikálisnak bélyegzett Katus László annak árán maradhatott meg a szakmában — kivételes képességei miatt —, hogy kedves témáival, a mediavisztikával és az egyháztörténettel hivatalos keretek között nem foglalkozhatott. Kisebbségtörténeti kutatások felé fordult érdeklődése, és csak szabadidőben, mintegy hobbiként, publikálási kényszer nélkül foglalkozhatott egyháztörténettel. A helyzet 1985-ben, a Magyar Tudományos Akadémia Egyháztörténeti Albizottságának létrejöttével változott meg, melynek elnöke volt 1990-ig. A rendszerváltás után pedig Pécsett, illetve az újjáalakuló Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán foglalkozott intézményes formában szenvedélyével. E kötet egyik legnagyobb értéke pont ez az interjú, melynek készítője sajnálatosan anonimitásba burkolózik. Katus László ugyanis nem csak életútjáról ad számot a beszélgetésben, hanem beszámol főbb hatásairól, kedvenc olvasmányairól, látókörét, szellemiségét befolyásoló tényezőkről. Azaz magáról a történészről: indíttatásairól, személyiségének olyan vetületeiről, amelyekre az, akinek nem adatott meg szoros személyes kapcsolatba kerülni vele diákjaként vagy kollégaként, csak a műveinek hangvételéből, publikációinak jegyzetapparátusából és irodalomjegyzékéből tájékozódhat - töredékesen. A hazai historiográfiai előzmények miatt (a hivatalos egyháztörténet-írást évtizedekig uraló marxista szellem, illetve a kényszerű silentiumra ítélt egyházi szerzők sora) másfél évtizede még kifejezetten élesen megosztotta a szakmát az a kérdés, melyet sarkítva úgy foglalhatunk össze, hogy az egyháztörténet-írás voltaképp a történelem vagy a teológia részdiszciplínája-e. Figyelemreméltó Katus László határozott állásfoglalása: véleménye szerint az egyháztörténésznek mindenekelőtt jó, képzett történésznek kell lennie, szakirányú — teológiai, egyházjogi — ismeretekkel, de egyszersmind erős és szilárd hitre is szüksége van, mert különben témájának csak emberi, intézményi vonatkozásait fogja tudni feltárni. „A kutató történész mindig ki van téve a kísértésnek, hogy az egyháznak csak [...] az emberi oldalát, az emberi gyengeségeket, bűnöket lássa. Nem szabad megfeledkeznie a másik, a természetfeletti oldalról sem. [...] De az ellenkező egyoldalúság is torz képet eredményez az egyház történetéről. " - vallja. A tanulmánykötet írá101