Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 3. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - JAKAB RÉKA: A veszprémi káptalan újkori hiteleshelyi tevékenysége az első felvallási jegyzőkönyv alapján (1635-1653)

el, a levéltárat pedig Sopronba vitték, ahonnan csak Sennyei István püspöksége (16281630) idején, a káptalan visszaállításakor, 1630-ban hozták vissza Veszprémbe.

1

2 A káptalan az 1550-es évek eleje és 1635 között gyakorlatilag nem folytatott hiteleshelyi tevékenységet. A mohácsi vészt követő bő száz esztendőből mindössze 80 oklevél maradt fenn a hiteleshelyi levéltárban, melyek többnyire más káptalanok kiadványai. A káptalan mint hiteleshely által kiadott utolsó ismert Mohács előtti oklevél 1525. december 13-án kelt

1

3, a Veszprém Megyei Levéltárban őrzött utolsó ilyen oklevél pedig 1525. február 22én, és a Mórocza család levéltárában maradt fenn.

1

4 A veszprémi káptalan helyett az 1570-es évekig Veszprém, Zala és Somogy vármegyékben a zalavári és a kapornaki konventek végezték a hiteleshelyi munkát, majd egy ideig a vasvári káptalan volt az egyetlen működő hiteleshely a Dunántúlon.

l

s A megszűnt hiteleshelyek közül a hódoltság idején csupán a veszprémi káptalant sikerült helyreállítani, miután visszakapta jószágait is.

1

6 1635-ben a helyreállított veszprémi káptalan pecséttel és kancelláriai munkában jártas világi jegyzővel, valamint elegendő kanonokkal rendelkezett ahhoz, hogy visszakapja a hiteleshelyi jogot {jure postliminii) a teljes veszprémi egyházmegye területére. Az elkövetkező évtizedekben a hiteleshely munkája megnövekedett. A nagyarányú népmozgás miatt nagy volt a birtok adásvételek, a birtokcserék, a különböző szerződések és egyezségek száma, melyekről a káptalan előtt a felek ún. fassiót (bevallást) tettek, és melyekről a káptalan bizonyságlevelet állított ki. Az ország török alóli felszabadulása után folyt úgynevezett neoacquistica (újszerzeményi) perek megnövelték a hiteleshely forgalmát. A különböző bizonyítási eljárásokhoz ugyanis a hiteleshely szolgáltatta az okleveleket, elsősorban a nemesi családok adományleveleit, ügyvédvalló- (litterae procuratoriae) és meghatalmazó {litterae plenipotentiales) leveleket. Igen nagy számban találunk birtokügyekben tett tiltakozásokat (icontradictio) és tilalmazásokat (inhibitio). Altalános tendencia, hogy a 18. század közepétől számos tényező együttes hatása miatt a hiteleshelyek jelentősége és így forgalma is csökkent. A jezsuita és protestáns iskoláztatás miatt fejlettebbé váló magán írásbeliség ugyan nem iktatta ki teljesen a hiteleshelyeket, de szerepüket szinte csak a hitelesítésre vagy egy-egy saját oklevél átírására {transumptio) korlátozta. A birtokbaiktatást a hiteleshelyek végezték továbbra is, de az idők során egyre kevesebb birtokadomány történt. A törvények egyre inkább a vármegyei és a városi törvényszékekre ruházták át a hiteleshelyek perbeli szerepét, sőt 1849ben a vármegyei törvényszéket hatóságként a hiteleshely fölé helyezték. Ezekkel a változásokkal összefüggésben folyamatosan csökkent a hiteleshelyek forgalma, így az egyes években keletkezett iratanyag mennyisége is. A közjegyzői intézmény 1874-ben történt 1

2 HUNGLER JÓZSEF: A török kori Veszprém. Veszprém, 1986. 45-48., 104-107. LUKCSICS PÁL-PFEIFFER JÁNOS: A veszprémi vár a katolikus restauráció korában. Veszprém, 1933. 82-83. 1

3 MOL DL 24233 1

4 VeML XV. 1: TSz 27 (DF 272 718) 1

5 A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi tevékenységét feldolgozta BILKEI IRÉN: A zalavári és a kapornaki bencés konventek hiteleshelyi tevékenysége a Mohács utáni évtizedekben. In: Loca credibilia. A hiteleshelyek a középkori Magyarországon. Szerk.: BILKEI IRÉN-FEDELES TAMÁS Pécs, 2008. (Megjelenés alatt.) A vasvári káptalan középkori és újkori tevékenységével KÓTA PÉTER foglakozott tanulmányaiban. Most csak kettőt emelek ki: Káptalani, megyei, városi jegyzők a XV-XVII. századi Szombathelyen. In: Előadások Vas Megye Történetéből III. Szombathely, 2000. 153-160. A vasvári káptalan levéltára. In: Analecta mediaevalia I. Tanulmányok a középkorról. Szerk.: NEUMANN TIBOR Budapest-Piliscsaba, 2001. 155-178. 1

6 PAPP, 1936. i.m. 25. 84